Június 28-án 19 órától első alkalommal online is bemutatják a Recirquel nagysikerű, Cirkusz az Éjszakában című előadását a Müpa Home programjában.

A Vági Bence rendezte újcirkusz-produkció egyben a „Világsztárok az otthonában” online közvetítéssorozat záró előadása is lesz. A 2013-ben debütált Cirkusz az Éjszakábant az elmúlt években számos európai országban és a tengerentúlon, többek közt a világhírű Cirque du Soleil montreáli központjában is bemutatták.

A Cirkusz az Éjszakában a Recirquel első produkciója, amely az emberiség régóta áhított vágyát, a repülés tudományának elsajátítását állítja a középpontba – a történet során az artistaművészek felfedezik saját személyiségük legmélyebb részeit is. A 2013-ban bemutatott előadás címe szimbolikusan arra utal, hogy a Magyarországon már-már feledésbe merült cirkuszművészetet előhívja, és ismét rangjának megfelelő helyre emelje. A Vági Bence rendezte darabban a klasszikus artistatechnika mellett fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség jelenléte, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene. A sajátos kelet-európai cirkuszi műfaj zenei világát Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző alkotta meg. A produkcióról a Cirque Du Soleil kőszínházának igazgatója azt mondta, hogy miközben nézte, szinte érezte a kelet-európai ízeket. „A Recirquel előadása nem hagyományos cirkusz, hanem egy igazi kortárs műfaj, amit nagyon jó volt felfedezni” – jellemezte a darabot Stéphanie Lavoie.

A produkciót eddig több mint száz alkalommal mutatták be, a Cirkusz az Éjszakában az elmúlt években a legnevesebb nemzetközi kulturális intézmények rendszeres vendége lett: Magyarország mellett többek között színpadra állították Szerbiában, Franciaországban, Kanadában és Olaszországban is. 2016 őszén a Cirque du Soleil meghívására, a világhírű cirkusz kőszínházában, a montreali La Tohu-ban ezzel az előadással nyitották meg az évadot, majd a darab ugyanebben az évben érte el legnagyobb sikerét: a Cirkusz az Éjszakábant 1500 produkció közül beválogatták a világ legnagyobb előadó-művészeti seregszemléje, a montreali CINARS hivatalos programjába.

A Cirkusz az Éjszakában június 28-án 19 órától első alkalommal látható teljes egészében online. A Müpa Home közvetítéssorozat keretében korábban a társulatnak A Meztelen Bohóc című produkcióját is bemutatták már. A Recirquel előadásai a tervek szerint ősztől élőben is visszatérnek a Müpa színpadára, sőt a társulat ősszel új bemutatóra is készül: a Solus Amor című cirque danse produkció premierje a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon lesz, 2020 októberében.

A közvetítést a Müpa Home oldalán és Facebookon lehet elérni.