Cirkusztörténelmet írtak a magyar artisták Szentpéterváron

Szeptember 10–13. között, a Nemzetközi Kulturális Fórummal egy időben rendezték meg a Határok nélkül elnevezésű nemzetközi cirkuszfesztivált, 15 ország részvételével. Szentpéterváron a világ legerősebb cirkuszi számai sorakoztak fel, Vietnámtól Kínán, Tanzánián át Etiópiáig.

6be57a62-c33e-4648-adc3-8972984a60f1.jpg
Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A tízfős nemzetközi zsűri tagjai között ült Fekete Péter Jászai-díjas, érdemes művész, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, aki elárult egy számunkra fontos kulisszatitkot a zsűri munkájáról.  

A szakember elmesélte, hogy maximum tíz pontot lehet adni a technikai tudásra és tíz pontot a művészi teljesítményre, majd összesítik a zsűritagok pontszámait. A verseny magyar résztvevői nagy sikerrel mutatták be versenyprogramjukat – Szabó Gergelynek, a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia frissen végzett artistájának ez volt az első nemzetközi megmérettetése, Vincze Tünde tanítványa szépen teljesített, nagy jövő előtt áll. Bemutatott teljesítményéért megkapta az Üzbég Állami Cirkusz különdíját. A Fővárosi Nagycirkusz különdíját Tatyjana Mashinka vehette át. A Vellai Krisztina és Bogdán Bettina alkotta Body Trapeze duó tagjai tapasztalt versenyzők, a világ legnagyobb cirkuszainak ünnepelt fellépői. Produkciójukat kitörő közönségsiker fogadta, és a zsűri pontszámai alapján a páros bronzérmet kapott volna.

„A hivatalos zsűrimegbeszélésen – minden versenyen van ilyen, ahol markáns viták között az adott pontokat felülbírálhatja szavazással a zsűri –

a szavazóbizottság több tagja is kiemelte a magyar lányok teljesítményét, számuk újító voltát, a tökéletes esztétikai kivitelt és a műsorszám veszélyességét. Rövid vita után egyhangúan felértékelték a zsűri tagjai a pontszámaikat, és bronz helyett ezüst díjra jelölték a magyarokat”  

– mondta el Fekete Péter. 

A Rosgoscirk 5000 munkatársával a világ legnagyobb cirkuszvállalata. A több mint 3000 artistát foglalkoztató, 36 kőcirkuszi épülettel rendelkező társaság a világ legtöbb nagy világszámát hozza létre. A Rosgoscirk által rendezett versenyfesztivál kimagaslóan magas rangú rendezvény, a világ első öt nagy fesztiválja között tartják számon. A Határok nélkül elnevezésű nemzetközi cirkuszfesztivál a cirkuszművészet Forma–1-e. Itt díjat nyerni komoly érdem, Vellai Krisztáék magas szintű elismerése a magyar cirkusztörténelem része lesz. 

A Body Trapeze duó tagjai az ezüst díj mellett elnyerték a Moszkvai Nagycirkusz különdíját is. 

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – augusztus 13.

Nemzetközi áttörés küszöbén a magyar zenekar, Plácido Domingo a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny fővédnöke, kiderült, ki az év artistaművésze – hírösszefoglalónk.

Augusztus 6-án történt

„Különös érzés, hogy ennyi évtized után is ugyanaz a kellemes izgalom van bennünk minden koncert előtt. Közvetlenül a fellépések előtt már nem is beszélünk egymással, mert teljesen a koncertre koncentrálunk. Mire azonban kilépünk a színpadra, és megérezzük a közönség szeretetét, minden lámpalázunk egy pillanat alatt elillan” – fogalmazta egy interjúban a ma 74. születésnapját ünneplő Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnő, Balázs Klári, aki a Periszkóp és a Skála együttesben kezdte zenei pályáját, a 80-as évektől pedig férjével, Korda Györggyel énekel.

Hírmozaik – július 12.

Hatalmas magyar filmes sikert hozott az idei Karlovy Vary-i fesztivál, Schneider Zoltán tiszteletbeli kőszegi lett, négyórás gálával ünnepelték a műfajt a Fővárosi Nagycirkuszban – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – június 30.

Cirkuszi hűsölő és ingyenes előadások időseknek; megújuló esztergomi múzeum; 2029-ig biztosított Auchan-jelenlét az EFOTT-on; nyári programdömping a VBH-ban és GABO-közönségszavazás.