Bellagio a Comói-tó partján Shutterstock.jpg

Végre comói-tavi konzervlevegőt is vehetünk bagatell tíz euróért

Nem ez az első alkalom, hogy leleményes vállalkozók konzervlevegőt árulnak turistáknak, már Kanadában, Izlandon és az Egyesült Királyságban is gyártottak hasonlót.

A hűtőmágnesek, karácsonyfadíszek, kulcstartók és képeslapok ideje lejárt, másfajta szuvenírekre éhezik a turistasereg. Most azok a szerencsések, akik az olaszországi Comói-tónál járnak, egy kissé szokatlanabb emléket is hazavihetnek: egy konzervnyi levegőt.

Az ItalyComunica nevű kommunikációs cég 400 grammos konzervdoboza 9,90 eurós áron vehető meg. A konzerv sötétkék címkét kapott, amelyen egy hajó ringatózik a tavon. Az ötlet mögött Davide Abagnale marketingszakember áll, aki először comói-tavi poszterek árusításával kezdett foglalkozni.

A Comói-tó (olaszul Lago di Como) Olaszország északi, Lombardia régiójában, körülbelül 80 kilométerre Milánótól található, az Alpok lábánál fekszik, a svájci határhoz közel. A tó és az azt körülvevő falvak és városok népszerű turistacélponttá váltak, számos filmet, például a Casino Royale (2006) és az Ocean’s Twelve (2004) egyes jeleneteit is itt forgatták, de George Clooney-nak is van itt egy villája. 

Nem ez az első alkalom, hogy turistáknak konzervlevegőt árulnak, leleményes vállalkozók már évtizedek óta forgalmaznak hasonló termékeket. A második világháború után egy olasz üzletember, Gennaro Ciaravolo az amerikai csapatok által hátrahagyott üres konzervdobozokat hasznosította újra: a dobozokat nápolyi levegővel töltötte meg, és Aria di Napoli néven értékesítette.

2014 óta a kanadai Vitality Air cég friss levegővel töltött tartályokat árul a Sziklás-hegységből. 2019-ben az amerikai, Connecticutban alapított Boost Oxygen cég is megjelent a Shark Tank című valóságshow-ban, ahol egymillió dolláros kölcsönt kapott a befektető Kevin O’Learytől.

2020-ban, a Covid–19-világjárvány idején, a My Baggage nevű költöztetési weboldal Angliából, Skóciából, Walesből és Észak-Írországból származó levegőt tartalmazó üvegeket árusított, nagyjából 25 fontért. De izlandi konzervlevegő is elérhető.

A cikk forrása itt olvasható. 

Ez is érdekelheti

Az új Sorrentino-filmmel kezdődik a 22. Olasz Filmfesztivál

Paolo Sorrentino az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott Parthenope – Nápoly szépe című alkotása nyitja november 8-án a 22. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. A vetítés után a közönség találkozhat a film női főszereplőjével, Celeste Dalla Portával.

Nem engedte, hogy szobrot állítsanak neki: Sophia Loren 90

Nápoly igazi aranya, a „filmvilág egyik legnagyobb kincse”, Sophia Loren szeptember 20-án tölti be kilencvenedik életévét.

Tarantino lesajnálta George Clooney-t, a színész keményen visszaszólt

A rendező korábban azt mondta, Clooney nem igazi filmsztár. A színész most egy interjúban küldte el a fenébe Tarantinót, és David O. Russell rendezőről is kifejtette lesújtó véleményét.