Hartmann szemben állt a nácizmussal, ezért darabjait „degeneráltnak” minősítették és betiltották. A hegedűre és vonószenekarra írt Concerto  funèbre partitúráját Svájcba csempészték, és az ősbemutatója St. Gallenben, 1940. február 29-én volt. Korábban is játszottad már a művet?

Először fogom megszólaltatni; örültem is Tfirst Péter koncertmester kezdeményezésének, hogy minél többet próbáljunk. Amikor a koncertműsorról beszéltünk, én javasoltam ezt a méltatlanul keveset hallható, gyönyörű kompozíciót a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak.

Hartmann a második világháború után fontos szerepet játszott a német zenei életben, de aztán valahogy kicsúszott az érdeklődés homlokteréből, pedig sokat tett Carl Orff, Iannis Xenakis, Olivier Messiaen és Luciano Berio műveinek megismertetéséért.

Többször hallottam emlegetni, hogy a Concerto funèbre milyen szép és milyen nehéz darab. Hartmann művei közül manapság ez a legismertebb. Négytételes alkotás, amely egy megindító gyászindulót dolgoz fel: ez az első és utolsó tételben, korál formájában jelenik meg. Az ismert, Unsterbliche Opfer (Halhatatlan áldozatok) című dal ihlette, amelyet Hartmann szinte biztosan mentora, Hermann Scherchen karmester közvetítésével ismert meg. A karmestert az első világháború idején Oroszországba internálták. Scherchen Berlinben tette közzé a fordítását és feldolgozását az általa vezényelt kórusok számára. A dal az 1905-ös forradalom áldozatainak közszájon forgó gyászéneke volt. Ez megmagyarázza azt is, hogy Sosztakovics 11., Az 1905-ös év alcímű (op. 103) szimfóniájának harmadik tételében miért tűnik fel szintén. A második tétel is lassú, lírai hangvételű, a harmadik tétel viszont nagyon gyors, mint valami eksztatikus haláltánc. Szerintem Hartmann ezzel a struktúrával egyszerre ábrázolja a kilátástalanságot és a reményt. Az eredeti dal olyan, elnyomásos időszakban keletkezett, amelyben intellektuálisan és spirituálisan nehéz próbákat álltak ki az emberek. Azt üzeni, hogy az áldozatoknak végül is van, lehet értelmük. A mostani helyzetben együttérezhetünk ezzel az üzenettel. Bízom benne, hogy ez az erős és primer érzelmeket közvetítő alkotás magával ragadja a hallgatókat.

Minél többet szeretnél próbálni.

Alaposan átnéztem a partitúrát, nemcsak a saját szólamomat, hanem a zenekarét is, és mondhatom, roppant nehéz dolguk van. Bizonyos helyeken talán még nehezebb, mint a szólóhegedűnek. A darab nagy precizitást és technikai felkészültséget igényel, nagyon várom a közös munkát. Kíváncsi vagyok, mert a zenekarnak és a magam számára egyaránt kihívásnak ígérkezik.

Szerintem fontos, hogy a magyar közönséget megismertessük olyan művekkel, amiket nem ártana többször hallani. Ha az ember gyakrabban hall vagy lát egy alkotást, többet ért belőle. Nem kell megijedni, ha egy-egy koncertről úgy jön ki, hogy átérzi ugyan egy kompozíció gyönyörűségét, de teljesen még nem fogadta be. Én is jártam már így, egyszer beszéltem erről az egyik tanárommal. Valamelyik operáról volt szó, mert úgy jöttem ki az előadásról, hogy még nem értek belőle mindent. Azt kérdezte: ugyan miért vártam azt, hogy már első alkalommal teljesen feltárul. Hallgassam meg többször is, majd akkor fog kiteljesedni az alkotással való kapcsolatom. Ez olyan tanács volt, ami sokszor eszembe jut, amikor valamilyen darabot hallok, tanulok, első alkalommal játszom. Nincs ok a türelmetlenségre: a megértés hosszabb folyamat, időt kell hagyni neki.

Fotó: Kurt Chan

Általában pártolod, hogy a standard repertoár színesebbé váljon?

Mindenképpen helyesnek tartom, hogy elfeledett vagy keveset játszott műveket, természetesen olyanokat, amelyek érdemesek rá, ne hagyjunk a polcon porosodni. Igaz, nem könnyű úgy eltalálni az egyensúlyt a ritkaságok és a már ismert kompozíciók között, hogy a közönség komfortérzete is sértetlen maradjon.

Elhagytad Londont.

Bő fél éve Berlinbe költöztem, ahol kezd véget érni a járvány okozta csendesség, és most már tényleg beindult a koncertélet. Már januártól rendesen volt dolgom, és májusban–júniusban is lesz még egy-két fellépés, köztük szólóest és kamarakoncert is. Aztán kell majd egy kis szünet az energiáim újratöltésére. Jól vagyok, és igyekszem a jövő felé tekinteni, ami reményeim szerint izgalmas projekteket hoz.

***

Pusker Júlia a Michael Guttman Alapítvány jóvoltából egy olasz, 1690-ben készült Matteo Goffriller-hegedűn játszik.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjéről további részletek itt.

x támogatott tartalom

Nyitókép: Aiga Ozolina