2022-ben április első napján kezdődik és heteken át a hazai és nemzetközi művészet élet legjobbjaival, világhírű társulatokkal, kivételes szólistákkal, új produkciókkal, rendhagyó bemutatókkal várja a közönséget a második Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.

Visszatér hazánkba a világszerte óriási sikerrel turnézó újcirkusztársulat, a C!RCA, méghozzá egy ikonikus Sztravinszkij-műre, a Tavaszi áldozatra koreografált produkcióval. A 2004-ben Brisbane-ben alapított csapat artistái hat kontinens közel félszáz országát meghódítva bizonyították, hogy mindent tudnak a cirkusz- és mozgásművészetről, a fizika határait feszegető akrobatikus mozdulatok mágiájáról, kockázatvállalásról, bizalomról, erőről és szépségről a színpadon. A Yaron Lifschitz rendezte Sacre című előadás a társulat művészetének valódi esszenciája.

Április 17-én a Müpában erről a fesztiválközönség is meggyőződhet majd.

Budapestre érkezik a brit jazzélet egyik legkarakteresebb formációja, a több mint egy évtizede működő WorldService Project. A Dave Morecroft énekes-billentyűs vezette ötfős kollektíva tavaly a Londoni Jazzfesztiválon mutatta be ötödik albumát (Hiding in Plain Sight), amelyet a kritikusok és a nézők is lelkesedéssel fogadtak. A csapat minden koncertje műfaji határokat feszegető zenei élmény és bohóctréfa egyszerre, valódi invenciózus muzsika, szatirikus humorral fűszerezve.

Április 2-i koncertjük az Opus Jazz Clubban szintén kihagyhatatlan csemegének ígérkezik.

A Bartók-tavasz névadójának művei sem hiányozhatnak a fesztivál programjából. Bartókot ráadásul nem csupán a magyar, hanem a környező népek és a távolabbi vidékek zenei világa is élénken foglalkoztatta, az észak-afrikai arab gyűjtés pedig kiemelkedően izgalmas anyag. Ebből merít a Tiszta forrás című különleges összművészeti produkció, amely mások mellett Guessous Mesi, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével, az arab és a magyar zene kapcsolódásán keresztül mutatja be a bartóki életmű néhány jellegzetes darabját, különös tekintettel a zene és a tánc kapcsolatára.

A Magyar Zene Házában látható Bartók 1914 című est pedig a komponista utolsó nagy erdélyi gyűjtőútjának állít emléket. A koncert házigazda-zenekara a térség népzenéjével elmélyülten foglalkozó Magos Együttes, vendégeik pedig Erdélyből, a Bartók által is meglátogatott román falvakból érkező adatközlők és a Nyárád menti székely települések zenéjét jól ismerő magyarpéterlaki zenészek, valamint Langer Ágnes és Fülei Balázs lesznek.

A komolyzenei különlegességekre vágyóknak a fiatal zongoraművész, Villányi Dániel koncertje ígér felejthetetlen pillanatokat. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a weimari Liszt Ferenc Főiskolán és a tel-avivi Buchmann–Mehta Zeneművészeti Iskolában végzett kiváló muzsikus a Jénai Filharmonikus Zenekar szólistájaként Chemnitz, Weimar és Berlin koncerttermeiben is nagy sikert aratott, de játszott Bécsben, Salzburgban, Genfben, Zürichben és Brüsszelben is. A Bartók-tavaszon a Budapest Music Center színpadán Bartók és Prokofjev szonátaremekeit egy-egy Bach-szvittel párosítva adja elő.

A Bartók Tavasz folyamatosan bővülő programjára, Branford Marsalis, Julia Fischer és a Rundfunk-Sinfonieorchester
Berlin, Philippe Herreweghe és a
Collegium Vocale Gent, Jaimie Branch, Uri Caine, Eötvös Péter, David Fray és a
Liszt Ferenc Kamarazenekar
koncertjeire, a FrenÁk Társulat bemutatójára, Anthony
Roth Costanzo
áriakoncertjére, a Magyar
Állami Népi Együttes
premierjére, Ton
Koopman és az Amsterdam Baroque Orchestra
hangversenyére, a Batsheva Ensemble, a Recirquel és María
Pagés
előadásaira a jegyek már kaphatók.

További részletek és információk a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek eseményeiről a www.bartoktavasz.hu weboldalon
találhatók, zenei listákért, kulisszatitkokért, cikkekért pedig érdemes
ellátogatni a fesztivál hivatalos blogjára.

Nyitókép: C!RCA. Fotó: Pedro Greig. További fotók: Bartók-tavasz