Egerben azért jó lenni, mert itt olykor a legapróbb dolgok is óriásinak, míg az óriási dolgok néha egészen aprónak tűnnek. Néha olyan, mintha utcácskáin megállt volna az idő, máskor mégis az az érzésünk támad, hogy mindig tartogat valami újat a számunkra. A Kárpát-medence kincsei című fesztivál épp ilyen kis gyöngyszem: nem fenekestül forgatja fel a várost, inkább megpróbálja azt a saját nyelvén, a kultúra számtalan lehetőségének felmutatásával szóra bírni. Az újonnan alapított fesztiválnak első este a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes adta meg az erőteljes kezdő lökést. A szászcsávási zenész-dinasztia legendás történetét keserédes módon tolmácsoló előadásban az egymást mozaikszerűen követő kocsmajelenetek egy román keresztelőn és a cigány virtust prezentáló, vérpezsdítő jelenetsoron át vezetnek Chicagóig. A Szászcsávási Zenekar ugyanis hatalmas sikerrel lépett fel az amerikai városban - méghozzá napszemüvegben, amit a sepsiszentgyörgyiek és a jászberényi Jászság Népi Együttes közös produkciója briliáns humorral elevenít fel.
 |
| A Jászsági Népi Együttes |
A csütörtök a zenei sokszínűség tökéletes példája Egerben: egy eldugott utcácska mélyén, a Kis Zsinagógában a jiddis és szefárd zene dallamai verődnek vissza a fehérre vakolt falakról, míg a Művészetek Házában Haydn szelleme csap halasztást nem tűrően a húrok közé. A zsinagógában otthonra lelt koncertsorozatban elsőként az Alma, vida y corazon idézi fel a Spanyolországból kiűzött zsidóság minden örömét és fájdalmát: hispániai zenei hagyományok, a befogadó népek nyelvei, liturgia és folklór különös találkozása ez. A hárfa, gitár, cselló és dob által életre keltett dalok többnyire az olyan mindennapi jelenségeket firtatják, mint a születés, a halál, vagy éppen egy balul sikerült leánykérés - sőt, a körülmetélés kényes témáját sem kímélik. "Többet ér egy rossz férj, mint egy szerelmes legény" - hangzik a bölcs tanács, ezen felbuzdulva pedig lóhalálában vágunk keresztül az ekkor még nyüzsgő Dobó tér forgatagán, hogy a Művészetek Háza Haydnnal töltse csordultig a lelkünket.
Nem is akármilyen módon: míg a Jánosi Együttes a népzene felől közelít Haydn esetleges forrásaihoz, a Trio LaKriA tagjai - köztük az ifjú Baráti Kristóf hegedűművésszel és Várdai István csellóművésszel - a népzenei gyökereket alátámasztandó tolmácsolják a Haydn által megálmodott verziókat. Helyenként valóban kísérteties a hasonlóság: hiába, a nagy zeneszerző is felismerte, hogy a magyar, vagy éppen lengyel tánczene milyen kincseket rejt magában - ezt pedig igazán kár lenne felrónunk neki.
Miközben a "Haydn Crossover" keretében a Mirrorworld együttes az említett trióval karöltve jazzre hangolja a neves zeneszerzőt, ismét időszerű a zsinagóga felé kanyarodnunk, ahol Bíró Eszter valósággal beszélni tanítja a falakat. A síró hegedű hangját már csak a maga is szinte könnyező énekesnő mennyezetbe és szívbe hasító éneke múlja felül, amint az eredeti funkcióját elvesztett épület egyszercsak újra megtelik élettel. Rá kell ébrednem, egyik pillanatról a másikra nem csupán egy város főterén vágtunk keresztül: a zenei műfajok és korszakok többrendbeli keresztezésével valami egészen hátborzongató utazás részesei lettünk. "Mit akar az eső?" - énekli Bíró Eszter úgy, hogy ezen még az odafent gyülekező fellegek is komolyan elgondolkodnak.
