Lehet-e túlságosan habos egy operett? Milyen a két világháború közti „pesti humor”? Mennyire meghatározó a koreográfia? Ezekről is beszélgettünk Juronics Tamással, aki első ízben rendez operettet a Thália Színházban. Az Egy csók és más semmi című előadást szombaton mutatják be többek közt Vida Péterrel és Molnár Piroskával.
Ön választotta ezt a darabot?
Nem, Schell Judit, a Thália Színház művészeti vezetője kért fel rá.
Először rendez operettet?
Igen, bár többször koreografáltam operettet, és néhány musical világa – amelyek színpadra állításában ugyancsak van tapasztalatom – sem áll távol ettől a műfajtól. Igaz, ez a darab a két háború közötti időszak miliőjét idézi, a „pesti humor” pedig alapvetően nem az én világom, de a színészek között akadnak olyanok, akik ezt remekül értik és művelik.
Nem gondolt arra, hogy korban máshová helyezze, vagy kicsit „kimozdítsa” a darabot a klasszikus színrevitelből?
Ezt a darabot nem lehet megbolygatni. Nagyon sokszor helyezek előadásokat, például operákat kortárs környezetbe, ilyen volt legutóbb a Traviata. Az Egy csók és más semmihez nem lehet ilyen módon nyúlni, épp elég nemes feladat a darab megfejtése, a karakterek, szituációk kidolgozása, hogy megadjuk a zenei ívet, amelyen – Dinyés Dániel zenei vezetővel – ugyancsak sokat dolgoztunk. A formát mindig a tartalom hozza. Ez esetben megidézzük a kort, és igyekszünk felvenni a zenés darab diktálta tempót, amelynek a látványos színpadi változásait a forgószínpad segíti.
Mennyire kell ellene tartani a darab bájának, hogy ne legyen túl habos?
Hogy kinek hol a túl, az egy igen szubjektív határt jelöl. Nyilván van egyfajta ízlés, amelyen belül igyekszünk maradni, bár ez nem is kérdés ilyen színészgárdával, akik maguk is kiválóan érzik, meddig mehetnek el, hogy az ne váljon giccsessé vagy igaztalan paródiává.
Ön készítette a koreográfiákat is, amik leleményesek, játékosak.
Igyekeztem, bár közben törekedtem arra, hogy ne uralkodjon el az előadáson a saját területem, a mozgás. Hiszen egy operettben a lenyűgöző táncművészeti produkciók helyett az adott szituációt legjobban szolgáló mozgásra van szükség, és itt kiváló színészekkel dolgoztam: Vida Péter fantasztikusan karakteresen mozog, Hevesi László igazi akrobata, Mórocz Adrienn pedig táncművész szakon végzett Pécsen, így könnyű dolgom volt velük. De említhetném a főszereplő szerelmespárt, Mentes Júlia Virginiát és Zayzon Zsoltot is a finom játékokkal, elegáns keringőkkel, az ő esetükben a tánc – az első felvonás végén – mint az összekapcsolódás, a szexuális vonzalom kibontakozása jelenik meg.
Milyen volt a munkafolyamat?
Már az elején elhatároztam, hogy itt csakis egy vicces, kedves próbaidőszaknak van értelme, ez a darab nem a feszültségek terepe. Egymás ötleteit meghallgatva, sok nevetéssel készült az előadás, magam is játékként fogtam fel.
Alkalmazott koreográfusként dolgozik még?
Attól függ, kivel és mit, bár leginkább a rendezés foglalkoztat. Egyre fontosabb számomra, hogy ha valamibe erőt, szellemi energiát fektetek, akkor azt minél többen lássák. Olyan helyzeteket keresek, ahol az alkotókkal közös szellemi munka hosszú távú befektetés, amely sokakhoz eljut. Így csatlakoztam a Co-Opera csapatához, ebben az évadban a Szöktetés a szerájbólt rendezem, amelyet a debreceni premier után országszerte bemutatunk majd, de jó példa az Álomutazó is. Abban is biztos vagyok, hogy így lesz ez Eisemann darabjával is itt, a Tháliában.
A Szegedi Kortárs Balettel akad olyan előadásuk, amely már több mint háromszázszor ment.
A Carmina Burana 2001 óta van műsoron. A saját társulatommal az a jó, hogy még mindig lehet kísérletezni is. A februárban bemutatott Credót láthatóan szeretik, értik a nézők, de vélhetően nem fut majd ekkora szériát, mert a tematika, a zeneválasztás eleve behatárol egy közönségréteget. Ugyanakkor nekem fontos, hogy ott „mélyebbre áshattam” magamban. Viszont jólesik olykor játszani, és megrendezni például ezt az operettet.
Mi lesz a következő bemutató a szegediekkel?
Sűrű a társulat évada. Nemrég játszottunk Európa egyik kulturális fővárosában, Plovdivban, most már Mexikóban van a csapat, ahol egy hónap alatt 17 városban lép fel. Amint hazaérkeznek, próbafolyamat következik, mert november közepén jön egy gyerekeknek szóló bemutatónk, a Hamupipőke, szóval panaszra nincs okunk.
Fotók: Puskel Zsolt
