A szükségképpen igen elegyes írásokat tartalmazó zárókötetben különös aktualitást kap Petri György korai önvallomása, mely az első, rendkívüli jelentőségű kötet, az 1971-es Magyarázatok M. számára fülszövegeként jelent meg: "Két erős törekvés élt bennem gyerekkoromtól fogva: az, hogy költő akartam lenni, és az, hogy semmiképpen sem akarok csak költő lenni." Most, az életmű fináléjakor tapasztalhatjuk, hogy oly sok megvalósult terv mellett, ez füstbe ment. És a könyv arra is választ ad, hogyan és miféle területeken kereste Petri a másféle önmegvalósítás lehetőségeit.
Az első és élete végéig kitüntetett terület a filozófia. Köztudott, hogy Petri a Lukács-iskola tagjaként indult, osztva nemzedéke nagy (egyetlen?) illúzióját, hogy a marxizmus mint elmélet - a leninizmus-sztálinizmus rettenetes közjátéka ellenére - nem kerülhet a bölcselet szemétdombjára, hogy az élet és a történelem minden moccanatára magyarázatot kínáló teória megreformálható. Ez volt a marxizmus úgynevezett reneszánsza, mely az "emberarcú szocializmus" vágyképével együtt nőtt naggyá - nemcsak Budapesten és Prágában. A kötetben olvasható 1967-es tanulmánykísérlet József Attiláról ilyen alapokon igyekszik megvilágítani a költő jelentőségét. Ma már szinte megmosolyogtató a Lukács-féle kategóriák szinte teljesen doktriner használata; Petri a verseiben teljesen elfogulatlan, a lírai én szabadságfokát ritka erővel megjelenítő költő ebben az esszében szinte szuszogó buzgalommal próbálja filozófiai mestere szóhasználatát interiorizálni. Becsületére legyen mondva, hogy ebbéli kísérleteivel gyorsan fölhagyott; ráadásul 1968 drámaian vágta be nemzedéke orra előtt a nagy, átfogó filozófia kastélyának díszes kapuját.
Más kísérletek következtek; egy másik kastély kapujában. Petri - Forgách András társaságában - nekifogott, hogy drámát írjon Franz Kafka A kastély című regényéből. A vállalkozás sikeresnek bizonyult - legalább is formailag, hiszen ez nem maradt töredék -, a szöveg 1983-ban megjelent az Átváltozások című antológiában. Másrészt persze ismét látható, hogy Petri itt sem tudta levetkezni eredendően költői énjét, és nemcsak bölcselőként, de színpadi szerzőként is kudarcot vallott. A dráma szinte meglepően suta és primitív mai szemmel nézve; markánsan dilettáns vállalkozás, bármiféle színházi érdek nélkül. Nem több mint érdekes dokumentum egy nagy költő életéből. Egyéb drámai kísérletei ráadásul befejezetlenek is; Csáth Gézáról, Martinovics Ignácról tervezett műveinek most közölt töredékei egy roppantul fegyelmezetlen szerzőt mutatnak - a drámához és a regényhez több türelem kelletik.
Prózai próbálkozásai talán még érdektelenebbek; a színházban - különösen a monológ műfajában - még néha ihletettnek mutatkozó Petri az epikában teljesen elveszti tájékozódó képességét. És korántsem véletlen, hogy a szerkesztők egy esetben hezitáltak, hogy naplótöredéknek vagy regényepizódnak nevezzenek egy kéziratban maradt írást: az epikus én alig válik el a magánembertől. A nagy költő megint elveszítette türelmét a kidolgozáshoz.
És ismét kapkodó, de anyaga miatt rendkívül izgalmas a Magyarázatok P.M. számára című, egy feltehetően 1992-es magnófelvétel alapján készült feljegyzéssorozat, melyben - Szabó Lőrincet megirigyelve - Petri a saját első kötetének verseit elemzi. Csak sajnálhatjuk, hogy mint annyi minden, ez is töredékben maradt.
Petri György munkái. IV. kötet
Próza, dráma, vers, naplók és egyebek. Szerkesztette Lakatos András, Réz Pál és Várady Szabolcs. Magvető, 2007, 861 oldal, 349 Ft
Az alkalmi cikkek közt már számtalan remeket találunk, ezek egyrészt az illegális, másrészt a későbbi, legális Beszélő számára készültek. Belőlük kiviláglik, milyen erős, lucidus publicista lett volna Petri, ha megadatik számára az Ady-korában dívó valódi sajtószabadság. Mert ő képtelen volt befogni pörös száját, vagy - mint a kor legnagyobb publicistája, Eörsi István - legalább trükközni a megjelenés érdekében. Ami szívén, az a száján, és ez még ma is szívmelengető. A rendszerváltás neki kicsit későn jött, addigra ismét elveszítette türelmét, és alig írt valóban kiérlelt politikai cikkeket.
Egy 1996-os körkérdésre (Miért lettem költő?) adott válaszában az első magyarázat így szól: "Semmilyen más irodalmi műfajhoz nincs tehetségem, sőt egyáltalán semmilyen más művészeti ághoz sem." A rendkívül érdekes, mert szerzője művészi lelkületéről szinte mindent eláruló kötetet áttanulmányozva aláírhatjuk ezt az önjellemzést. De ugyan kinek jutna eszébe panaszkodni emiatt?!
