A cotofenesti aranysisak Shutterstock.jpg

Csak remélni lehet, hogy nem olvasztották be a múzeumból ellopott aranykincseket

Az illetékes holland ügyészség reményét fejezte ki, hogy az asseni Drents Múzeumból január végén ellopott páratlan dák műkincseket nem olvasztották be, azok még érintetlenül a negyedik, továbbra is szökésben lévő gyanúsított birtokában vannak – tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.

A Drents Múzeumban január végén történt robbantásos betörés ügyében három gyanúsítottat vettek őrizetbe, a rendőrség a negyedik feltételezett elkövetőt még keresi.

Mint azt lapunk is megírta, január 25-én, szombaton hajnalban robbantásos betörés történt a hollandiai Drents Múzeumban, ahol a Dacia – Az arany és ezüst királysága című időszakos kiállítás legértékesebb darabjait lopták el. Az elkövetők célzottan dák kori műtárgyakra csaptak le: a coţofeneşti-i aranysisakra (Kr. e. 5-4. század), amelyet 4,3 millió euróra és három dák arany karperecre (Kr. e. 1. század), amelyek értékét egyenként 500 ezer euróra becsülik. 

A beszámoló szerint az illetékes holland ügyészség az aranyrablási ügyében tartott pénteki meghallgatásán további 90 napos előzetes letartóztatásba helyezte a 36 éves Douglas W. és a 35 éves Bernard Z. néven azonosított gyanúsítottakat.

Az illetékes ügyész elmondta, a két férfi része volt annak a háromfős csoportnak, amely január 24-én robbantással betört a múzeumba. Őket rablásban való állítólagos részvételükhöz kapcsolódóan robbanás okozásával, a múzeum megrongálásával és a műtárgyak ellopásával vádolják.

A 20 éves, szintén őrizetbe vett harmadik gyanúsított, aki a videofelvételek tanúsága szerint egy helyi barkácsboltban vásárolta meg a rabláshoz használt kalapácsot, de nem vett részt a betörésben, szintén letartóztatásban marad.

Assen, 2025. január 25.
Rendőrautó a hollandiai Assen városában lévő Drents Múzeumnál, ahonnan értékes dák műkincseket loptak el ismeretlenek egy robbantásos betörés során 2025. január 25-én hajnalban. Az első jelentések szerint a betörés a múzeum Dacia! Az arany és ezüst királysága című időszakos tárlatát célozta, az ellopott műtárgyak között van a cotofenesti aranysisak is, a Romániában talált egyik legértékesebb, dák kori lelet.
MTI/EPA-ANP/Marcel J. De Jong
Rendőrautó a hollandiai Assen városában lévő Drents Múzeumnál, ahonnan értékes dák műkincseket loptak el ismeretlenek egy robbantásos betörés során. Fotó: Marcel J. De Jong / ANP / EPA / MTI

A meghallgatás során a bírák arra kérték a két fő gyanúsítottat, hogy tegyenek vallomást. Az érintettek azonban az ellenük szóló bizonyítékok ellenére sem voltak hajlandók erre, ártatlanságukat hangoztatták.

„A hallgatás nem a legjobb megoldás, és az ember ellen dolgozhat” – mondta az elnöklő bíró a hírportál beszámolója szerint. Az eljárás során eddig hét embert hallgattak meg. A két fő gyanúsított és a 20 éves férfi legközelebb júliusban áll bíróság elé.

Az ügyészség reményét fejezte ki, hogy a tárgyalás 2026 második negyedévében megkezdődhet – tették hozzá. A múzeumból ellopott, Dacia – Az arany és ezüst királysága című időszaki tárlat négy romániai műtárgyát, egy aranysisakot és három karkötőt nem találták meg.

Ez is érdekelheti

Több millió euró értékű dák műtárgyakat loptak el egy holland múzeumból

Filmbe illő, robbantásos módszerrel lopták el a coţofeneşti-i aranysisakot és dák karpereceket. Az eset bel- és külpolitikai viharokat okozott.

A páncélautós megoldás

Március 15-én a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílik a Fejedelmek aranya – Uralkodói reprezentáció Erdélyben című kiállítás, amelyet kalandos úton március 1-jén sikerült hazahozni.