Csaknem 150 jelentkező közül választották ki Roxie Hartot a Chicago alkotói

Színpad

Megtartotta szereplőválogatását Roxie Hart szerepére a Szegedi Szabadtéri Játékok. Béres Attila rendező, Silló István karmester és Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója Budapesten hallgatták meg a temérdek jelentkezőt, akik a Chicago egyik női főszerepére pályáztak.

Csaknem öt órán keresztül hallgatták meg a Szegedi Szabadtéri 2022-es saját bemutatójának egyik főszerepére aspiráló hölgyeket február utolsó napján. Összesen közel 150, 18 és 40 év közötti előadó pályázott Roxie Hart szerepére, akik közül az előzetes kiválasztási folyamat során mintegy 30 színésznőt hívtak be a fővárosi helyszínen megrendezett meghallgatásra.

A jelentkezők a musical dalaival és saját repertoárjuk egy szabadon választott darabjával adtak számot rátermettségükről. Béres Attila rendező mellett Silló István karmester és a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok főigazgatója, Barnák László fogadta a jelölteket, és részt vett a kiválasztási folyamatban Dinyés Dániel, a Szegedi Operatagozat vezetője és zongorakísérőként Rákai András, a készülő előadás zenei vezetője is.

A szabadtérin idén először színre kerülő, világsikerű musical története kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a média által manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeblét, a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája. Egyik főhőse Roxie Hart: egy kis táncosnő egy kétes hírű lebujban. Férje egyszerű, reggeltől estig a műhelyben robotoló autószerelő. Roxie hírnévről álmodozik, a nagy kiugrásról. Miután egy részeg éjszakán hirtelen felindulásból lelövi szeretőjét, és börtönbe kerül, álma váratlanul valóra válik: a gyilkosságnak köszönhetően azonnal az újságok címlapján találja magát.

A drámai és komikai véna mellett komoly ének- és tánctudást igénylő szerepet augusztusban kell majd eljátszania a kiválasztottnak, mégpedig egy igazán izgalmas, a musicalhagyományokra egyedi koncepcióval ráépítő előadás részeseként. Béres Attila rendező elmondta,

azt a színészt kívánták megtalálni, aki személyiségével és alakításával a legsajátabb módon fel tudja építeni önmagából a karaktert,

és a számos jelentkező között nem volt könnyű feladata a kiválasztásban résztvevő alkotóknak. A meghallgatáson ifjú tehetségek és a hazai színházi élet elismert képviselői egyaránt megmérettették magukat.

A színvonalas mezőnyből végül Czakó Juliannára esett az alkotók választása,

így a Szabadtéri Játékok felkérésére ő játszhatja el a Dóm téren Roxie szerepét. A színművész számos műfajban bizonyította már tehetségét, az elmúlt években többek közt olyan musicalek főszerepeiben láthatta a közönség, mint a My Fair Lady, a Kabaré vagy a Producerek. Hamarosan arra is fény derül, a sokoldalú előadó mellett kik lépnek majd az ország legnagyobb szabadtéri színpadára a Chicago további főszerepeiben.

Nyitókép: Czakó Julianna. Fotó: Éder Vera