Czakó Julianna

A Demjén-film után jön a popcornterápia

Mit tesz a szerelem, ha próbára teszik? És mit tesz az ember, ha a másik már megtette? Orosz Dénes új televíziós filmvígjátéka, a Félrelépni szabad a hűtlenségről, a féltékenységről és a szerelem próbájáról szól. A televíziós változat Georges Feydeau világhírű bohózata alapján készül, melyet nagy sikerrel játszanak a Thália Színházban.

Bereményi Géza is meglepődött a Fehér babákon

Január 22-én mutatta be a Thália Színház a Fehér babák című, Cseh Tamás és Bereményi Géza közös munkásságára épülő zenés estjét. Az előadás egyik különlegessége, hogy eddig soha nem látott régi interjúrészleteket is láthatott a közönség, amelyeken megszólalt Bereményi Géza, Cseh Tamás felesége és édesanyja is. A társulat tagjai által előadott, kiemelkedő muzsikusokból verbuvált zenekarral kísért produkció Görög László első rendezése a Nagymező utcai teátrumban.

Itt nem kell boldognak lenni

Jelenünkről szóló tragikomikus művészi helyzetjelentésként is értelmezhető a Ványa bácsi – Buborékkeringő című új magyar film.

Ha a játékot a focihoz kéne hasonlítani, akkor kapus vagyok

A Junior Prima díjas Czakó Julianna nem vállal reklámot, nem vágyik tévésorozatba, és amikor magasra mászik, mindent megbocsát a férjének, aki lentről tartja a biztosítókötelet.

Mi a közös egy színészben és egy csillagászban?

Idén kisbolygót neveztek el Montágh Imréről, de ez csak egy a csillagászat és a színészet találkozási pontjai közül. Mindkét szakma „furcsa emberek” közösségéből épül fel, ebben Czakó Juli és dr. Kiss L. László is egyetértenek. A Junior Prima díjas színésznővel és a Prima Primissima díjas csillagásszal Seres Gerda beszélgetett a Példaképlet első adásában.

A rendszerváltás utáni reménytelenségbe fújják a buborékokat Ványa bácsiék

Kelemen József rendezésében, Hamvai Kornél új fordítását alapul vevő szöveggel mutatta be tavaly a Thália Színház Csehov színművét Ványa bá címen. A darab szerepel a Thália Télikert idei repertoárján is, de Kálomista Gábor, aki egyszerre színigazgató és filmes producer, feleségével és munkatársával, Helmeczy Dorottyával úgy gondolta, hogy ez a történet filmre kívánkozik. A Ványa bácsi újragondolt, a rendszerváltás utáni Magyarországra helyezett változata a Buborékkeringő alcímet kapta. Egy forgatási napon jártunk.

Marhatelepre vitte Ványa bácsit a Megafilm

Elindult a Megafilm Service legújabb televíziós játékfilmjének a forgatása Csehov egyik legismertebb színpadi művéből, a Ványa bácsiból.

Görög László, Czakó Juli, Jaskó Bálint és Kövesi Csenge a Tháliában folytatja

Hét bemutatóval várja az érdeklődőket a Thália Színház az új évadban. A társulathoz Görög László, Czakó Juli, Jaskó Bálint és Kövesi Csenge csatlakoztak.

Elkezdődtek a Ványa bá próbái

Március 24-én mutatják be a Thália Télikertben Anton Csehov klasszikusát Ványa bá címmel, amelynek próbái február 14-én kezdődtek.

„Ez a sztori arról szól, hogyan lehet sztárrá válni” – Czakó Julianna a Chicago főszerepéről

„Egy név majd szájról szájra jár, és ez a név: Roxie!” – csendül fel hamarosan az ismert szám a szegedi Dóm téren Czakó Julianna előadásában. A színésznő több tucat szereppel a háta mögött készül meghódítani a szabadtéri színpad nézőit. Bár a kaposvári színművészeti prózai osztályában végzett, Eliza Doolittle és Sally Bowles karaktere után most ismét zenés darabban láthatjuk.

Csaknem 150 jelentkező közül választották ki Roxie Hartot a Chicago alkotói

Megtartotta szereplőválogatását Roxie Hart szerepére a Szegedi Szabadtéri Játékok. Béres Attila rendező, Silló István karmester és Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója Budapesten hallgatták meg a temérdek jelentkezőt, akik a Chicago egyik női főszerepére pályáztak.

„Közös utat járunk be művészek, nézők együtt”

Interjúnk a nemrég Domján Edit-díjjal kitüntetett Czakó Juliannával, a Miskolci Nemzeti Színház művésznőjével.

Czakó Julianna kapta a Domján Edit-díjat

Idén Czakó Juliannának, a Miskolci Nemzeti Színház színművésznőjének ítélte a Domján Edit-díjat a legendás színésznő nevét viselő alapítvány.