Oszko-Jakab_Natalia
Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató

A környezettudatosság áll a 29. Művészetek Völgye fókuszában. ?Mindhárom településre sok programot szerveztünk, nyitottunk Vigántpetend felé. Célunk, hogy a fesztivál maga is fenntartható, emberléptékű maradjon. A 35 programhelyszín és a 40 további vásáros és kiállítási helyszín között több új is lesz, így az alkotóművészeti MANK Artporta Taliándörögdön, a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvar, illetve a vigándpetendi Fülig Jimmy Fényudvar az alternatív zenekarokkal ? mondta Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Tovább zöldül a völgy, ennek jegyében bevezetik az újrapohár rendszert, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek. “A tavalyi 47 tonna hulladékot ebben az évben drasztikusan szeretnénk lecsökkenteni” – hangsúlyozta.

Muveszetek_volgye_staj_6

Hont Angéla, a Hagyományok Háza szervezési és kommunikációs vezetője kitért rá, hogy ötödször lesznek jelen a Művészetek Völgyében FolkUdvarukkal, ahol a kézművességtől a néptáncon, a népmesén át a táncházas folkkocsmáig várják a látogatókat különböző programokkal.

?A fenntarthatóság számunkra azt jelenti, hogy korunk elmagányosodó embere a néphagyományokban találhat ismét közösséget magának. A falusi paraszti gazdálkodáshoz is érdemes visszanyúlni a 21. század környezeti problémái közepette” ? jegyezte meg.

Tardy-Molnar_Anna_2
Tardy-Molnár Anna

Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, portfóliójukban kiemelt szerepet kap a képzőművészet, ezért a taliándörögdi ArtPortán több fontos képzőművész mutatkozik majd be, köztük fiatal ösztöndíjas és idősebb alkotó is.

“Egyik programunk azt a célt szolgálja, hogy művészettörténész segítségével ismerkedhessen meg a közönség a kortárs képzőművészettel. Nem azt kell elmagyarázni a közönségnek, hogy egy-egy alkotónak vajon mi lehetett az alkotással a szándéka, hanem személyes élménnyé kell tenni a művet, ezzel is segítve a befogadást?” –  hangsúlyozta. Az udvarban a fenntarthatóság jegyében minden délelőtt különböző hulladékanyagokból ékszerkészítő tanfolyamon vehetnek részt a látogatók.

Kalaka_2
A Kaláka

A FolkUdvar esti zenei sávját Bartók és Kodály szellemisége fogja meghatározni, a fellépők között lesz például a Muzsikás, Szalonna és Bandája, Dresch Mihály, a Romengo és Ágoston Béla vagy a Vujicsics.

A fő könnyűzenei helyszínen, a kapolcsi Panoráma Színpadon fellép a német Alice Francis, a brit Amber Run és a Kosheen is, Palya Beával zenél együtt a Boban Markovic Orkestar, a hazai élvonalból mások mellett a Quimby, a Csík Zenekar, a Péterfy Bori & Love Band, a Kiscsillag, a 30Y, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, Dés László (vendége Básti Juli), a Budapest Bár és a tizedik születésnapját a Modern Art Orchestrával közös produkcióval ünneplő Szabó Balázs Bandája.

Az Ivan & The Parazol a Kőbánya Udvaron és a Pest-Buda Udvaron is koncertet ad, utóbbi helyszínen a zene mellett napközben a főváros problémáit is átbeszélik szakértők bevonásával.

A Cirque du Tókert bemutatja az újcirkuszt és a kortárs táncot, de felvonultatja az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorát, Kern Andrást, és napközben a Csodák Palotájának is helyet ad.

Muveszetek_volgye_staj_2
A Vujicsics együttes

A Papageno Klasszik udvarban ismeretterjesztő előadások vezetik fel az esti koncerteket, a Csórompusztán a Hello Wood tábor installációi láthatóak, a Világzenei Udvar külföldi és hazai előadókat is kínál, a Muharay Udvar néphagyományokat Sebestyén Mártával, Szokolay Dongó Balázzsal és a Budapesti Vonósokkal, a Színház Színpadon többek között a Trafó, az Örkény Színház és a Nézőművészeti Kft. is képviselteti magát az előadásaival.

Kitelepül a Művészetek Völgyébe a Színház- és Filmművészeti Egyetem, vetítenek archív, gyermek- és dokumentumfilmeket, programokat tart a Magyar Írószövetség, és ismét lesz Kaláka Versudvar, itt az 50 éves házi zenekar adja a helyszín zárókoncertjét. “Számos fellépőnk lesz a kilencéves versudvarban, például mi is készülünk egy Máté Gáborral közös Kosztolányi-műsorral” – mondta Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője.

Muveszetek_volgye_staj_csiga

Szám Katalin, a Képmás Magazin főszerkesztője elárulta: a kapolcsi Kaláka Versudvarban minden este tíztől a Kettő az egyben beszélgetés-sorozaton ismert előadókat, írókat, költőket és szakembereket látnak vendégül házastársukkal együtt. “Többek között Harcsa Veronika jazzénekesnő, Kádár Annamária mesepszichológus, Bognár Szilvia népdalénekesnő, valamint Török Máté, a Misztrál Együttes zenésze is vállalkozott a kötetlen, de komoly beszélgetésekre” – mondta.

MTI/Kultúra.hu

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond