?Fontos, hogy a gyermekek biztonságos körülmények között, biztonságos otthonban élhessenek, illetve, hogy szüleik jó anyag körülmények között tudják nevelni őket. Ezeket a feltételeket 2017-ben is biztosítja a költségvetés? ? mondta Novák Katalin.

Az államtitkár kiemelte: családtámogatásra jövőre 14 százalékkal többet, összesen 1743 milliárd forintot fordítanak ? ez a GDP 4,3 százaléka, amely igen magasnak számít, hiszen az OECD-országok értéke 2,5 százalék körül van. Hozzátette: emellett 30 ezer forinttal fog nőni jövőre a kétgyermekesek családi adókedvezmény.

Folyamatosan bővítik a bölcsődei ellátórendszert is: a bölcsődei és az óvodai férőhelyének bővítésére 100 milliárd forintot fordítanak fejlesztési forrásokból ? a cél az, hogy a bölcsődei férőhelyek tekintetében elérjék a 60 ezres számot.

Novák Katalin hangsúlyozta: jövőre sokkal több gyermek számára lesz elérhető a bölcsődei ellátás, hiszen a 2017. január 1-jén hatályba lépő törvénynek megfelelően minden olyan településen kötelező lesz a bölcsődei ellátás biztosítása, ahol ezt legalább öt gyermek szülei igénylik, illetve ott, ahol legalább 40 három év alatti kisgyermek él.

Az ingyenes közétkeztetéssel kapcsolatban megjegyezte: a 2010-ben megítélt 29 milliárd forint helyett 2017-ben 74 milliárd forintot fordítanak erre a célra, 2,2 milliárd forinttal többet, mint tavaly. Hozzátette: fontos, hogy az ingyenes étkezést minden iskolai szünetben is biztosítani kell.

Jelentős változás továbbá, hogy idén szeptembertől minden alsó tagozatos ingyen jut tankönyvekhez.

 

Kultúrával a gyermekekért

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón bejelentette: május 29-én, vasárnap gyermeknap alkalmából az állami fenntartású muzeális intézményekben ingyenes lesz a múzeumlátogatás: Budapesten és vidéken összesen 23 múzeum várja a családokat. ?Köztudott ugyanis, hogy a kultúra segít a gyermekeknek, hogy versenyképes felnőttekké váljanak, illetve fontos, hogy már ilyen kis korban közönséget fejlesszünk a kulturális intézményeink számára? ? mondta az államtitkár.

Emlékeztetett, hogy az első Orbán-kormány 2000-ben hozott rendelete értelmében minden 26. életévét be nem töltött gyermek ingyenesen látogathatja a múzeumok állandó kiállításait minden hónap egy adott hétvégi napján. Ezt a kört 2014-ben tovább szélesítették: jelenleg minden 18. életévét be nem töltött gyermek és legfeljebb két kísérője ingyenesen látogathatja a múzeumok állandó kiállításait minden hónap egy adott hétvégi napján.

Az idei gyermeknapon, május 29-én az említett 23 állami fenntartású múzeumba lesz ingyenes a belépés, és a ?családok napján? nemcsak tárlatmegtekintésen vehetnek részt az érdeklődők, hanem a gyermekek múzeumpedagógiai foglalkozások keretében élményszerűen juthatnak hasznos ismeretekhez.

A sajtótájékoztatónak helyet adó Néprajzi Múzeumban felfedező csomaggal készülnek: megmutatják a múzeum kincseit, illetve Betlehem üzenetét, kérdéskörét, titkát járják körül. A Magyar Nemzeti Múzeum kincskereső délelőttel, a Magyar Nemzeti Galéria pedig interaktív tárlatvezetéssel várja a családokat.

Az ingyenes gyermeknapi programok összegyűjtve megtekinthetők a kormany.hu, valamint a csalad.hu oldalon.

Gyermeknap és ingyenes családi programok a Néprajzi Múzeumban

Az idei gyermeknapon két új múzeumi foglalkozás mutatkozik be a Néprajzi Múzeumban, és mindkettő izgalmas utazásra invitál a Betlehem ?nagy dolgok a jászolnál történnek? című időszaki kiállításba. És hogy mit is keresünk a tavasszal a betlehemek körül? Hogyan lesz aktuális, élvezhető a jól ismert történet évszakoktól függetlenül, az ünnepi időszaktól távol? A válasz a személyes hangvételben, a játékosság örömében és az átélhető varázslat időtlenségében rejlik. A közös sétákhoz felfedező csomagot kínálunk, hogy a legkisebbek számára is kényelmes, érdekes legyen az időtöltés.

 

Az első foglalkozásban, melyet gyermekekkel érkező családoknak állítottak össze a múzeum munkatársai, világutazó kalauzunk, Karácsony Gáspár naplója segíti a gyerekek útját távoli városok és furcsa tárgyak között. Hallgatnak regöséneket és megismerkednek a betlehemezés hagyományával. Mesélnek nekünk a múzeumi tárgyak: segítségükkel még a világot is bejárjuk!

A második foglalkozás Kreatív néprajzolás címmel fiataloknak és felnőtteknek készült, melyben önismereti játékos programra várjuk látogatóinkat. Egy képzeletbeli utazáson egy izgalmas történet szereplői lesznek. Mindeközben szemük előtt, lépésről-lépésre fog kirajzolódni saját tükörképük, amit utazásuk, azaz a foglalkozás végén akár el is készíthetnek a kiállítás ?Bütykölő? foglalkoztató terében.

 

A két új program mellett egész nap népi játékok, tojásgurítás, kukoricacsuhéj fonás, kézműveskedés várja a gyerekeket, és természetesen a múzeum aktuális kiállításai is megtekinthetők.

 

Utazás a betlehem körül Karácsony Gáspárral

Fekete-Horváth Erika múzeumpedagógiai foglalkozása

2016. május 29. vasárnap, 11.00 ? 12.30

 

Kreatív néprajzolás: Betlehem ? Tükör

Márkus Laura múzeumpedagógiai foglalkozása

2016. május 29. vasárnap, 15.00 ? 16.00

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond