Szűcs Gábor, a fesztivál igazgatója a Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes szervezésében megvalósuló rendezvényről elmondta, hogy a programsorozattal a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát. Küldetésük, hogy minél többen megismerjék a határainkon innen és túli autentikus magyar és európai kultúrákat, népművészeti értékeket ? jegyezte meg. Elmondta: augusztus 7-én a fesztivál nyitó előadását, a Jászok című történelmi dal- és táncjátékot tekinthetik meg az érdeklődők a szabadtéri színpadon. A produkció ötletgazdája a jászberényi születésű Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a Jászok rendező-koreográfusa. Az előadáson közreműködnek a Magyar Állami Népi Együttes táncművészei, a Jászság Népi Együttes, a Hírvivők Ensemble, a Zagyva Banda és a Jászok Vegyeskar.

jaszok
Jászok
Fotó: nemzetitancszinhaz.hu

 

Másnap, augusztus 8-án a Folkvilág nevű programon hazai és külföldi együttesek gálaműsorát tekinthetik meg a látogatók a Fő téri színpadon. Fellépnek a dumbravéni moldvai csángók, a jászberényi Jártató Ifjúsági Táncegyüttes, a Zagyva Banda, a moldvai csángó magyar és gyimesi muzsikát játszó békéscsabai Berbécs zenekar, izgalmas programot ígér a mexikói, a szenegáli, a török és a szerb együttesek műsora is. Az augusztus 9-ei napon a Somnakaj lesz látható a szabadtéri színpadon.

 

Szűcs Gábor a programok közül kiemelte, hogy augusztus 10-én tartják a Fölszállott a páva gálaműsort, amelyben látható lesz a népszerű televíziós műsor összes jászsági szereplője is. A fesztivál keretében augusztus 11-én a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban Folkmisét is tartanak, amelyen a moldvai és gyimesi csángókon kívül részt vesznek a külföldi nemzetek, nemzetiségek képviselői is. Hozzátette: augusztus 12-én a Fő téri színpadon a Magyar Lélek, Viszontlátásra Jászberény! című gálaműsoron moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, magyarországi hagyományőrző táncosok, énekesek, zenészek lépnek fel.

Csango1
Fotó: Gorácz József Márk/Csángó Fesztivál Facebook-oldala

 

A rendezvény idején koncertekkel, táncházzal, az Aprók terén népi gyermekjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat. Lehetőség lesz íjászkodásra, ének- és tánctanulásra, ki lehet majd próbálni a kézzel hajtós, fonott kosaras körhintát is. Az Ízek terén gasztronómiai különlegességekkel, pálinka- és bormustrával várják az érdeklődőket. A Szikra Galéria és Étteremben rendezik meg augusztus 9. és 11. között a V. Kárpát-Haza Magyar Konferenciát és Üzletember Fórumot a Csángó Fesztivál Alapítvány szervezésében. A rendezvény célja az elszakadt nemzetrészek anyanyelvének és nemzeti kultúrájának megmentése. Mindezek mellett augusztus 9. és 12. között népművészeti vásár is lesz.

 

A fesztivál fő támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és Jászberény önkormányzata.

 

További részletek ITT találhatók.

 

Forrás: MTI