Mindig izgalmas először belépni egy olyan helyiségbe, ahol művészet születik. Átlépni a küszöböt és izgatottan kapkodni a fejünket, nézelődni, tobzódni az ingerek sokszínűségében.
Itt egy díszes kazetta, ott egy boltív és nicsak, milyen szépen csillog a lépcső korlátja. Beleszippantani a levegőbe, elképzelni, ahogy a falak között egymást gerjesztve halmozódnak a szólamok, a ritmusok és a harmóniák, míg egy borzongató hangorgiában ki nem teljesedik az akusztika. Leülni az új székre és azon morfondírozni, vajon másfél óra után mennyire kényelmes, hiszen tudjuk, hogy a jövőben milyen sokszor fogunk rajta fészkelődni és tapsolni. Körbenézni a nézőtéren, hogy a legközelebbi előadásra hova érdemes jegyet venni, és először szemlézni a büfé elegáns cukros-krémes-habos süteménycsodáit.
Amikor a Riviera girl bemutatóján a Budapesti Operettszínház új játszóhelyét mértem fel, elégedetten foglaltam helyet a nyolcadik sorban: ígéretes ez a Kálmán Imre Teátrum!
A színpadról
A Nagymező utca 17. szám alatt 1894-ben megnyílt Somossy Orfeum sokféle átalakításon és névváltoztatáson esett át az eltelt több mint százhúsz évben. Az Operettszínház a mostani felújítás során a két épület előcsarnokának összenyitásával az 1922-es eredeti állapotot állította helyre.
A névadással a színház vezetése egyrészt tisztelegni kíván a nagy magyar operettszerző előtt, másrészt hangsúlyozni szeretné, hogy az Operettszínház új kamarajátszóhelyén a színházi program meghatározó lesz. A színházterem kialakításánál a 2000-es felújítást vették alapul, kivették a szeparékat és mobil nézőteret terveztek, ami sokkal inkább megfelel a 21. századi színházi és kulturális elvárásoknak, így a különböző rendezői igények szerint többféle módon is berendezhető a tér. A színpadra komoly technika került forgóval, süllyedővel, led-fallal. A két épületrészt összekötő kávézó a Teátrum Café nevet kapta, ahol a színházi előadások után is melegkonyha várja majd a vendégeket, a várakozások szerint a külső terasszal is bővülő vendéglátóegység pedig rövidesen a művészvilág és a művészetkedvelő közönség törzshelye lesz a pesti Broadwayn.
A műfajról
A Riviera girl amerikai premierjét New York-ban tartották: az eredeti Kálmán-dalok köré teljesen új, az amerikai közönség elvárásainak megfelelő történetet készített Guy Bolton és az angol szatirikus szerző, P. G. Wodehouse.
A darab nem klasszikus operett, inkább amolyan revüs-zenés színház. Dallamvilága modern hangszerelésű, még egy rapbetétet is hallhatunk Kerényi Miklós Máté előadásában.
A történetről
Mindenki számára ismerős az a mondás, hogy: akinek szerencséje van a kártyában, nincs szerencséje a szerelemben. Ez a romantikus történet ezt a babonát idézve a Francia Riviérán játszódik egy Monte Carlo-i kaszinóban, ahol központi szerep jut a rulettnek, a férfi-nő kapcsolatoknak és az intrikának.
A cselekmény A Csárdáskirálynőhöz hűen egy énekesnő házassága köré szövődik, de feltűnik egy élelmes amerikai fiatalember és felesége, egy német gróf, egy magyar báró és lánya, valamint egy olyan kaszinóvendég is, akinek a valódi identitása a darab végéig rejtve marad.
A produkció résztvevőiről
A héttagú zenekarra átalakított, modern hangszerelés Bolba Tamás zenei vezetőt dicséri, a piciny színpad adottságait jól kihasználó koreográfia az Operettszínházban első alkalommal dolgozó Horváth Csaba érdeme. A táncosok nagyon sokat tettek hozzá a színpadi élményhez és igazán profi koreográfiát mutattak be. A jelmezek Füzér Anni munkái, a Monte Carlo-i kaszinó világát pedig a fiatal, most debütáló díszlettervező, Rákay Tamás varázsolja a nézők elé.
A történet főszerepét, a revüénekesnő Sylvia Vareskát az operaszakon végzett fiatal, vonzó művésznő, Lévai Enikő alakítja, aki egyébként A Csárdáskirálynőben szintén főszerepet énekel. A hangja kristálytiszta, rendkívül otthonosan mozog a színpadon és jól láthatóan magáénak érzi a dívaszerepet.
Kerényi Miklós Máté játékáról egyszerűen lerí a maximalizmus: ha kell énekes, ha kell rapper, ha kell táncos, ha kell akrobata, aki könnyedén felugrik a díszlet tetejére és egy pillanatra sem remeg meg a hangja. Vele kapcsolatban mindig olyan érzésem van, mintha "a színház Tarzanja" lenne. Kicsi kora óta művészek között nevelkedett, ezért tökéletesen beszéli ennek a világnak nyelvét és érti minden apró mozdulatát. Az élelmes, link amerikai, Sam Springer szerepét pedig mintha ráöntötték volna.
Ne feledkezzünk meg az Operettszínház legifjabb szubrettjéről, a mindössze 18 éves Kardffy Aisháról sem. Aisha lubickolt Clair szerepében, arcára kiült az a fajta boldog lelkesedés és a színpad iránti határtalan szerelem, amely csak a pályájuk elején lévő tehetségekre jellemző. El is raktároztam ezt a képet, mert lehet, hogy tíz éven belül büszkén fogom mesélni a gyerekeimnek: "bizony, én láttam Aishát 18 évesen bolondos kislányt játszani. El sem hiszem mekkora díva lett belőle."
A rendezésről
Kerényi Miklós Gábor nem titkolt célja az volt, hogy korszerű zenés színházat lássanak a nézők, és olyan friss előadás szülessen, amely jóval túlmutat egy átlag operett-előadáson. Ennek érdekében teljesen új, a mai fülnek való szövegkönyv készült, melyet Lőrinczy Attilával közösen jegyeznek, a dalszövegek frissességére és újszerűségére garancia Závada Péter népszerű fiatal költő és zenész személye. A 180 néző befogadására alkalmas Kálmán Imre Teátrum színpadát az átépítés során igyekeztek a lehetőségekhez mérten maximálisan fejleszteni: a színpadon van két nagy süllyedő, egy forgószínpad, egy díszletfal süllyedő-emelő, videófal, valamint komoly világítás- és hangrendszer. Ezek mindegyikét elképesztő érzékkel használta ki KERO".
A darab maximálisan belakja a teret, a közönség úgy érzi, hogy sokkal inkább részese a darabnak, mintsem nézője. A résztvevői élményt fokozza egy interaktív dalbetét is, amelyben a színészek felállítják és megénekeltetik a közönséget.
A rendező végig játszik a "szerelem olyan, mint a szerencsejáték" tézissel és központi szerepet kap a darabban a függés is. Hiszen egy igazi kártyásnak legalább olyan nehéz elszakadni az asztaltól, mint egy szerelmesnek a párjától.
A darab minden részlete aprólékosan kidolgozott, ha az ember igazán figyel, észreveheti a poénokat is, amelyeket Kerényi Miklós Gábor elhelyezett a Riviera girlben. A hatalmas rulettkeréken piros-fekete zsetonként pördülő-forduló táncoslányok vagy a katonaévekről szóló nosztalgikus koreográfiában táncoló férfiakra rajzolt alfajelek mind olyan részletek, melyek emelik a darab színvonalát.
Összességében
Hónapokkal ezelőtt, a darab beharangozója után megütötték a fülemet a már jól ismert, szkeptikus hangok: "Miért van szükség egy 'ámerikái' Csárdáskirálynőre"? Nincs rá szükség, de jó, hogy van, mert a Riviera girl igazán friss, eredeti és minden ízében profi darab.
Tapasztalatom szerint pedig a legtöbben - legyen szó bármilyen műfajról * élvezik azokat a ritka pillanatokat, amikor igazán profi előadást láthatnak. Aki szereti A Csárdáskirálynőt az örülni fog az ismerősen csengő intrikáknak és szólamoknak, aki pedig nem szereti, azt el fogja bűvölni a Côte d'Azur mesés kaszinóvilága.
Jámbor-Miniska Zsejke
