Kálmán Imre
November 3-án történt
„Amit színészként tettem, annak minden pillanatát mámoros örömmel éltem meg. Ami pedig kimaradt… azt majd talán a következő életemben valóra váltom” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnepját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Bencze Ilona, akit többek között a Madách Színház, a kecskeméti Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Játékszín előadásaiban, illetve a Staféta, Az álommenedzser, a Holdfogyatkozás, a Fehér rozsda, az Amerikai komédia és az Egy kis hely a nap alatt című filmekben láthattunk.
Október 30-án történt
2017. október 30-án hunyt el Som Lajos, a Taurus és a Piramis zenekarvezető basszusgitárosa. Első zenekarát, a Dogbeaterst 1965-ben alapította, majd többek között a Tűzkerék, a Pannónia és a Neoton együttesekben zenélt. 1972-ben Balázs Fecóval, Radics Bélával és Brunner Győzővel megalakította hazánk első hard rock zenekarát, a Taurust, majd pályájának csúcspontja, a Piramis következett. Utolsó együttese, a Senator sikertelensége elvette a kedvét a zenéléstől, és a szenvedélybetegségek rabja lett. Utolsó éveit elszegényedve, öregek otthonában töltötte.
Október 24-én történt
1985. október 24-én hunyt el mindössze harminckilenc évesen, máig tisztázatlan körülmények között Bódy Gábor, aki filmrendezőként, forgatókönyvíróként, videóművészként és filmelméleti szakemberként is jelentős életművet hagyott hátra. Három legemlékezetesebb alkotása az 1848–49-es szabadságharc emigránsainak világát sajátos képi és hangzásvilággal ábrázoló Amerikai anzix, a Weöres Sándor írása nyomán készült Nárcisz és Psyché, illetve az álomszerű, bizarr és dokumentarista elemekkel átszőtt Kutya éji dala volt, utóbbinak a főszerepét is maga alakította.
Hírmozaik – május 23.
Concerto Budapest a Vármegyeházán, Rátonyi Operettfesztivál, gyermeknep a Hajógyári-szigeten, Placc Hétvége.
Elhunyt Kálmán Imre lánya, Yvonne
Hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya, aki életét édesapja zenei örökségének védelmére és nemzetközi népszerűsítésére szentelte. Kálmán Yvonne 2025. november 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Október 30-án történt
„Kezdetben a művész önző célt szolgál, aztán magáért a művészetért dolgozik, aztán személyét is, művészetét is odaajándékozza a társadalomnak” – állapította meg az 1922. október 30-án elhunyt író, költő, drámaíró, Gárdonyi Géza, az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Ida regénye, az Isten rabjai és a Hosszúhajú veszedelem szerzője.
Október 24-én történt
1948. október 24-én halt meg Lehár Ferenc, az egyik legnépszerűbb magyar operettszerző, összesen harmincegy operett – köztük A víg özvegy, a Luxemburg grófja, a Cigányszerelem és A mosoly országa – komponistája. Mivel Lehár Ferenc halálának napja és a másik nagy operettszerző, Kálmán Imre születésnapja egyaránt október 24., 2002 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar operett napját.
Weiner Leó művészetét választékos ízlés és biztos kéz jellemezte
Száznegyven éve, 1885. április 16-án született Budapesten Weiner Leó kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus, akinek különösen a kamarazene-oktatás volt a szívügye. Weiner Leó a múlt századi zene konzervatív ágának volt a képviselője, aki a dallam és harmónia fontosságát hangsúlyozta.
Modern és meghökkentő lesz A cirkuszhercegnő az Operettben
Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald A cirkuszhercegnő című darabját tűzi műsorra a Budapesti Operettszínház; az előadást február 21-én, 22-én és 23-án este hármas szereposztásban, átdolgozott szöveggel, Homonnay Zsolt rendezésében mutatják be.
Több amerikai városban tartottak Salute to Vienna újévi koncertet magyar művészek közreműködésével
Észak-Amerika hét városának kiemelt koncerttermében tartották meg szerdán a Salute to Vienna újévi koncertet számos magyar művész közreműködésével.
Elkezdődtek A cirkuszhercegnő próbái a Budapesti Operettszínházban
Elkezdődtek Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald A cirkuszhercegnő című nagyoperettjének próbái a Budapesti Operettszínházban. A máig népszerű darabot átdolgozott szöveggel, Homonnay Zsolt rendezésében mutatják be. A főszerepet Lévai Enikő, Kiss Diána és Bordás Barbara játsszák hármas szereposztásban.
Október 30-án történt
1995-ben ezen a napon adták át Budapest hetedik közúti hídját, amelyet 2011-ig Lágymányosi hídnak hívtak, azóta a Rákóczi híd nevet viseli. A 494,8 méter hosszú, 30,6 méter széles híd pesti hídfőjétől északra épült fel 2002-ben a Nemzeti Színház új épülete, 2005-ben pedig a Művészetek Palotája.
Október 24-én történt
1930-ban ezen a napon szentelték fel a szegedi fogadalmi templomot, amelynek építését az 1879-es nagy szegedi árvíz után, az újabb pusztító árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák.
A Csárdáskirálynő sikerének titka a gyógyvízben rejlik
Kálmán Imre két gyógyfürdővárosban írta a Csárdáskirálynőt: Marienbadban kezdte el, Bad Ischlben fejezte be. A kettő között pedig tombolt a háború.
Francia irónia, robbanó angol ritmus és bécsi romantika egyetlen színpadi műfajba sűrítve – mi az?
Természetesen az „ezüstkori” operett, amely az Osztrák–Magyar Monarchia minden szegletében a populáris városi kultúra egyik alapkövét jelentette.
Kálmán Imre szerelmeit idézi meg a LehárFeszt bemutatója
Különleges színházi előadással zárja első napját a LehárFeszt nemzetközi operettfesztivál Révkomáromban. Augusztus 29-én Faragó András Topy rendezésében és közreműködésével kerül színre Az asszony összetör című zenés életrajzi színmű, amely a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének három nagy szerelmét mutatja be.