Kevés nyoma van ma annak, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza az I. kerületben, a budai Vár alatti utcák egyik albérletében írták meg kultikussá vált szerzeményeiket. A Budai Vároltalmazó Közalapítvány kortárs alkotókat támogat és ösztönöz arra, hogy Cseh Tamás szellemi örökségével méltó módon foglalkozzanak.

A Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerzőjének pályafutása az I. kerületben, a vízivárosi Iskola utca egyik albérletében indult el. Ide költözött szerzőtársa, Bereményi Géza, akivel Cseh Tamás valamikor 1971 telén találkozott a pesti éjszakában, valahol a Dohány utcában – ezt követően pedig ebben a budai lakásban írták meg számos, azóta legendává érett dalukat.

Cseh Tamás minden generáció számára üzen dalaival: sikerült örök érvényűen megfogalmaznia a késő Kádár-kor Budapestjét, ahol a presszókávé íze, a keserédes nosztalgia és a füstös albérletek hangulata formálódott dalokká, refrénekké, időtlen pillanatokká.

Az I. kerületben jelenleg viszonylag kevés alkotás őrzi a művész emlékét, fontos, hogy ez megváltozzon, és a kivételes örökséget méltó módon ápolják a kerület lakói, a művészek és a közélet szereplői. A Budai Vároltalmazó Közalapítvány ezért hiánypótló módon egy nyilvános művészeti pályázatot ír ki, amelynek keretében Cseh Tamás szellemi hagyatékához kapcsolódó műveket vár.

A pályázat célja egyrészt, hogy
az énekes-zeneszerző emlékéhez méltó képzőművészeti alkotások szülessenek,
amelyek később a környékbeli kávézókban, éttermekben, kiállítótereken
megjelenve hozzájárulhatnak a hagyaték megőrzéséhez, másrészt pedig, hogy
támogassa és ösztönözze napjaink kortárs alkotóművészeit.

A pályaművek beküldési határideje 2022. június 30. A legjobb alkotások készítői pénzjutalomban részesülnek, a Facebookon legnépszerűbbnek bizonyuló pályamű készítője pedig közönségdíjat kap.

A pályázat részletei itt olvashatók.