 |
| Gordon Eszter portréi |
- Nyilván próbált informálódni az Örkény Színházról, mielőtt elfogadta Mácsai Pál felkérését. Mit lehet megtudni Magyarország határain kívül erről a viszonylag fiatal és viszonylag kis társulatról?
- Távolról mindig nehéz megérteni vagy átlátni bármit is. Az interneten az előadásfotókon kívül alig tudtam értelmezni valamit. Ugyanakkor a színházzal való kapcsolattartás a távolság ellenére is nagyon gördülékenyen sikerült. Októberben találkoztam először a társulat vezetőjével, aki akkor számos olyan ígéretet tett, amelyeket máshol általában nem szoktak betartani, csak udvariassági formula. Az Örkényből azonban megkaptam minden szükséges anyagot, szöveget, műsorfüzeteket, felvételeket az előadásokról - tehát a felkészülésben a társulattal való megismerkedés okozta a legkevesebb gondot. A puhatolózó beszélgetésünk folytatása tehát már nem egy vakmerő fejesugrás volt egy fekete végtelen térben. Minden színészt névről ismertem, amikor Budapestre érkeztem - ugyanakkor a nyelvi nehézségeket természetesen a mai napig nehéz legyőzni.
- Ezek szerint közösen osztották ki az előadás szerepeit?
- A végső döntés természetesen az enyém volt. Bár a legtöbb előadást megnéztem videóról még otthon, Budapesten láthattam számos produkciót élőben is, és csak ezek után kellett döntenem a szerepek kiosztásáról. Mácsai Pállal rendszeresen konzultáltunk, és sok mindenben eleve egybeesett a véleményünk. Már csak azért is, mert a társulat nem túl nagy, nincs túl sok variációs lehetőség. Mégis, semmilyen kompromisszumra nem kényszerültünk, ami kifejezetten szerencsés.
- Első külföldi rendezőként tapasztalt valamifajta különleges izgalmat a társulat részéről?
- Már az első pillanatban, igen. Nem tudom, hogy ez mennyiben függ össze azzal, hogy előttem még senki nem rendezte idegen nyelven a csapatot. Mindenesetre nagyon barátságos, családias várakozást élvezhettem. A színészek érezhető szándéka volt, hogy mihamarabb befogadjanak.
- Eleve eldöntött volt, hogy a Platonovot rendezi?
- Erre szólt a felkérés, bár Mácsai Pál jelezte, hogy nyitott a tárgyalásra, ha esetleg ehhez nincs kedvem. De volt.
- Mióta?
- Már régóta szerettem volna tisztázni a viszonyomat ezzel a darabbal. Ilyen szempontból is szerencsés ez a felkérés.
- Mi volt kétértelmű "kettejük" viszonyában?
- Játszottam Lev Dogyin előadásában, a Kis Színházban - ezzel vendégszerepeltünk Budapesten is annak idején. Azt az előadást négy éven keresztül próbáltuk, kisebb-nagyobb megszakításokkal. További négy évig pedig felléptünk vele, tehát ez hosszú, összetett kapcsolat volt. Az előadás maga nagyon erőteljes művészi gesztus volt, meghatározó produkció. Egyes fordulatokkal, megoldásokkal nem feltétlenül értettem egyet, akár dramaturgiai, akár esztétikai szempontból. Szerettem a szerepemet és a részvételemet benne, de megmaradt bennem az az érzés, hogy szívesen dialógusba lépnék a darabbal, hogy elmondhassam neki, mit gondolok róla. Csehov természetesen különleges jelentőségű szerző az életemben. Egyik első rendezésem volt a Ványa bácsi a Bulandra társulatával Bukarestben, ez egyben a tűzkeresztségem is. Tanárként pedig több kurzust építek Csehov munkásságára - évek óta. A Platonov meg kellett, hogy történjen velem. Mindenesetre logikus lépés.
- Az életrajza képes azt a látszatot kelteni, mintha Csehov felkent papjaként közlekedne Nyugaton.
- Nem állítanám, hogy szakértője vagyok, bár valóban igyekszem elmélyülni benne. Csehov olyan univerzum, amivel minél többet foglalkozunk, annál kevésbé ismerjük. Egyre nagyobb lyukakat, egyre nagyobb talányokat találunk benne - ettől érdekes. Eddig is rengeteget gondolkodtam róla, de remélem, ez még csak a kezdet, és sok lehetőségem lesz még foglalkozni vele. Úgy érzem, a Ványa bácsit ezután még egyszer meg kellene rendeznem, természetesen másképp. A világ is sokat változott, magam is - tehát teljesen indokolt lenne.
- Nem akar kiteljesíteni esetleg egy saját Csehov-ciklust inkább?
- Veszélyes vágy vagy kívánság lenne - ennek csak matematikai alapja lehet. Az inspiráció ennél jóval személyesebb, ennél fogva fontosabb. Miközben úgy érzem, hogy a Három nővér érdekel előbb, s a Sirály csak aztán, tudjuk, a logika ezt fordítva diktálná.
- Miért Apátlanul a budapesti Platonov-előadás címe?
- Platonov címen főleg Nyugaton játsszák ezt a darabot, csak itt jelentett mindig is valamifajta kényszert, hogy címet adjanak egy olyan műnek, amelynek nem maradt fönn az eredeti címe. Nyilván ez valamifajta analógiája az Ivanovnak - jobb megoldásom nincs erre. Csehov maga egy levelében Apátlanul, illetve Apátlanság címen említi a darabot - ezt autentikus és tetszetős változatnak éreztem ezért.
- Tehét Platonovot, mint a darab főszereplőjét nem kerüli meg?
- Kétségtelen, hogy a megírtak szerint Platonov prizmáján keresztül szemléljük a történetet és a szereplőket, számomra mégis nagyon fontos, hogy éreztessem a darab polifónikus szerkesztését. Igyekszem elkerülni a szokásos, egyoldalú megközelítést, mely epizódszereplőket gyárt a többiekből. Próbálunk minden szereplőt mélyen és részletesen kidolgozni, hiszen például Iszak és az öreg Vengerovics is valamilyen tükörképe Platonovnak. Ha rájuk nem fordítunk elég gondot, a tükör minden bizonnyal torzítani fog.
