Februárban lett volna 70 éves Görömbei András, Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem egykori professzora, a határon túli irodalom kutatója. Ebből az alkalomból emlékeztek rá tanítványai és tisztelői több gesztussal is, munkásságának méltatása mellett bemutatták az emlékére létrehozott honlapot, illetve megjelent az In memoriam Görömbei András című kötetet. A könyv egyik szerkesztőjével, Baranyai Norbert egyetemi tanársegéddel és a DRK Dóczy Gimnáziumának irodalomtanárával beszélgettünk.
Mit tartalmaz a Görömbei András tiszteletére létrehozott honlap, illetve a kötet?
A család által életre hívott és gondozott honlap igyekszik színes képet adni Görömbei András szakmai pályájáról és magánéletéről egyaránt. A munkásságát számba vevő adatokon kívül többek között olvasható egy összegzést nyújtó pályakép és egy saját maga által írott önéletrajz is, illetve megtekinthetőek a monográfiái, amelyek egy részébe akár bele is olvashat az érdeklődő. Nagyon érdekes a honlap fotóválogatása, amely bepillantást nyújt Görömbei András magánéletébe és szerteágazó baráti, szakmai kapcsolatrendszerébe is. A kötet terve pedig jó két éve fogalmazódott meg, ám a közben bekövetkezett halála miatt az eredetileg köszöntőnek szánt könyv emlékezőkötetté alakult át. Szerkesztőtársaimmal, Imre Lászlóval és Takács Miklóssal azokat az egykori munkatársakat, tudós barátokat, tanítványokat kértük fel, hogy írjanak egy-egy tudományos igényű tanulmányt, akik szorosabban kötődtek Görömbei András személyéhez vagy munkásságához. Végül negyvenöt írás érkezett vissza a felkérésünkre, s ezek elsősorban olyan témákhoz kapcsolódnak, amelyekkel Görömbei András is foglalkozott. A kötet maga úgy épül fel, hogy az elején három személyesebb hangvételű írás található: az első Pálinkás Józsefnek a temetésen elhangzott beszéde, a második Bitskey István professzor visszaemlékezése, míg a határon túli tudós barátok képviseletében Péntek János vetette papírra gondolatait. Ezt követően olvashatóak a szaktanulmányok, amelyek tematikus fejezetekben, kronologikus rendben követik egymást a régi magyar irodalomtól a kortárs kultúráig terjedően.
Bár szerteágazó volt a munkássága, de a fő ?csapásirányt? a határon túli magyar irodalom jelentette, amivel ráadásul azokban az időkben kevesen, vagy nem nagyon foglalkoztak. Mi vitte őt ebbe az irányba?
A legjelentősebb kutatásai valóban a határon túli irodalomhoz kapcsolódtak, de az is igaz, hogy munkássága nemcsak erre a témára korlátozódott. Három fő irányvonalat lehet megkülönböztetni a tudományos életművében: a kisebbségi magyar irodalmak feltérképezése mellett a népi irodalomhoz kötődő alkotók, illetve a kortárs költők, írók műveinek a vizsgálata jelentette a fő kutatási területet. A határon túli irodalom iránti érdeklődése abban is gyökerezett, hogy számára az irodalom kutatása soha nem valamilyen öncélú foglalatosság volt, hanem közösségi ügy. A kisebbségben élő magyarság kapcsán ismerte fel azt, hogy ez az ügy nem egyszerűen az irodalmi szövegek vizsgálatáról szól, hanem egy kultúrájában, sorsában fenyegetett közösség mindennapos létének megismeréséről és megismertetéséről. Akkoriban Magyarországon alig foglalkozott valaki ezzel a kérdéssel, így kijelenthető, hogy tudományos munkássága úttörő volt ezen a téren.
Emellett mivel foglalkozott még szívesen?
Meglepőnek tűnhet, de pályáját nem a huszadik századi irodalom kutatásával kezdte, első tanulmányait ugyanis a régi magyar irodalom és a kora felvilágosodás témaköreiből írta. Aztán tanárai hatása és személyes érdeklődése fokozatosan vezette őt a népi irodalom felé. Az életrajzi monográfiái pontosan mutatják érdeklődésének alakulását: Sinka Istvánról írt először könyvet, majd ezt követték a Nagy Lászlóról, Sütő Andrásról, Nagy Gáspárról és Csoóri Sándorról írott kötetek. Ezek a szerzők egyébként személyes jó barátai is voltak, ezért kapcsolatuk nemcsak szakmai érdeklődésre épült. Persze az is igaz, hogy alig tudnánk olyan rangos alkotót említeni az elmúlt évtizedekből, akihez kapcsolódóan ne tudott volna valamilyen személyes élményről, találkozásról beszámolni.
A határon túli írókkal hogyan tudta ezeket a személyes kapcsolatokat ápolni?
Amint arról a honlap fényképei is tanúskodnak, nemcsak a hivatalos közegeken keresztül tartotta velük a kapcsolatot. A képeket böngészve világossá válik, hogy baráti, családi összejöveteleken is sok időt töltött együtt ezekkel az alkotókkal. Általában is igaz, hogy Görömbei András egy nagyon élénk szellemi kört tudhatott maga körül. Azt pedig mindig büszkeséggel és egyben hálával emlegette, hogy ezek a szakmai kapcsolatok igazából nagyon mély emberi-baráti kötődésre épültek.
Hogyan ítélték meg a munkáját itthon?
A határon túli irodalom kutatásában hamar lettek munkatársai és később követői is: a debreceni egyetemről például Bertha Zoltán vagy Márkus Béla említhető, akikkel szinte iskolát teremtettek. Az évtizedek folyamán aztán fokozatosan kialakult egy egyre szélesedő munkatársi, tanítványi kör, mely mind a mai napig igyekszik tovább folytatni azokat a kutatásokat, melyeket Görömbei András kezdeményezett. Iskolateremtő hatását pedig az a nagyon beszédes tény is érzékeltetheti, hogy témavezetőként 30-nál több doktorandusz tudományos pályakezdését segítette.
Volt-e személyes kedvence az általa tanulmányozott írók, költők között?
Nehéz volna egyetlen nevet kiemelni, azokat, akikről tanulmányt írt vagy tudományos előadást tartott, mind nagyra becsülte. Ő ugyanis nem szívesen nyilatkozott tudományos munkáiban olyanokról, akiknek az alkotásait ne tartotta volna sokra. Mindez összefüggött az emberi habitusával is, ami abban is megmutatkozott, hogy tanárként például mindig a pozitívumot szerette kiemelni akár irodalmi teljesítményekről, akár a hallgatóinak a munkájáról volt szó. Azokról a szerzőkről, akik az ő ízléséhez, érdeklődéséhez kevésbé álltak közel, nem nyilatkozott meg csak önmagában a bírálat kedvéért. Így aztán a tanulmányait, köteteit olvasva viszonylag könnyű behatárolni azt az alkotói kört, akiknek a műveit jelentősnek ítélte.
Milyen személyiségű ember volt?
Nagyon meghatározó volt a személyiségében egy olyan kettősség, ami érdekes módon csöppet sem tekinthető ellentmondásosnak. Egyfelől csöndes, a heves érzelmi megnyilvánulásoktól mentes, visszafogott ember volt, másfelől viszont nagyon következetesen és rendíthetetlen szilárdsággal képviselt számára fontos ügyeket. Mindig áradt belőle a megfontolt nyugalom, és valami olyan bölcs derű, amellyel állandóan képes volt a legnagyobb kihívások és próbák közt is az élet jó oldalát meglátni. Másrészt viszont szilárd és határozott erkölcsi kiállással végezte a vállalt feladatokat, s ha úgy adódott, és szükségesnek ítélte, nem menekült el a konfliktusok elől sem (bár a konfrontáció alapvetően idegen volt szellemiségétől). Az irodalom művelését és a róla való beszédet - ahogyan fogalmazott -? mindig ?létérdekűnek? tekintette, éppen ezért egyfajta küldetésnek fogta fel saját tudományos és a közéleti tevékenységét is. Jól mutatja ezt az elkötelezettségét az is, hogy kezdettől fogva sok olyan szerző életművét igyekezett megismertetni az olvasókkal, akiket a hivatalos kultúrpolitika nem kifejezetten támogatott. Mondhatjuk, hogy ez is a nemzeti közösség iránti elkötelezettség részévé vált számára.
Sok tanítványa volt, ezt már említettük. Miben látszik a munkájának a hatása?
Hosszasan lehetne sorolni ezeket a hatásokat az általa felvetett, kezdeményezett kutatásoktól kezdve az elkötelezett tudós magatartáson át a mindig világos, tiszta logikájú, igényes pontossággal megfogalmazott gondolatok közvetítéséig. Irodalomtörténészi munkásságában számomra különösen az volt példaértékű, hogy bár jól körülhatárolt és következetesen képviselt értékrendnek megfelelően választotta ki az irodalmi vizsgálat tárgyait, ám ennek ellenére képes volt elfogadó és megértő lenni olyan irányzatokkal, ízlésvilágokkal szemben is, amelyeket kissé idegennek érzett saját személyiségétől és szellemiségétől. Inspiráló hatását pedig mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy tanítványai folytatják, sokszor új nézőpontból megvilágítva továbbgondolják mindazt, amit irodalomtudósként örökül hagyott az utókorra. És persze nyilván nemcsak a későbbi generációk kutatóinak érdeklődését határozta meg az ő szellemisége, hanem annak a sok-sok egykori egyetemi tanítványnak az irodalomról vallott nézeteit is, akik a kulturális élet legkülönfélébb színterein tevékenykedve - tanárként, könyvtárosként, folyóirat-szerkesztőként - mai napig is szívesen emlékeznek vissza egykori professzoruk szemléletformáló egyéniségére.
Ungvári Judit
