thumb_206944_default_big.jpg

Hamarosan elkezdődik Esterházy Péter házának felújítása

A fejleményekről Vámos Miklós író egy Facebook-posztban tájékoztatta a projekt iránt érdeklődőket.

„Gőzerővel indul Esterházy Péter hajdani lakóházának felújítása” – kezdte írását Vámos Miklós, aki szerint a hamarosan elkészülő műszaki tervek alapján megkezdődhet Esterházy egykori otthonának alkotóházzá való átalakítása.

Mint Vámos írta, „jóval komolyabb problémák várnak megoldásra, mint amire számítottunk. Szerencsére sokan segítenek, s még többen ajánlották segítségüket”, több magánember és szervezet, vállalat kilétét is felfedte, akik már biztosan segítséget nyújtanak valamilyen formában a munkálatokhoz. Kiderült az is, hogy a fejleményekről bővebben április 14-én, Esterházy születésnapján tájékoztatják majd a sajtót.

A rómaifürdői családi házzal kapcsolatban tavaly márciusban röppent fel a hír, hogy több mint háromszázmillió forintért árulják azt az egyik ingatlanhirdető portálon. Bár a hirdetés elhallgatta az épület múltját, az író fia, Marcell rántotta le a leplet róla. Ezután a kortárs irodalmi élet több szereplője is felvetette, hogy érdemes volna megmenteni a házat.

Végül 2024 májusában jelentették be, hogy az óbudai önkormányzat megvásárolja az ingatlant, alkotóházat és irodalmi központot szeretnének létrehozni benne, melynek szakmai működését egy alapítvány biztosítja majd, amelyet Dragomán György és Vámos Miklós írók hoztak létre.

Ez is érdekelheti

Bognár Péter nyerte a 2026-os Esterházy Irodalmi Díjat

Második alkalommal adták át az Esterházy Irodalmi Díjat: a 2026-os elismerést Bognár Péter kapta az Elmész, visszajössz, sose halsz meg című kötetéért.

Alkotóházak festői környezetben – helyek feltöltődéshez és alkotáshoz

A Kecskeméti, a Hódmezővásárhelyi, a Mártélyi, a Galyatetői és a Szigligeti Alkotóház számos neves festőnk, szobrászunk, írónk és költőnk számára biztosított helyet, lehetőséget feltöltődésre és inspirálódásra. Ez a lehetőség ma is adott, a Petőfi Alkotóházak jelenleg is várják mindazokat, akik nyugalomra, elmélyült alkotómunkára vágynak. Ismerjük meg közelebbről is ezeket a festői helyeket!

Bach, Kurtág, Parti Nagy Lajos és Pannonhalma csendje

A 800 éves pannonhalmi bazilika augusztus 21–23. között Bach és Kurtág György zenéjével, Esterházy- és Parti Nagy-szövegekkel, valamint fiatal művészek performanszaival várja a látogatókat.

Július 14-én történt

„A színház fura műfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is működött a láthatatlan kémia” – fogalmazta a ma negyvenedik születésnapját ünneplő Junior Prima díjas színésznő, Lovas Rozi.