Csellengések New Yorkban - Aj Vej-vej

Az időcsík szemmel nem látható, de jól érzékelhető módon vezet át a Szépművészeti Múzeumban nemrég nyílt kortárs kínai művészeti tárlathoz, ahol ugyanennek az időszaknak a Kínában elismerést aratott, sőt preferált alkotásai láthatók. A kettő között mély szakadék tátong, amit fölösleges volna szavakba foglalni. Aj Vej-vej a száműzetésben töltött gyerekkor után huszonévesen, 1983-ban került Amerikába, és ott szabadon élt. Sétált, nézett és fotózott, lefényképezte a saját lakását és önmagát számtalan, beállított vagy hirtelen elkapott pillanatban, lakótársait, barátait, a kínai kolónia művészeit, a metrólejárókat, a negyed hajléktalanjait, tüntetéseket és transzvesztitákat, Allen Ginsberg konyháját és a Metropolitan Opera statisztáit. Nem elhíresült eseményeket, nem a város jellegzetes részeit, nem a kulturális-történeti főáram pillanatait. Hanem csupa olyasmit, ami nem fontos. És most, húsz évvel később, éppen ezek a lényegtelen, mellékes jelenetek és figurák rajzolják körül az időközben világhírűvé lett művész gondolkodásmódját.

Preacher Reading Bible to Man on the Street

A céltalan sétálás momentumaiból, a mellékszereplők mellékes gesztusaiból Aj Vej-vej ugyanis a valóság vágatlan, befolyástól mentes változatát rakja össze. Valójában a fotókon megőrzött emlékezet folyamatos belső filmjét látjuk, ezt emeli ki a művész által megtervezett ? az anyag előző, berlini, párizsi és moszkvai kiállításain ugyanígy készült ? installálási mód is, ahogyan a filmkocka-szerű önálló elemekből összefüggő sorrá áll össze a 226 fotó, a falakon egyszerű számok jelölik, hol tartunk éppen a sorban, és az ikon, ami mutatja a továbbhaladás irányát, egy digitális lejátszó gombjára emlékeztet. A képek szélén ott látható az a bizonyos fekete keret, a negatív széle, ami azt jelzi, hogy a felvétel nincs megvágva, azt látjuk, ami az előhíváskor rajta volt. Kontaktcsíkok és nagyítások sora ez, gyakran elfordulva, ahogyan a fekvő formátumú képek a negatív szalagján rögzültek, különféle fényképezőgépek belsejében. Egyetlen pillanatról néha két-három, szinte teljesen azonos kocka is megmaradt.

Mirror, 1987

A 226 képből álló sor mégsem véletlenek tetszőleges halmaza. Benne van az a tudatos keresés, amellyel a fiatal kínai művész fölfedezi a modern művészetet Duchamp-tól Warholig, az identitás formálódása, a későbbi Aj Vej-vejre jellemző szociális attitűd, a közösség és a nyilvános tér mint a művészet közege, illetve a test mint annak médiuma. Kirajzolódik a margóra szorult figurák iránti figyelem és az az érzékenység, amellyel Aj Vej-vej a tüntetőket brutálisan szétverő rendőrökre reagált, az erőszak és a nyilvánosság, az élethez való jog és a kifejezés szabadsága, egytől egyig olyan fogalmak, amelyek ma Aj Vej-vej alkotói és társadalomkritikusi tevékenységét meghatározzák.

At the Museum of Modern Art, 1987

Mindössze két, hatalmasra nagyított felvétel szerepel az időcsíkon kívül. Az egyik a New York-i évek elejéről, amelyen meztelenül áll egy széken, a másik egy friss portré, már az érett művészről. Ezen jól látható az a heg, ami egy rendőri megveretés következtében, az utolsó pillanatban végzett koponyaműtét után maradt vissza. A két végpont között ott a belső film, a művésszé válás és a kiteljesedés folyamata, ami New Yorkban kezdődött és Kínában ért a tetőpontra. Ott van Aj Vej-vej Buddha-szelídségű tanítása a néma szemlélődésről és a hangos megnyilvánulásról, elfogadhatóról és tűrhetetlenről, és mindezek mélyén a belső szabadságról. Úgy sejtem, hogy ez a harminc-negyven éve készült, privátfotó jellegű sorozat, ami egészen a legutóbbi évekig fiókokban lapult, nem véletlenül került elő éppen most, amikor a szerzője továbblépett a kortárs művészet keretein és a szociális plasztikát a gondolat szabadságharcává tette.