Bár a Vörösmarty Színház ideiglenesen bezár a megnövekedett rezsiköltségek miatt, a nézők nem maradnak színház nélkül.

A székesfehérvári Vörösmarty Színházat is bezárják ideiglenesen a rezsiszámlák megnövekedése miatt. A város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András azonban jelezte Szikora Jánosnak, a színház igazgatójának, hogy vannak Székesfehérváron olyan terek, amelyeket a bezárás alatt játszóhelyként használhatnának. Ezek egyike a városháza díszterme.

Cser-Palkovics megjegyezte, a városháza szóösszetétel nagyon kifejező: „Ez nem a polgármester háza, ez nem a jegyző háza, hanem minden polgár közös, közösségi tere.” Felajánlotta a helyszínt Szikora Jánosnak, hogy ha az igazgató alkalmasnak találja, ha „bele tud álmodni valamit ebbe az atmoszférába”, akkor a színház az ideiglenes bezárás alatt itt játszhat.

Szikora János kiemelte az egyedülálló magyar vidéki színházi intézményi struktúrát, de hozzátette, a fenntartók hozzáállása városról városra eltérő. Véleménye szerint vannak települések, ahol a színház csak egy épületet és „annyi minden másra elkölthető pénzt” jelent, más helyeken, például Székesfehérváron a színházra úgy tekintenek, mint emberek együttesére. Megjegyezte, vidéki színházigazgató kollégái gyakran mondogatják neki, hogy neki könnyű a helyzete Fehérváron. „Bezzeg ha nekünk olyan fenntartónk lenne!” – teszik hozzá. Szikora János úgy fogalmazott,

országosan is egyedülálló az a hozzáállás, amellyel a város nemcsak fenntartja, hanem a szó legnemesebb értelmében gondoskodik színházáról.

„Ahogy én innét elmentem, egy félbehagyott valami volt. Azért éreztem az örömöt, mert a sors vagy a Jóisten megadta a lehetőséget, hogy valamit befejezzünk, lezárjunk vagy újranyissunk. A jövő eldönti” – fogalmazott a Tizenkét dühös ember rendezésére szóló felkérés kapcsán Cserhalmi György, aki korábban a székesfehérvári társulat tagja volt, és 2015-ben is színre vitte a művet.

Megjegyezte, ezzel a gesztussal a városháza átadja szakrális terét a színháznak, és hozzátette, szerinte minden kulturális esemény szakrális esemény, ami „nem ideológiai befolyásoltságot jelent, én így érzem, amióta ezt a szakmát csinálom. Így esik jól, másképp nem is tudom.”  Tíz nap alatt viszik színre Reginald Rose darabját, ami komoly kihívás elé állít mindenkit, ugyanakkor „a tér annyi mindent súg közben, hogy nem is teszi lehetővé, hogy ugyanazt a darabot játsszuk el”. Nevetve tette hozzá, „különös átfedése is van” ezen a helyszínen a Tizenkét dühös embernek.

Cserhalmi beszélt arról, hogy amikor azt hallja, hogy Sopronban a színház örökre, Egerben, Debrecenben, Szegeden, gyakorlatilag az összes nagyvárosunkban és Budapesten is ideiglenesen bezár, a Nemzeti Színház pedig vasárnap, hétfő, kedden áll, akkor nagyon kell örülni egy ilyen lehetőségnek.

A Tizenkét dühös ember bemutatója 2023. február 25-én lesz. Hat-hét előadást terveznek előzetesen a 150 fő befogadására képes díszteremben, a továbbjátszás pedig attól függ, mekkora lesz iránta a lelkesedés és a kereslet.

Nyitókép: Cserhalmi György, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, rendező

Fotók: Simon Erika