Mit jelent az Ön számára a kultúra?
Létezésmódot. Tágan értelmezve számomra az élet minden megnyilvánulása bizonyos mértékben kulturális megnyilvánulás.
Múzeumigazgatóként bizonyára emlékszik az első múzeumi élményére. Mi volt az?
Az első múzeumélményem a gimnáziumhoz kötődik. A sárospataki református gimnáziumba jártam, amelyet akkoriban az államosítás miatt Rákóczi Gimnáziumnak hívtak. Ez az ország legrégebbi református kollégiuma, 1531-ben alapították, és óriási egyházi gyűjteménye van. Amikor odakerültem, napokig csak tátottam a számat.
1982-ben kaptam meg a diplomámat, rá egy hétre házasságot kötöttem, az azt követő héten pedig jelentkeztem munkahelyemen, a miskolci a Herman Ottó Múzeumban. Az igazgató rögtön első nap azt a feladatot adta, hogy Füzéren hozzak létre egy tájházat. Soha életemben nem csináltam még ilyet, de az augusztus 20-i nyitásig készen kellett lennie. Sikerült. Ugyancsak emlékezetes számomra, amikor a Herman Ottó Múzeumban közölték, hogy egy hónap alatt revízióznom kell a néprajzi raktár 1600 kerámiáját. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes tárgyat és a leírását szinkronizálni kell egymással. Hatalmas és tanulságos munka volt. Aki egy ilyen munkát képes végigvinni, arról már lehet feltételezni, hogy muzeológus lesz.
Gondolom, figyelemmel követi az aktuális kiállításokat. A Rembrandt-kiállítást látta már?
Természetesen. Tiszteletteljes érdeklődéssel figyelem a Szépművészeti Múzeum kiállításait, szerintem ez a kiállítás az egyik legkonzekvensebb: mind történetileg, mind koncepcionálisan nagyon jól van összerakva. A múzeumi szakma nemzetközi szervezetének tagjaként sokat jártam külföldön, és olyan kiállításokat láthattam, amilyeneket Magyarországon ritkán láthat az ember. Most is számtalan kiállításra járok, nemcsak akkor, ha hivatalból én nyitom meg őket, hanem érdeklődésből is. Ha egy-egy kistelepülésen vagy faluban járok, igyekszem megnézni az ottani kiállításokat is.
Ha körbenézünk a minisztériumi szobájában, itt is látni jó néhány festményt. Ezeket Ön választotta?
Nem, ezeket a Czóbel- és Kárpáti-festményeket örököltem. Számomra a késő rokokó bútorzatom kicsit nőies. Hölgy volt az elődöm, és a dekoráció az ő személyiségéhez jobban illett, mint az enyémhez. Az elmúlt pár hónapban még nem volt időm azzal foglalkozni, hogyan a saját ízlésemre alakítsam a szobát.
Ha a világ bármelyik festményét választhatná, mit tenne ki a falára?
Legszívesebben egy itáliait választanék, mondjuk Botticellit, csakhogy muzeológus énem nem tud elvonatkoztatni attól, hogy egy hatalmas, régi képnek hol van az igazi helye. Ezeket a "szuperképeket" nem tenném be egy munkaszobába, vagy olyan helyre, ahol rongálódásnak vannak kitéve. Otthonomban egyébként kortárs művészeti alkotásokkal veszem körül magam. Rengeteg szentendrei művész barátom tisztel meg azzal, hogy egy-egy művükkel érkeznek hozzám látogatóba. Nemrég új házba költöztem, és abban a kiváltságban volt részem, hogy egy Kossuth-díjas festő segített elrendezni a képeimet. De szeretem Vermeer vagy Monet képeit is, nagyon inspirál az az életöröm, ami belőlük árad.
Külföldi útjai során melyik ország kultúrája fogta meg?
Több mint hatvan országban jártam, de őszintén úgy gondolom, hogy élni és dolgozni Magyarországon a legcsodálatosabb. Ha valamilyen oknál fogva mégis más országot kellene választanom, akkor Toszkánába mennék. Közel hússzor voltam ott hosszabb-rövidebb időre, nagyon szeretek ott lenni. Magával ragad az itáliai életmód: a környezet, a kultúra, a design, a gasztronómia, a táj, a tenger és az a hatalmas szolidaritás, ami az olasz népben megvan.
A hivatalos utak során eljut egy-egy színházi előadásra vagy koncertre is?
Ha van rá lehetőségem, élek vele. Vannak olyan meghatározó élményeim, mint a Carmina Burana a riói operaházban, vagy a tangószínház Buenos Airesben. A Magyarországra jellemző magas színvonal egyébként átlagban koránt sincs meg mindenütt: rengeteg a bóvli, a gyengébb, de jól reklámozott iparos munka, ami a nyomába sem érhet egy a Katonában, az Örkényben vagy a Radnóti Színházban látható előadásnak.
Az utazás számomra több dolgot jelent. Egyrészt szeretem felfedezni ezeket a helyeket, gyönyörködni a kultúrák óriási diverzitásában. Bármerre is járok, mindig arra törekszem, hogy úgy éljek, ahogy az ottaniak. Kimegyek az utcára, közöttük sétálok, és nem a turisták számára kialakított éttermekbe megyek, hanem oda, ahova a helyiek járnak. Azt eszem, azt hallgatom, azt nézem, amit ők. Másrészt ilyenkor mindig szembesülök azzal, hogy milyen pici az ember a világmindenséghez képest, és mennyire jó összehasonlítani magunkat másokkal. Amikor külföldiek társaságában vagyok, mindig igyekszem az adott kontextusban elhelyezni magam. Hiszek abban, hogy nemcsak Magyarországon kell megmérni magunkat, hanem európai vagy világ-kontextusban is. Az általam húsz évig vezetett Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) és a saját magam esetében is mindig arra törekedtem, hogy megtaláljuk a helyünket a nagy egészben. Egy külföldi utazás pedig alázatra tanítja az embert. A harmadik effektus pedig a befogadóképesség. Sokszor hajlamosak vagyunk sztereotípiákban gondolkodni más népekről, pedig mindenkit a maga területén kell értékelni. Nincs olyan, hogy egy nép erősebb vagy okosabb, mindig az ember van. Engem a külföldiekkel való találkozásaim toleránsabbá és befogadóbbá tettek.
Van olyan hely, ahol még nem járt, de mindenképp szeretne elutazni?
Igen, van egy bakancslistám: Japán, Mexikó és Peru szerepel rajta, ezekbe az országokba még mindenképp szeretnék eljutni.
A Magyarországon kirándulóknak mit ajánlana, mit érdemes megnézni, ha Szentendrére mennek? Természetesen a Skanzen mellett.
Szentendre különleges település. Jelenleg épp a helyét keresi, ami abból fakad, hogy korábban egy erőltetett politikai koncepció miatt felduzzasztották a kulturális kínálatot. A hatvanas években ugyanis - az aczéli kultúrpolitika értelmében - a nagy történelmi és egyházi központokat, mint Vác, Esztergom vagy Visegrád, le kellett építeni, ellenben szükség volt egy kirakatra. Ez lett Szentendre, ez a szép fekvésű mezővároska, amelyet telezsúfoltak múzeumokkal és galériákkal, de itt nyílt meg az ország első maszek étterme is. Így lett a legvidámabb barakk kirakata, egy kulturális központ, ahova gyorsan ki lehetett hozni Budapestről a külföldi vendégeket. A politikai irányvonal azóta eltűnt, és a régióban fejlődni kezdtek a nagy történelmi hagyománnyal rendelkező települések. Erre Szentendrének is reagálnia kell, ami a közvetlen politikai ráhatás nélkül jóval nehezebb. Sajnos a fenntarthatóság nehézségei miatt zár be egy-egy galéria vagy kis emlékmúzeum. Mindemellett szerintem a Ferenczy Múzeum Czóbel-kiállítása zseniális volt, akárcsak a Gertrudisról szóló. Az Anna Margit Emlékmúzeum vagy a Czóbel Múzeum is nagyon színvonalas. de említhetném a Szerb Ortodox Gyűjteményt is, amit kevesen ismernek. Sok az érdekes program, én is el szoktam vinni a vendégeimet, és nem csak a Skanzenbe.
Milyen könyveket szeret olvasni? Mit olvasott legutóbb?
Mindenevő vagyok. Nemrég Grecsó Krisztián könyvét olvastam, illetve a lányomtól megkaptam Ken Follett legújabb regényét is. Egyszerre 3-4 könyv van az ágyam mellett, helyzetfüggő, hogy épp melyiket veszem elő, viszont soha nem olvasok újra egy könyvet, mert nem érzem kihívásnak. Akkora a magyar és a világirodalom, hogy bőven akad miből válogatni. Az egyetlen kivétel talán Rejtő: az ő regényeit akkor olvasom, ha ki akarom mosni az agyam, pihentetni kell, így előfordul, hogy többször is előveszem egy-egy kötetét. Sokszor valamilyen konkrét téma iránt érdeklődöm, most például az évforduló kapcsán sok első világháborús könyv került sorra. Ha előadást kell tartanom, vagy meg kell nyitnom egy kiállítást, intellektuális kihívásnak érzem, hogy utánajárjak a témának. Életemnek egy fontos szakaszában, Sárospatakon rászoktam a módszeres olvasásra. Kijelöltem magamnak, hogy például másfél hónap alatt végigolvasom Steinbecket, vagy éppen Hemingway műveit. Nem biztos, hogy mindenre emlékszem belőle, de fontosnak tartottam, hogy elolvassam őket, és a mai napig abból élek, hogy ezt a tudást szivacs módjára magamba szívtam. Az információ elraktározódott, és ha szükségem van rá, előugrik. Angol tagozatos iskolába jártam, rengeteg verset és mondókát kellett kívülről megtanulnunk angolul. Megszenvedtem vele, és akkoriban nem is láttam értelmét, de ennek köszönhetem életem egyik legnagyobb sikerű beszédét. Történt ugyanis, hogy az Európai Skanzen Szövetség Skóciában ülésezett, én voltam az elnök. A záró banketten, ahol mintegy 150 ember vett részt, a beszédembe - a sárospataki éveknek hála - beleszőttem egy Robert Burns-verset. Óriási sikert arattam vele, többen elérzékenyültek attól, hogy egy magyar ember elszavalja az egyik legszebb, a hazaszeretetről és a skót felföldről szóló költeményüket.
A kötelező olvasmányokat is elolvasta annak idején?
A többségét igen, de nem mindegyikben volt örömöm. Ha rajtam múlna, nem mindet tenném be a kötelezők közé. A Légy jó mindhalálig például olyan kérdéseket feszeget, amelyek szerintem nem a 10-14 éves korosztálynak szólnak. Első generációs értelmiségi vagyok, a kultúrával való ismerkedés iskolai éveim idejére esett. A sárospataki kollégium olyan nevelde volt, ahol 30 napon át össze voltunk zárva, és minden hónapban csak egy hétvégére mehettünk haza. Ott kezdtem el zenét hallgatni, koncertekre, könyvtárba menni, mígnem létformává vált a sport és a kulturálódás. Mivel sok versenyt nyertem, abban a kiváltságban volt részem, hogy a délutáni tanulásból hamarabb elengedtek, és mehettem a könyvtárba olvasgatni. Életre szóló élmény volt egy corvinát, egy ősnyomtatványt vagy I. Rákóczi György imakönyvét leemelni a polcról és kézbe venni.
Milyen koncertekre járt?
Még most is járok. Nagyon szeretem a komolyzenét, egész nagy gyűjteményem van. Szívesen járok a Zeneakadémiára, az Operába vagy a Művészetek Palotájába is. Nyáron Katie Meluát hallgattam Veszprémben, de Norah Jonest is imádom, gyerekkoromban pedig Woodstock és környéke határozta meg a zenei ízlésemet. A Deep Purple-től és a Pink Floydtól minden lemezem megvolt, amit akkoriban be lehetett szerezni. Életem egyik kudarca viszont, hogy nem tanultam meg hangszeren játszani.
Milyen hangszeren szeretett volna megtanulni?
Hatévesen anyám elvitt a miskolci Zenepalotába, hogy hegedüljek. A tanító néni kérésére elénekeltem egy dalt. Miután elénekeltem, azt mondták, inkább foglalkozzam valami mással?
Weininger Andrea
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
