Cseri Miklós
Az online őrületek viharában menedékké vált a múzeum
Július 21-ig pályázhatnak az intézmények a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumához. Vezetőjével, Cseri Miklós muzeológussal a kultúra áráról és hasznairól is beszélgettünk.
Cseri Miklós marad a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter dr. Cseri Miklóst bízza meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatói feladatainak ellátásával.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes beveszi a Skanzent
Egyedülálló fotókiállítás, a Kárpát-medence legszebb táncai, viseletbemutató és táncház a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosaival. Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese.
Gesztenyekavalkádért járt az Arany Süni Vándordíj
Múzeumi ízfokozó – Enn(y)i kell! címmel Miskolcon tartják a 16. Országos Múzeumpedagógiai Konferenciát, mely a 19. Múzeumok Őszi Fesztiválja központi záróeseménye.
Kezdődik a Közösségek Hete
Az idén „Ez állati jó lesz!” mottóval zajló programsorozat az ember és az állatok között évezredek óta fennálló mély és sokrétű kapcsolódást ünnepli, kitérve az állattartás, illetve az állatvédelem jelenkori kihívásaira, felelős és kreatív megoldásaira is.
Múzeumpedagógiai életműdíjat kapott Koltay Erika, négy múzeum lett nívódíjas
Múzeumpedagógiai nívódíjat kapott a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Tomory Lajos Múzeum, kilenc intézmény kapott Családbarát múzeum díjat, különdíjban négy múzeum részesült.
Májusban nyílik a skanzen Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége
Májusban nyílik meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége – számolt be erről a skanzenben tartott sajtótájékoztatón Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Vitályos Eszter államtitkár és Cseri Miklós főigazgató hétfőn.
„A múzeumok életképesek minden körülmények között”
Beszélgetés Cseri Miklóssal, a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumok Kollégiumának vezetőjével a múzeumok világnapja alkalmából.
„Ez a múzeum nem egyszemélyes történet”
Cseri Miklós júliusban kezdte meg utolsó főigazgatói ciklusát a Szabadtéri Néprajzi Múzeum élén. Azt ígéri: 2025-re elkészül az Erdély tájegység utolsó háza is, a kiállítás pedig vitát generál majd, és ez a lényeg. Interjú.
Kinevezték a szentendrei Skanzen főigazgatóját
Újabb öt évre, immár hatodik alkalommal dr. Cseri Miklóst nevezte ki Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatójává.
Mesetér-látványtárral gazdagodott a Szennai Skanzen
Mesetér-látványtárral és kenyérsütő színnel gazdagodott a Szennai Skanzen.
Végéhez ért a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt
Projektértékelő konferenciával zárult csütörtökön a szentendrei Skanzen és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) konzorciumi együttműködésében zajló hároméves program.
A világ csodái és a felfedezések kora a múzeumokban
A szeptember 23. és november 10. közötti Múzeumok Őszi Fesztiváljának kiemelt témája a világ csodái és a felfedezések kora.