A csütörtökön átadott, mintegy 60 millió forintos beruházás több látogató fogadását teszi lehetővé a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő létesítményben.

Cseri Miklós, a néprajzi múzeum főigazgatója az eseményen arról szólt, hogy a pajtából kialakított mesetér-látványtárban berendezett tárlaton a disznóvágáshoz, a mezei és idénymunkákhoz, a fonáshoz, a pásztorkodáshoz, a tollfosztáshoz, valamint a katonasághoz kapcsolódó 258 régi tárgy kapott helyet. A skanzen gyűjteményéhez tartozó, a közelmúltban restaurált használati eszközöket először láthatja a nagyközönség.

Salamon Gyula és Cseri Miklós

A skanzen évi mintegy 21 ezer látogatója közül 9 ezer gyerek, ezért fontos számunkra, hogy legyen itt olyan helyszín, amely segíti a közösségteremtést, a tematikus foglalkozások megtartását – mondta a főigazgató. Rámutatott arra, hogy a látványtárban kiállított eszközökre azért is van szükség, mert a gyermekeknek ma már nem elegendő a népmesék hallgatása, a mesék tárgyi világát is meg kell mutatni nekik, hiszen nem mond nekik semmit például a lóvakaró vagy perzselő.

Salamon Gyula, Szenna polgármestere a község kincsének nevezte a talpas-favázas népi építészet emlékeit őrző, több mint négy évtizede létrejött falumúzeumot. Jelezte, a skanzen további fejlesztését tervezik, elképzeléseik között a jövőben fogadóépületet, kápolna és parkoló építése szerepel.

Fotók forrása: Kaposvarmost.hu