A házigazda a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
A május utolsó hétvégéjén, 27–29. között rendezendő eseményen hat társulat mutatja be műsorát.
Utoljára 2018-ban, Marosvásárhelyen találkoztak a
néptáncegyüttesek. Most a mezőny új résztvevővel bővült, ugyanis jelen lesz a
legfiatalabb erdélyi hivatásos társulat, a Bekecs Néptáncszínház is.
Három nap alatt hat előadást mutatnak be a társulatok. A csíkszeredai együttesen és a Bekecs Néptáncszínházon kívül jelen lesz a Nagyvárad Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes és az Udvarhely Néptáncműhely.
A Romániában jelenleg érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt csak az előadások egy részén lehet jelen a közönség. Nem tartják meg a szokásos flashmobot, illetve nem lesz táncház, és eltekintenek a záró gálaműsortól is.
A találkozó programja elérhető a Hargita együttes Facebook-oldalán, az előadások nagy részét ugyanott élőben lehet követni.
A nyitóképen a Hargita együttes. Fotó: Sepsiszentgyörgyinfó.ro/Toró Attila