Egyszer talán már mindannyian eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy milyen lenne megörökíteni a végtelent. Az univerzumot, amelynek mi valójában egy egészen picurka szeletét látjuk, ha felnézünk a csillagos égboltra. Az asztrofotózás éppen erről szól: elkapni egy pillanatot a világmindenség időtlenségében, és megmutatni azt, amit szabad szemmel lehetetlen észrevenni.
Asztrofotózni azonban nem olyan, mint amikor gyorsan készítünk egy szelfit a telefonunkkal. Az éjszakai égbolt fényképezése egyfajta türelemjáték: kell hozzá egy jó kamera, egy stabil állvány, némi műszaki érzék, plusz rengeteg kitartás. A Föld ugyanis alattomos módon folyamatosan forog, így ha túl hosszan exponálunk, a csillagok nem apró fénypontokként, hanem hosszú csíkokként jelennek meg a képen. Ez lehet akár művészi cél is, de ha egy élesen kirajzolódó galaxisra vagy ködre vágyunk, akkor különféle trükkökhöz kell folyamodnunk.
Persze az sem mindegy, honnan dolgozunk. A városi fények alatt az égbolt inkább egy narancssárga massza, így az igazán elkötelezett csillagvadászok messzire utaznak, hogy egy hegytetőről vagy egy sötét völgyből készíthessék el álmaik fotóját. És az eredmény? Egy olyan kép, amely valódi műalkotásként emlékeztet arra, hogy milyen parányiak vagyunk, és milyen szerencsések, hogy mégis láthatjuk ezeket a mélységeket és távolságokat. Az asztrofotózás így egyszerre művészet és tudomány: vizuálisan lenyűgöző képeket nyújt, miközben segít jobban megérteni az univerzum szerkezetét.
Nem véletlen, hogy hazánkban is van egy elkötelezett társaság, amelynek tagjai fáradhatatlanul kergetik az égi történéseket. A Magyar Asztrofotósok Egyesülete most már hetedik alkalommal mutatja be a legjobb hazai asztrofotósok munkáit. Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum aulájában látható Csillag-Képek időszaki tárlaton hatvanhat csillagvadász legszebb száz felvételében lehet elmerülni.
A kiállítás három fő témakör köré szerveződik.
Tavaly például népszerű téma volt a sarki fény. Május 10-én ugyanis egy erős geomágneses vihar érte el a Földet, ennek köszönhetően Magyarország egén is feltűnt ez a jellemzően csak az északi országokban látható égi jelenség. Ángyán Krisztián kamerája például Dobogókőn rögzítette az éjszakai égbolton táncoló színek szinte éteri látványát a Sarki fény című képen. De Lengyel Bálint is különleges, mesebeli kompozíciót alkotott a Sarki fény a pipacsmező felett című felvételével.
Azt gondolhatnánk, a Tejút már elcsépelt téma, de valójában kihívást jelent a fotósok számára, hiszen nemcsak tiszta égboltra, hanem precíz technikára is szükség van ahhoz, hogy teljes szépségében megmutassa magát. Terebesi Dénes is sokáig várt a tökéletes pillanatra, míg végül április elején minden adott lett egy lenyűgöző panorámakép elkészítéséhez, amelyet több tucat képből állított össze. Az Univerzális szivárvány című fotóján mintha egy hatalmas égi hidat látnánk a csillagok között. Székely Viktor Szeles este és a Tejút a szigeten képén a csillagfények sziporkázó fényei találkoznak Fuerteventura szélfútta partvidékével.
Dr. Francsics László Ahogy az AR3694 csavarja a Nap hidrogénlégkörét című felvételén például a Nap kromoszférája tárul elénk egyedülálló módon. A naptávcsővel készített felvétel invertált monokróm kidolgozásban mutatja meg a Nap felszínének dinamikus mozgását. A kép élessége és részletessége lenyűgöző, mintha közvetlen közelről figyelhetnénk meg központi csillagunk aktivitását.
A Hold és a Vénusz találkozása mindig különleges pillanat az égbolton. Komka Péter Vénusz és Hold című képe az év egyetlen, Magyarországról is látható bolygófedését örökítette meg Egerszalókon. Ennek során a fogyó Hold vékony sarlója eltakarta a Vénuszt: egy pillanatra eltűnt a fényes égitest, hogy aztán újra felragyogjon a Hold pereme mellett.
Hasonlóan ritka és látványos eseményt mutat Benei Balázs Szaturnusz fedésben című felvétele. A Hold időnként keresztezi egy-egy bolygó pályáját, és ha a kettő pontosan egy vonalba kerül, fedés jön létre: nála a Szaturnusz bújt el rövid időre égi kísérőnk mögé.
Tóth Bence Tűzmadár című képe például az Eta Carinae-köd egyik részletét mutatja be, amely a déli égbolt egyik ikonikus formációja. A Namíbiában készült felvétel keskenysávú technikával rögzíti a hidrogén, oxigén és kén jelenlétét, amelyeket a jól ismert Hubble-paletta szerinti színekre bontva nyer új értelmezést. Az így kapott kép nemcsak tudományos szempontból lenyűgöző, hanem művészi élményt is nyújt, mintha egy kozmikus festmény tárulna elénk.
Nem kevésbé látványos Papp Bence Az elefántormány-köd (IC 1396) című felvétele, amely a Cepheus csillagkép mélyén, tőlünk mintegy 2400 fényévre található csillagbölcsőt ábrázolja, ahol hatalmas, gomolygó gáz- és porfelhők között új csillagok születnek. A kép Törökkoppányon, négy derült éjszaka alatt készült, 17 órányi expozícióval, hogy a lehető legtöbb részletet megmutassa ebből a távoli világból.
A Fiastyúk című kép egy ismerős, mégis rejtélyes objektumot mutat be: az ókor óta ismert, szabad szemmel is jól látható csillaghalmazt, amely valójában nemcsak fényes csillagok gyűjteménye, hanem egy finom, sejtelmes reflexiós ködösséget is rejt magában. Vágenhoffer Kristófnak köszönhetően most minden látogató megcsodálhatja ezt az égi jelenséget.
A kiragadott példákon túl a Csillag-Képek kiállítás összes felvétele arra emlékeztet, hogy az univerzum végtelensége valóban kimeríthetetlen művészeti és tudományos téma. És bár legtöbb jelensége rejtve marad a hétköznapi szemlélő számára, az asztrofotózás lehetővé teszi, hogy egy pillanatra bepillantsunk a világmindenség alkotóműhelyébe.
A Csillag-Képek 7. Országos Asztrofotó-kiállítás az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg március 31-ig.
