Csillag született - HERKULES

A Händel-mű első előadására a londoni Királyi Színházban került sor 1745-ben, de oratóriumszerű, statikus előadásban, mindenféle színpadi mozgás nélkül. Ez rögtön meg is magyarázza, hogy sem színpadi műként (noha műfaji meghatározása: zenedráma három felvonásban), sem templomban, oratóriumként nem állta meg a helyét (utóbbihoz képest a cselekmény feltétlenül színházba illő). A zenetörténészek azonban kora egyik legjelentősebb művének tartják. Igazán csak a XX. században ébredtek jelentőségére, akkor számos bemutatót megért, a XXI.-ben pedig igazi sikerdarabbá tűnik válni. Ez a mostani, magyarországi bemutatója jócskán megkésett. A bemutatkozásra szcenikus koncertelőadásban került sor a MÜPA Bartók-termében, Káel Csaba rendezésében, Szendrényi Éva díszleteivel és Németh Anikó Manier jelmezeiben. A mű alaphangulata a bánat, mozgatórugója a féltékenység. A szereplők lelkiállapota a lényeges, nem a cselekmény.

Szorongásukat, hangulatukat hatalmas, világító kockák mozgatása fejezi ki, általuk a tér hol rázárul a szereplőkre, hol levegőt enged nekik, a szerint, hogy komfortosabban vagy kiszolgáltatottabbnak érzik-e magukat. Az érzelmek örökérvényűségét fejezik ki a nem korhű, mai, de stilizált és jellegükben a hangulatokat, sorsokat is kifejező nagyszerű ruhák. A látványelemek csak segítenek eligazodni, nem uralják a teret, azt átengedik a mondanivalónak. Az ötlet és a mű zenei kivitelezése Vashegyi Györgytől, az Orfeo karmesterétől származik. Szereti kemény fába vágni a fejszéjét, zenei ínyencségeket felkutatni, és így mind többekkel megszerettetni a barokk zene világát. A Herkules nem könnyű falat a maga - húzás után is - 160 percnyi, pompás zenéjével.

Noha a mű címe Herkules, ő csak a cím- de nem a főszereplő. Ez utóbbi felesége: Déianeira, ezen az előadáson Vizin Viktória. A kecskeméti születésű művész olyan szinten vált világjáró, külföldön elismert énekessé, hogy itthon már csak néha-néha hallható. Így gyakorlatilag ismeretlen a neve nálunk, noha beszélni csak szuperlatívuszokban lehet róla. Íme, már megint a magyar átok: menj külföldre, hogy a világ megismerjen, hazád elfelejtsen. Vizin Viktória világklasszis. Talán soha ilyen hatalmas terjedelmű mezzo-szoprán hangot nem hallottam, ami teljesen kiegyenlített a drámai mélységben csakúgy, mint a fényes magasságokban. Noha Vizin Viktória életében először lépett a barokk világába, ez technikáján, de stílusán sem hallatszik. Hihetetlen színpadi rutinja átragyog még e szűkösebbre szabott koncert-előadáson is, szuggesztivitása, expresszivitása megtölti azokat a hosszú kórusrészeket is, amikor őt a színpadon hagyja a rendező, és néma gesztusokkal kell kitöltenie az űrt. Csodás ruhájának redői mint megannyi érzelmi hulláma lebbennek körülötte, tóbos zöld színe a féltékenység gyilkoló szörnyetegét sejteti. Déianeira érzelmeinek útja nagyon hosszú, ezer árnyalatot bejáró, de Vizin Viktória könnyedén uralja valamennyit. Féltékeny a győztes hadjáratból hazatérő Herkules szépséges hadifoglyára, Ioléra, és ez az érzés fokozatosan teljesen hatalmába keríti, végül Herkules egy volt áldozata, Nessus halálon túl nyúló bosszújának eszközévé válva megöli férjét, majd megtébolyodik. Hét áriája közül ez a legdrámaibb, Händel zenéje is itt a legfelkavaróbb, Vizin hegyeket-völgyeket jár be. A szerep súlyos kihívás mind annak mennyiségét, mind nehézségét tekintve, de az énekesnő könnyedén lép át ezeken. Káprázatos hang, fölényes énektudás, nagyszerű színpadi jelenlét: minden együtt van. Itthon vele új csillag született, és remélhetőleg olyan fényesen ragyog majd egyszer nálunk is, mint New Yorkban, Londonban vagy Milánóban.

A címszerepben Kovács István szintén csodálatos teljesítménnyel győz meg. Gyönyörű, hatalmas mélységekbe kalandozó basszusa mellé értő barokk előadásmód és kifejező színészi játék párosul. Iole, a foglyul ejtett királylány szerepében Szutrély Katalint hallhattuk. Ő a Purcell Kórusból az elmúlt évek során mind markánsabban kiemelt szólista, aki ezen idők alatt jókora magabiztosságra tett szert, ami erre a produkcióra egy, az eddigieknél jóval meggyőzőbb megszólalást eredményezett. Az első felvonásban némiképp megszeppent megszólalását nemcsak szerepe, hanem kezdeti elfogódottsága is okozta. Csúcspontja határozottan második felvonásbeli összecsapása Déianeirával, itt drámai ereje is megmutatkozik. Mindez kissé megkopik a harmadik felvonásra, intonációja is megbicsaklik helyenként.

Hüllosz, Herkules fia Megyesi Zoltán, ő éppen a harmadik felvonásra talál legjobban magára, a két előzőben fakó mind hangban, mind karakterben. A kórus nem viszi előre a cselekményt, csak kommentálja azt és így összegző, jelenetlezáró szerepe van. Ennek a Purcell Kórus szokásos magas színvonalán felel meg. Az Orfeo Zenekar színházszerűen a zenekari árokba került. A nyitányokban lehetett volna fényesebb a hangzás, de egyébként imponálóan tolta be Vashegyi György a zenekart az énekesek alá. Őket soha nem elnyomva, nem dominálva, de a zenei szövetet finoman megszőve váltak egyenrangú partnerré.