IMG 2.jpg

A Csillagok háborúja egyik zenéjét hegedülték el a világűrben

A John Williams által komponált darabot Sarah Gillis asztronauta egy űrkapszulában, több száz kilométerre a Földtől játszotta el.

A SpaceX asztronautája a Polaris Dawn nevű, magánűrrepülési misszión vett részt, amelyet Jared Isaacman vállalkozó vezetett. A küldetés során teljesítette az első kereskedelmi űrsétát Isaacmannel, amelyen a páros kipróbálta a SpaceX új EVA-ruháit is, amelyek a cég szerint elősegítik a jövőbeni küldetéseket mind a Föld körüli pályákon, mind pedig egyéb, Holdra vagy a Marsra irányuló űrutazásoknál is. A küldetésen Gillis a szintén az űrhajón tartózkodó Anna Menonnal együtt új rekordot állított fel a Földtől legtávolabb utazó nők között is.

Ugyanakkor nemzetközi összefogás keretében egy különleges művészi performanszot is végrehajtott: az általa játszott John Williams-szerzemény, a 2015-ös Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő című filmből származó Rey témája (Rey’s Theme) az első olyan hegedűszóló, amelyet a  világűrben játszottak el. Szólóját Starlink műholdon keresztül közvetítették a Földre, ahol körkapcsolásban a világ több pontjáról – Venezuelából, Egyesült Államokból, Brazíliából, Svédországból, Ugandából és Haitiről – csatlakoztak hozzá zenészek, akik mind az El Sistema nemzetközi szervezet tanítványai.

A cikk forrása itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Valakinek döbbenetesen sokat ért egy makett a Csillagok háborújából

Pénteken filmes ereklyéket árvereztek az amerikai Heritage aukciósházban, mely eseményen kalapács alá került egy miniatűr űrrepülőgép és Carrie Fisher bikinije is.

Egy Boba Fett figura lett a világ legértékesebb vintage játéka

Az 1979-ben készített figura több mint ötszázezer dollárért kelt el egy aukción, megdöntve ezzel minden korábbi rekordot.

John Williams és Bob Iger tiszteletbeli lovagi címet kapott II. Erzsébettől

John Williams zeneszerző és Bob Iger, a Walt Disney vállalat volt elnöke is szerepel II. Erzsébet utolsó kitüntetési listáján.