Aukció Boba Fett figura Heritage Auctions.jpg

Egy Boba Fett figura lett a világ legértékesebb vintage játéka

Az 1979-ben készített figura több mint ötszázezer dollárért kelt el egy aukción, megdöntve ezzel minden korábbi rekordot.

Az első Csillagok háborúja film 1977-ben jelent meg, amely nagyon hamar popkulturális ikonná vált. A sikert számos játékgyár meg akarta lovagolni, és a filmhez kapcsolódó termékcsaládokat hoztak létre. Az egyik ilyen cég a Kenner volt, amely kis akciófigurákat dobott piacra.

1979-ben egy olyan Boba Fett figurát készítettek, amely rakétákat tudott kilőni a hátizsákjából. A kézzel festett fejvadászt azoknak a rajongóknak szánták, akik legalább négy másik akciófigurát megvásároltak már. De a termék debütálása előtt a vezetők úgy döntöttek, hogy eltávolítják a rakétaindítót, mivel rájöttek, hogy az fulladást okozhat (korábban problémák voltak egy hasonló Mattel-gyártmánnyal is).

A gyerekek így soha nem lőhették ki Boba Fett rakétáját, de néhány Kenner-alkalmazott megmentett pár prototípust, és hazavitte őket. Mostanra az egyik ilyen figura a világ legértékesebb vintage játékává vált. A Heritage Auctions jelentése szerint a nagyjából 10 centi magas akciófigura 525 000 dollárért kelt el. Ezzel felülmúlta a korábbi rekordert, egy gyémánt nyakláncot viselő egyedi Barbie babát, amelyért 2010-ben 302 500 dollárt adtak és amelyen Stefano Canturi ékszertervező hat hónapig dolgozott. A mostani aukciós rekord jóval meghaladta a valaha értékesített legdrágább Csillagok háborúja akciófigurát is, amely szintén egy Boba Fett figura volt, amelyet 236 000 dollárért adtak el 2022 júniusában.

Az aukciósház nem árulta el a vevőt. A játék legutóbb Justin Kerns gyűjtő tulajdonában volt, akinek egykor kilenc rakétatüzelő Boba Fettje volt, amelyeket a rajongók a Kilenc Szent Grál egy sorban néven ismertek.

A cikk forrása itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Elveszettnek hitt magyar festmények kerülnek kalapács alá októberben

A Virág Judit Galéria őszi aukcióján Berény Róbert 1929-ben készült főműve lesz az egyik legnagyobb szenzáció. A karácsonyi csendélet létezéséről ugyan tudtak a kutatók, hollétét azonban idáig titok övezte.

Hírmozaik – szeptember 21.

Kiosztották a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny díjait, Brigitte Bardot írógépe és biciklije is kalapács alá kerül, Deák Bill Gyula emlékének szentelik az István a király-bemutatót Zalaegerszegen, négy tanító szakos diák kapta a 20 000. látogatónak járó ajándékot a szegedi Picasso-kiállításon – hírösszefoglalónk.

A legértékesebb kortárs magyar festő műve is felbukkan a Virág Judit Galéria aukcióján

A hazai kortárs festészet legértékesebb nemzetközi sztárjai lesznek a Virág Judit Galéria május 19-i aukciójának főszereplői.

Hírmozaik – március 23.

Magyar szakemberek munkáját díjazták a világ legjobb kaszkadőrei Los Angelesben, milliókat fizettek Kossuth Lajos Görgei Artúrhoz írt leveléért, Bíró Tímea Sziveri-díjas, betegség miatt új műsor és karmester lesz a MÁV szimfonikusok Müpa-koncertjén.