Ez a kecskés-káposztás szituáció ? hogy kedvezünk a bátor nézőnek is, de azért nem ijesztjük el a többieket sem ? még csak a film legelső csalódása. Ennyiből még nem derül ki ugyanis, hogy milyen egy ostoba, végletesen hiteltelen, rasszista, nagyvállalat-, kapitalizmus- és politika-ellenes, már-már vulgármarxista marhaságot látunk. A film főhőse, azaz egyetlen szereplője egyszerű, ártatlan, becsületes amerikai polgár, aki Irakban dolgozik kamionsofőrként, hogy szegény családja asztalára legalább ünnepnapokon le tudjon tenni egy száraz kiflivéget. Miközben emberünk ezen a kiflivégen gondolkodik, előugrik az arab, és mindenkit lemészárol, kivéve a főhőst, akit váltságdíjban reménykedve a föld alá temet egy telefonnal, egy öngyújtóval és egy ceruzával. Hát így megy ez, tudjuk meg a filmből, az arabok már csak ilyenek, nem csak, hogy idiótán beszélik az angolt, de bűnöző is mind egy szálig. Igaz, részben a kisembert megvető Amerika tette azzá őket.
Gyönyörű szépen ápolja ez a jó amerikai félelemkultuszt, nem egy lapátnyommal mélyíti a szakadékot nyugat és kelet között: ne menj a turbánosok közé, mert megölnek akkor is, ha semmit sem tettél, csak mert nem közéjük való vagy ? párbeszédre esélyed sincs. Mert nincstelenek szegények, sietnek hozzátenni a filmkészítők ? az meg fel sem merül senkiben, hogy akkor honnan van nekik hipermodern arab előfizetéses mobiltelefonjuk, például. Bűnözők persze emellett az amerikaiak is, bár ott inkább csak a burzsoázia, a tőkések, akik hazudnak, és nem ejtenek könnyet a csinovnyik halála felett.
Ennyit Cortés és az író Chris Sparling világképéről ? ha az embernek ennyire futja filozófiából, attól filmet írni még tudhatna. De nem: az Élve eltemetve látszólag úgy született, hogy valaki lejegyzetelte egy szalvétára az összes szituációt, ami hasonló helyzetben az eltemetett ember eszébe juthatna vagy megtörténhetne vele, majd ezt a szalvétát eladta forgatókönyvnek. A főszereplő előbb még szarkasztikus kicsit a koporsójában, majd könyökkanyart véve elcsukló hangon elmondja valami tisztnek a telefonban, hogy ?én csak egy kis pénzt akartam keresni a családomnak, nem gondoltam, hogy ez lesz?, aztán, bár pontosan tudja, hogy spórolnia kell az akkumulátorral, mégis fontosnak érzi kioktatni politikából és érzelmi intelligenciából a vonal túlfelén hallgatókat. Mindezt persze csak harminc-negyven perc után, a szerzők szerint eddig tart ugyanis, hogy bárki is foglalkozzon egy rettegő hangú ember segélykérő hívásával ? hja, hát a nagyvállatok meg a nagy szervezetek, azok már csak ilyenek. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ebből a szellemi mocsárból egyszer csak előkúszik egy mérges kígyó, közelebbről meghatározva emberünk nadrágjából, aki az állat ottlétét egy óráig nem vette észre. Vagy, hogy a kígyó távoltartására használt tűz nem füstöl például, nem gyújtja meg a fakoporsót és nem termel szén-monoxidot sem. A főszereplő Ryan Reynolds játékáról meg kár is beszélni ? bár hiteltelenségében illik a film hangulatához, mégis az ?idegesítő? az a szó, ami nyögdécselése, lihegése és hörgése hallatán legtöbbször az ember eszébe jut.
Az Élve eltemetve egyvalamiben mégis forradalmian újszerű ? végre bebizonyította, amire régóta szükség volt: hogy egy koporsó belsejében is lehet bűnrossz filmet csinálni.
