A Fodor Sándor erdélyi író által megálmodott kis törpe, Csipike nem tipikus mesehős. Olykor zsémbes, többnyire túlságosan is fontoskodó. Azonban mindig a jó szándék vezérli, és képes tanulni a hibáiból. Éppen ezeknek a nagyon is emberi tulajdonságoknak köszönhetően érezhetjük őt mindannyian közel önmagunkhoz.
Mennyire ismerted korábban Csipike történeteit?
Ismertem, sőt gyerekként még egy Csipike-találkozón is részt vettem Csíkszeredán, ahol édesanyám élt, és ahol születtem. Én is beöltöztem Csipikének. Olvastam, sőt színházi előadásként is láttam már ezt a mesét, de most olyan oldalát ismertem meg, amit korábban még nem fedeztem fel. A történet játékossága, az aranyos karakterek viszont már gyerekkoromból is emlékezetesek maradtak. Ide, Magyarországra valahogy nem igazán jutott el ez a történet, és a mi alkotói csapatunknak az is egy fontos célkitűzése, hogy az opera által itt is ismertté, népszerűvé tegyük Fodor Sándor művét.
Hogyan látod megvalósíthatónak a Coopera célját, hogy magyar műveket opera formájában juttasson el minél több generáció számára, befogadhatóvá téve az eredeti történeteket és az opera műfaját is?
A klasszikus értékeket óvni, ápolni kell, de néha szükség van a változásra, rugalmasságra ahhoz, hogy valami tartósan tovább tudjon élni. Az opera sokak képzeletében egy nehezen befogadható, arisztokratikus, távolságtartó műfaj. A Coopera azonban olyan irányba mozdította el ennek a műfajnak a befogadhatóságát, aminek köszönhetően –- a hagyományokat megőrizve – a mai kor elvárásaihoz igazodó formában tudnak tovább élni a klasszikus értékeket képviselő tartalmak. Ez volt a célja például az Országjáró Bánk bán produkciónak is. A most készülő Csipike-opera pedig a fiatalokkal együtt az egész családjukat is meg szeretné szólítani.
Gondolom, kétszeres anyukaként a készülő meseopera szövegét rögtön tesztelni is tudtad a saját gyermekeiden.
A kisfiam csak másfél éves, neki még túl hosszú lenne, de a lányom, aki négyéves, tényleg jó tesztalany volt a munka során. Kicsibaba-korától kezdve együtt lapozgattuk vele a könyveket, és mára már tudja értékelni az ehhez hasonló, hosszabb meséket is. Amikor most vele együtt én is újra elolvastam, rácsodálkoztam, hogy mennyi minden van ebben a szövegben, amit én gyerekkoromban még nem értettem.
Csipikével együtt mi is rengeteget tanulhatunk. Az egyik fejezetben Csipike és Kukucsi, a kis vakond barátsága lesz a fő téma. Gyakran összevesznek, mert Kukucsi nagyon is őszinte, olykor nyers, míg Csipike gyakran nem mondja ki, amit igazán gondol. Túlságosan fontos számára, hogy mit gondolnak róla mások. Az utolsó rész a párkapcsolatokról szól: a szerelem kialakulásáról, majd a házasságban való létezésről Tipetupával, a tündérlánnyal. Hatalmas váltás Csipike életében, aki nagyon szereti a szabadságát, hogy Tipetupa részletesen, lépésről lépésre megszervezi az életét. A leggyakoribb emberi kapcsolatokról – barátságról, szerelemről, házasságról, családról – és az önmagunkkal vívott belső harcokról is szól majd a mű.
Két szövegírója is van a készülő műnek. Hogyan osztottátok fel a munkát?
Először Murányi Sándor Olivérre gondoltak szövegíróként, én később kerültem be a képbe, dramaturgként. Fontos volt, hogy a színpadon is megéljen, gyakorlatban is működjön a szöveg minden egyes része. Emellett azt is mindvégig szem előtt kellett tartani, hogy egy operáról van szó, ahol a zenéé a főszerep. Az én egyik feladatom az volt, hogy kiválasszam a cselekményszálnak azt a fő vonalát, amelyet megtartva nem veszik el az eredeti mese lényege és varázsa. Megmaradtak a karakterek és a mese legfőbb mondanivalója is. Én a duettek, áriák és recitativók szövegét írtam meg, Sándor pedig az általam elkészített jelenetvázlatokhoz írt érzelmekben gazdag, lírai szövegeket, többnyire a kórus számára. Én a cselekményt vittem előre, ő pedig színesítette, költőibbé tette a librettót.
Mindezt aztán a zenével is össze kellett hangolni. Ez a folyamat hogy zajlott?
Folyamatosan egyeztettünk egymással. Volt, amikor az előre megírt szöveget küldtük el Szüts Apornak, a zeneszerzőnek, aki aztán az általa komponált zenéhez igazította a mi sorainkat. Máskor épp fordítva történt: Apor az egyik zenei részlethez nagyjából elképzelt egy szöveget, és azt átküldte, hogy formázzuk. Apor olyan videókban mutatta meg a zenei anyagot, amiken a digitalizált kottát követhettük végig. Mindig odaírta alá a szöveget is, hogy akkor is tudjuk követni, ha nem tudunk kottát olvasni.
Nem bántad, ha a zene érdekében olykor változtatni kellett az általad megírt sorokon?
Egy opera esetében a szövegnek ki kell szolgálnia a zenét, ezért tiszta szívvel tudtam azt mondani Apornak, hogy nyugodtan változtasson rajta. A drámák szerzői többnyire ragaszkodnak a leírt szavaikhoz, mert él bennük egy elképzelés arról, hogy mit hogyan szeretnének. De még nekik is kell tudniuk kompromisszumot kötni, mert nem biztos, hogy ami leírva jó, az a színpadon is működik. Egy előadásnak minden eleme külön alkotás: a fény, a hang, a jelmezek, a díszlet, a koreográfia. Egy színdarab összművészeti alkotás, ezért a színpadra állítás során is változik a szöveg. Arra számítok, hogy ez most is így lesz.
A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.
Képek forrása: 4K Media Studio
