A szarkofág a kőkoporsónak a római császárkor idején felbukkanó elnevezése, görögül "húsevőt" jelent. Valamennyi ókori népnél használatos volt a szarkofág, kivéve azokat, amelyek halottaikat elégették. A szarkofágkészítés virágkora a római császárkorra esik, amikor az i.sz. 2-4. században általánossá vált a reliefdíszes márványkoporsókba való temetkezés. A római szarkofágok faragott domborművei rendszerint görög mintákat követő mitológiai jeleneteket, szimbolikus alakokat, ritkábban a halott életével kapcsolatos témákat ábrázoltak.
A szarkofágfedél súlya meghaladja a 4 tonnát. A márványt szomorú és vidám színpadi maszkok ékesítik, az antik teátrumokban ugyanis kétfajta művet adtak elő - komédiát és tragédiát. Belevésték a kígyóhajú szörnyeteg, Medúza (Medúsza) fejét is, amelynek az ókorban az őrszem szerepét szánták. A görög mitológia szerint ugyanis kővé dermedt bárki, aki a szemébe nézett, így a Medúzától remélték, hogy megvédi a holtakat a sírrablóktól. A gazdagon díszített szarkofágtető egykoron Caesarea valamelyik gazdag lakosának koporsóját fedte.
Caesarea Maritima ókori kikötőváros a Földközi-tenger partvidékén, Izraelben, mai neve Kesari. Eredetileg egy föníciai település állt a helyén. Heródes i.e. 20-9 között nagyszabású építkezésekbe kezdett, s Augustus tiszteletére a Caesarea nevet adta az új városnak. I.sz. 6-tól lett a júdeai római prokurátorok székhelye, s a legfontosabb római helyőrség. Itt hunyt el I. Agrippa, aki 41 és 44 között uralkodott. A i.sz. 66-ban kirobbant zsidó háború idején Vespasianus főhadiszállása volt, aki császárrá való kikiáltása után római kolónia rangjára emelte a várost (Colonia Prima Flavia Caesarea). Legnagyobb kiterjedését a bizánci korban érte el, amikor Palestina Prima néven tartományi főváros lett.
