Milyen céljai vannak egy ilyen popup kiállításnak?
Nyolc hét alatt négy tárlatot rendezünk, ami egyrészt nagyon izgalmas, másrészt pedig igazán nagy kihívás abból a szempontból, hogy miként lehet ilyen gyorsan autentikus kiállításokat létrehozni mind szellemi, mind fizikai értelemben. Miközben ez egy kísérlet is, hiszen ezek a kiállítások és programok egészen új szituációkat hoznak létre a közönséggel. Most figyelünk, majd megpróbáljuk leszűrni a tapasztalatokat.
A Ludwig harmincadik születésnapjára rendezett kiállítássorozat harmadik állomása a Megosztás nevet viseli. Hogyan dolgoztak ezzel a fogalommal?
Először megpróbáltuk megfogni, hogy mi a megosztás. A múzeum a megosztás helyszíne: tudást, értéket ad át. De a múzeumpedagógiának is fontos feladata, hogy a rábízott tartalmakat közvetítse. Azután közösen átgondoltuk, hogy milyen művek kapcsolódhatnak ehhez a fogalomhoz. Olyanokat szerettünk volna beválogatni, amelyek a lehető legjobban árnyalják a megosztás bonyolult fogalmát. A másik fontos szempont volt, hogy olyan művek szerepeljenek itt, amelyekkel már sokszor dolgoztunk, amelyeket nagyon szerettünk.
A látogatók számára mennyiben láthatóak ezek a szempontok?
Sokféle módon értelmeztük a műveket a nézők számára. A műtárgyak egy részénél találhatók részletes képleírások, amelyekben pedagógiai szempontok szerint írtunk a művekről: miért lett kiválasztva és, hogy melyik aspektusát érdemes tárgyalni egy múzeumpedagógiai foglalkozás során. Mindegyik tárgyhoz tartozik valamilyen aktivizáló tevékenység is, amivel valahogyan próbáljuk bevonni, cselekvésre ösztönözni a látogatót. Például Hajas Tibor Utcára a mondanivalóddal I. című munkája mellett szerepel egy krétatábla, amelyre bárki felírhatja a gondolatait. Yoko Ono Játssz bizalommal! műve mellett egy szimbólumalkotó játék szerepel. Tony Cragg Székesegyház munkájához kapcsolódóan legót tettünk a térbe. Kokesch Ádám kék panelekől álló művénél pedig arra próbáljuk rávenni a látogatót, hogy minél furcsább testhelyzetből nézzen fel a műre. Ezekkel arra ösztönözzük a nézőt, hogy dobja le magáról berögződéseit, ha a kortárs művészettel találkozik.
Mennyire nyitottak erre a látogatók?
A kortárs művészeti múzeumok nagyon vagány dolgokat mutatnak be, de egy hagyományos múzeumi térben, ezért a látogatók is hagyományos attitűdökkel közelítenek. Ez a mostani egy kísérlet, amivel megpróbáljuk kimozdítani őket. A végén kiderül, mennyire működik.
Mennyiben más egy kortárs múzeumban a múzeumpedagógus munkája egy hagyományos műveket bemutató intézményhez képest?
Nem más: a múzeumpedagógus mindenhol közvetítő. Minden múzeumban más típusú tárgyi világ, ismeretanyag és értékrendszer van, de a múzeumpedagógusnak mindenhol az a feladata, hogy ezeket a tudásokat a lehető leghatékonyabban eljuttassa a közönséghez. Egy csillagászati képlet a tudományos múzeumban ugyanolyan érthetetlen a néző számára, mint egy kortárs mű. A múzeumpedagógusnak meg kell találnia a kapcsolódási pontokat, amivel közel hozhatja a nézőhöz az adott dolgot. Mivel egy foglalkozás maximum másfél óra, ezért a már meglévő tudásokat érdemes megerősíteni, aktivizálni, kitágítani, nem a túl sok új ismeret átadása a cél. Ennyi időnk van, hogy csodát, de legalább félcsodát tegyünk. A kortárs művészetben egyébként az a jó, hogy ezek a művek teljes mértékig rólunk, a mi életünkről szólnak, éppen ezért könnyű megtalálni a találkozási pontokat.
A kortárs művészet úgy is közel tud kerülni a diákokhoz, hogy az oktatásból szinte teljes egészében kimarad?
Igen. Ez azonban komoly probléma: a kortárs művészet ugyanis szerepel a tantervben, azonban legtöbbször már nem marad rá idő. Amivel szintén nem lenne baj, mert működhetne az is, hogy a diákok a múzeumban találkoznak a kortárs művészettel. Az elmúlt években egyébként egyre több középiskolás csoport érkezett a Ludwig Múzeumba. De a kortárs művészet éppúgy megszólítja a kisebbeket is, így jó lenne, ha egy gyermek minden életkorban találkozna kortárs művekkel.
Hogyan lehet megszólítani az ennyire eltérő korosztályokat?
Egy kiállításon belül a művek állandóak, éppen ezért a múzeumpedagógusnak igyekeznie kell minél több programot kidolgoznia a különböző korosztályok számára. Korosztálytól függően más a nyelvezete egy ilyen foglalkozásnak, más feladatok vannak, és valószínűleg más művek kerülnek elő. Egy jól átgondolt program során ugyanis 5-6 műnél többre nincs idő. Arra törekszem, hogy a gyűjteményi kiállításban minden foglalkozás során előkerüljön Picasso, mert Picasso nevét a legtöbb gyerek hallotta, így tud hozzá kapcsolódni.
Felnőttel vagy gyermekkel könnyebb dolgozni?
Általában a középiskolásokkal való munka jelenti a legnagyobb kihívást, éppen ezért nagyon sokat dolgozunk azon, hogy olyan kommunikációs helyzeteket teremtsünk, amelyekben megszűnnek a gátlások és a távolságtartó attitűdök. Ráadásul ők sokszor nem szabad akaratukból érkeznek, így eleve hendikeppel indulunk. Az ovisokkal, kisiskolásokkal könnyebb, nekik csak egy jó sztori, egy klassz játék, egy vicces feladat kell, és máris nyitnak. Ők még nem hoznak magukkal semmiféle előítéletet, pusztán jól érzik magukat.
A felnőttekben is megvan a nyitottság, de a a magyar társadalom tele van frusztrációval, feszültséggel és hiányérzettel, ami a múzeumi jelenlétben is megnyilvánul. Teljesen máshogy lép be a múzeumi térbe egy magyar ember, mint egy nyugat-európai, mivel máshogy szocializálódtak, más a viszonyuk a művészethez, a múzeumi térhez. Szóval mindig van min dolgozni, ugyanakkor néha csodák történnek: van egy hajléktalan csoportom, akikkel régóta dolgozom és jellemzően szenzációs másfél órákat töltünk együtt, ahol én is rengeteget kapok.
A középiskolások tud említeni konkrét módszert, vagy mindig a helyzettől függ, hogy mivel lehet megnyitni őket?
A legfontosabb az, hogy kommunikáljunk. A legtöbb probléma abból adódik, hogy van egy rosszul megoldott helyzet és a középiskolás ilyenkor úgy dönt, hogy nem fog kommunikálni, sem velem, sem a művekkel. Olyan feladatok kellenek, amely során a diák nem érzi kiszolgáltatva magát, nem lesz kényelmetlen helyzetben. Általában nem frontálisan beszélünk, nem okosnak, hanem érdeklődőnek akarunk mutatkozni. Nagyon finoman lehet csak őket terelni, és olyan helyzeteket kell teremteni, ahol őszintén elmondhatják a a gondolataikat, amelyekre aztán pozitív visszajelzést adunk. A lényeg az, hogy minél több sikeres kommunikációs helyzetet teremtsünk.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
