A pásztói születésű Munkácsy-díjas grafikusművészre, Csohány Kálmánra emlékeznek halálának 40. évfordulója alkalmából a Nógrád megyei városban, ezúttal nem hagyományos, hanem virtuális kiállítással.

Csütörtöktől az alapítvány honlapján látható a családdal közösen szervezett Fekete-fehér című tárlat, amelyen Csohány Kálmán akvarelljeit, tusrajzait és lavírozott tusrajzait mutatják be, a művekből 28 alkotás lesz látható zenei aláfestéssel.

Csohány Kálmán 1925. január 31-én született Pásztón. Az érettségit követően fakitermeléseken dolgozott a csíki havasokban, volt vasúti pályamunkás és szénbányász. 1952-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán, attól kezdve rendszeresen részt vett hazai és külföldi kiállításokon.

A kétszeres Munkácsy-díjas érdemes művész, Nógrád megye posztumusz díszpolgára 1980-ban halt meg Budapesten. Kívánságára szülővárosában helyezték örök nyugalomra. Több mint 400 darabos képzőművészeti gyűjteményét szülővárosának adományozta. A Pásztói Múzeumban 2001 decemberében nyitották meg a Csohány Galériát.

Az állandó kiállításon mintegy 150 rézkarcot, litográfiát, egyedi rajzot, akvarellt, kerámiát mutatnak be a teljes életműből, a kis kiállítóteremben pedig Csohány akverelljei szerepeltek. Ezt az utóbbi években olyan térré alakították, ahol évente három alkalommal – a művész születése és halála évfordulóján, valamint Kálmán napon – változó tartalommal szervez kiállítást a múzeum, a Csohány család és az alapítvány.