A Csók István Emlékév keretében különleges és nagyszabású emlékkiállítás nyílt a Várkert Bazárban, CSÓK ? A derűs élet festője címmel, amely a mester festői nagysága előtt tiszteleg.

A kiállítást Gyutai Csaba, a Várgondnokság ügyvezető igazgatója, illetve Doncsev András, az NKA alelnökének köszöntője után L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára nyitotta meg.

Az államtitkár arról beszélt, hogy fejér megyei lakosként sokszor gondolkozik el azon, hogy mi mindent sikerült Fejér megyéből hozzátenni a nemzet kultúrájának egészéhez, és nagyon büszke arra, hogy most, Csók Istvánnak köszönhetően, a Várbazárban is sikerült egy nagy részt kihasítani a megye számára.

?Azt gondolom, hogy kellenek olyan művészek, akik az élet árnyoldalait mutatják meg, akik állandóan azzal szembesítenek bennünket, hogy mennyi fájdalom és szenvedés köszönhető az embernek. De kellenek olyan művészek is, mint Csók István, aki mindig az élet derűs oldalát kutatta, akinek a képein az élet mérhetetlen szeretete tükröződik? ? fogalmazott L. Simon László.

A tárlatot a kurátor, Gärtner Petra mutatta be, és elmondta, hogy a Várkertben helyet kapó hatvan alkotás csupán egy szelete a művész nyolc évtizedet felölelő, hatalmas életművének, amely öt nagyobb tematikus egység köré szerveződik, de aki ellátogat a Testőr Palotába, az nem csak festményeket láthat.

A kor divatjának hódolva Csók István is szívesen vette magát körül keleti és néprajzi tárgyakkal. Ebből a gyűjteményből oly módon állítanak ki tárgyakat, hogy a róluk készült festményekkel összefüggésbe hozva, egymás mellé helyezik őket. Csók néhány személyes tárgyát és bútorát, valamint a művész életét dokumentáló számos archív fotót is bemutatnak.

Főműveiből több is közgyűjtemények állandó kiállításainak anyagát gazdagítja, ezek közül is jó párat megtekinthetnek a látogatók. A Várkert Bazárban továbbá olyan alkotások is láthatóvá válnak, amelyek évtizedekig magángyűjtemények rejtett kincseiként léteztek.

(Fotó: Csákvári Zsigmond)