Csókos asszony Kecskeméten

Az előző évadban mutatkozott be a kecskeméti Katona József Színházban Nagy Viktor rendező, aki remekbe szabta a méltán népszerű Marica grófnő történetét, idén pedig újra Kecskemétre látogatott, hogy egy igazi klasszikust, a Csókos asszonyt rendezze meg.

A történet főhőse a józsefvárosi primadonna-növendék, Pünkösdi Kató, akinek reménybeli kérője, Dorozsmai Pista zálogházba volt kénytelen adni jegygyűrűjét. Ám a ?szabálykönyv? szerint ilyenkor érkezik a nemes úr, és valóban, egy bizonyos Báró Tarpataky, híres milliomos és mecénás lép a szegényes udvarba. Sejthető, hogy innentől kő kövön nem marad, sírás, nevetés, tánc és dal, jelmezek és szerepek, párbaj és búcsú elegye itatja át a levegőt. A levegőt, mely végül mintha csak egyszerre nyitottuk volna szemeinket, füleinket, szívünket és összes ablakainkat, kitisztul, mert rájövünk, hogy mi és ki az igazán fontos életünkben.

Nagy Viktor rendező úgy fogalmazott, hogy a darabot zeneileg és vizuálisan is újragondolták.

?Ahány Csókos asszony, annyi változat. A mi előadásunk jobban épít bizonyos szereplőkre. Például a többszörös özvegy Hunyadinénak több dala van, ezáltal színesebb, érdekesebb lett a karakter, és általa az egész előadás. Meggyőződésem szerint az operett konzervatív műfaj. Amely nem a mai poénoktól lesz korszerű, hanem a színészi játéktól, a gondolkodásmódtól, a korszerű zenei interpretációtól, koreográfiai és rendezői elemektől. A kecskeméti Csókos asszonyban még a cipőfűzők is a darab koráról, a 20-as évekről mesélnek. Természetesen megőriztük az eredeti nyelvezetet, amely tökéletesen visszaadja a korszak beszédstílusát, s amelyet leginkább Szép Ernő műveinek nyelvezetéhez lehet hasonlítani. Egyébként az operett irodalom azon ritka kivételeinek egyikéről van szó, amelyek akár zene nélkül is tökéletesen megállnák a helyüket, annyira igényes a szöveg és jók a karakterek.?

A Csókos asszony november 14-től látható a kecskeméti Katona József Színház színpadán. A főszereplő páros szerepében Dobó Enikó és Orth Péter láthatóak.

(Interjúrészlet: Rákász Judit; fotó: Walter Péter)