Köszönöm, hogy tegezhetlek, megtiszteltetés számomra! Azt mondtad, ahhoz, hogy a Csoóri-programról beszéljünk, sokak számára tisztázni kell, ki is volt Csoóri Sándor.
Költő, szociográfus, publicista; esszé-, próza- és filmíró; politikus, néprajzos, szerkesztő – mindez egyben, és ezáltal több is, mint ezek összessége. A hivatásait nem önként választotta, azok választották őt. Nem kereste és váltogatta a műfajait: ezek küldetésként vállalt feladatok voltak. Ezekbe a paraszti gyermekkor, a világháborúban tizenhétszer gazdát cserélt, végül sok-sok halottat gyászoló és földig lerombolt szülőfaluban, Zámolyban átélt események és az őt később ért élmények egyaránt beletartoztak. Sándor tudott a Don-kanyarban odaveszett kétszázezer magyar katonáról, s ennek hatására Sára Sándorral Pergőtűz címmel a Magyar Televízióban 25 részes portrésorozatot készítettek a túlélőkről.
Ugyanígy központi kérdés volt számára a határon túlra rekesztett magyarok pusztulása, magára hagyatottsága, ahogyan idehaza a magyar nemzeti tudat és önismeret szétzilálása egy idegen környezet érdekeinek szolgálatában. A sok százados félelmetes és gyönyörűséges magyar népi kultúra is része az életművének. Munkáiban írt a rendszerváltás felemásságáról is. Mindezek ismeretében lehet csak beszélni arról, miért őt választotta névadónak a miniszterelnök úr ehhez a mára már mozgalomnak nevezhető programhoz, amellyel több mint másfél millió embert érünk el.
Visszaköszön-e a férjed munkássága számodra a Csoóri-programban?
Abszolút visszaköszön! 2021-ben rendeztük meg a Csoóri-fesztivált, amely harmincezer embert egyazon időben mozdított meg a Kárpát-medence egész területén, hiszen több mint harminc helyszínen egyszerre mondták el a Virágvasárnap című versét. Nagyon felemelő volt! De nemcsak ez az egy költeménye hangzott el a fesztivál során, sok másikat is megtanultak tőle. Ezt követően a népi hagyományról szóló kötete sokszorosan elfogyott, többször ki kellett adnunk.
Te jegyezted le a művei nagy részét.
A Sándorral töltött harmincöt esztendő a harmónia csodája volt. Az első kötete, ami igazi nyomot hagyott bennem, a 79-ben megjelent Nomád napló volt, ezen belül a Tenger és diólevél című nagyesszéje abszolút megihletett. Akkor elhatároztam, hogy ezt az embert nem szabad megismernem, mert aki így tud írni és ilyen fantasztikus ismeretei vannak a magyar népi és nemzeti lélekről, annak biztos, hogy van más bűne, amivel ha szembesülnék, tönkretenné a róla kialakított képet. Sándornak is volt egy fogadalma: szemüveges értelmiségi nővel soha! Na most háromszoros diplomásként a tizenkét éves korom óta hordott szemüvegemmel abszolút megfeleltem ennek a kritériumnak, a Jóisten mégis úgy rendelte, hogy igazi társakká lettünk. Minden prózáját, később a verseit is rám bízta, hogy én írjam le. Ez elég nagy pluszmunka volt, ha fogalmazhatok így, mert nekem is megvolt a saját élethivatásom és munkám, de mindig ő volt számomra az első.
Olyan szívesen bekukucskálnék az ablakon, ami mögött este egy kis asztali lámpa fénye mellett a szeretett feleség szorgos kezei a magyar irodalom nagy alkotójának emblematikus műveit gépelik.
Soha nem használt számítógépet, ahogy Németh László vagy Illyés Gyula sem. Kézzel írt, egy klasszikus Erika írógéppel jegyezte le a verseit. Viszont három-hat ujjal kicsit nehézkes volt a nagy esszéket bepötyögni, ezért segítettem neki. Amikor kifogásolnivalót találtam, javasolhattam, amit többnyire megfogadott, vagy ha nem, akkor sem jelentett problémát, hiszen az ő művein dolgoztunk. Kisebbségi témákban döntő volt számára a szavam, mert ebből doktoráltam, tehát jól ismertem a problémakört, mellyel kapcsolatban neki is tágas ismerete volt, és ezeket pontos, részletes adatokkal tudtam kiegészíteni. Kölcsönösen fertőzgettük egymást. Mindig, minden munkánkban kikértük egymás véleményét.
Hogyan találkoztál a folklórral?
Az első diplomámat édesapámhoz hasonlóan én is a Zeneakadémián szereztem, Kolozsváron. Az ő egyik mestere Kodály Zoltán volt, nekem a Kodály-tanítvány Jagamas János. Édesapám miután végzett, elkerült Erdélybe, és testközelből tapasztalta meg azt, amit a mestereitől hallott. Csodálatos gyerekkorunk volt! Édesapámtól és édesanyámtól is rengeteg népdalt tanultunk. Együtt vonósnégyeseztünk apuval és a két bátyámmal, később a család közösen, a szerepeket felosztva olvasott fel Shakespeare-drámákat. Mindazt megkaptuk otthonról, ami az igazi élethez kell. Már itt, Budapesten, az ELTE-n diplomáztam filozófiából és történelemből.
Amikor két ember ennyi időn át ilyen szimbiózisban él, mint te és Csoóri Sándor, ha egyikük elmegy, nehéz lehet szembenézni a hiánnyal. Segít a Csoóri-program a férjed szellemiségének továbbvitelével ezt feldolgozni? Mit jelent Júliának ez a mozgalom?
Nagyon sokat! Azért keveredtem az élére, mert 2012-ben megcsináltuk a Fölszállott a páva című televíziós sorozatot, amit ugyan tehetségkutatónak neveztek, én inkább seregszemlének szántam. Tizenéves fiatalokkal kezdtük, majd gyerekek, felnőttek is szerepeltek a műsorban. Ameddig engedték, addig csináltuk. Olyan csapat jött össze, hogy a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Többükkel a Nomád Nemzedék nevű családi cégünkben együtt is dolgozunk. Az ehhez kapott támogatások főleg Sándor életművének a gondozását jelentették: húsz kötetét sikerült kiadnunk, ami komoly hiánypótlást jelentett számomra. Hosszú hónapokat, éveket ültem ugyanis a számítógép mellett, amíg az életművét sikerült egységes egésszé összerendeznünk a barátaimmal közösen, és ez azt is jelentette, hogy lélekben további éveket tölthettem vele, mint ahogyan a Csoóri-program mindennapjaiban is.
Persze a munka során megpróbáltam hatni és „rávenni” az abszolút jóhiszemű, a maguk területén a legelhivatottabb és felkészültebb válogatott kollégákat, hogy közösen vegyünk részt annak a szellemi többletnek a továbbadásában, amelyet a férjem képviselt. 2017-ben indultunk el, és úgy gondolom, hogy azok a gondolatok, célok, szentenciák, amelyeket Sándor megfogalmazott, a mai napig érvényesek. Bár a program indulása óta sokat változott – kiegészítve a praktikummal, amit a munkánk és a támogatás jelent –, Sándor kérdéseit, és ahogyan azokat felvetette, továbbra is a szemünk előtt tartjuk.
Miben változtattatok? Mit jelent ma egy fiatal számára Csoóri Sándor? Lehet-e a modern tizen-huszonéveseket a virtuális világból a hagyomány felé hajlítani a program által?
Bárkinek bármilyen ellentmondásos korunk társadalmi viszonyai között vergődni, elképesztő megtapasztalni, milyen elementáris igény mutatkozik a tradicionális paraszti kultúra újraértelmezésére, és hogy ennek a segítségével a közösségi elemek hogyan élnek tovább. Mert mint említetted a kérdésedben, a mai ifjúság valóban az internet világában él ugyan, de pont az, ami a lényeg, vagyis a közösségteremtés, semmilyen számítógépről vagy mobiltelefonról nem olvasható le.
Emlékszem, hogy az egyik liberális szemléletű újságíró ismerősöm mesélte és meg is írta: keresgéltek a televíziós csatornák között, és a kisfiuk a Fölszállott a pávánál – aminek éppen a gyerekrésze ment – megállította őket, és szájtátva bámulták együtt. Mondta a feleségének, hogy menjenek el egy táncházba, és nem tudja, mi történt vele, de magába szippantotta a népi kultúra: tarisznyát, kalapot hord. Ha egy közösség megérint, az nem szemlélet, hanem a tradíciókban való élés kérdése. Ehhez nem kell jobb- vagy baloldalinak lenni, elég, ha a folklór iránti érdeklődés feltámad az emberben.
A népművészetben is vannak egyszerűbb és bonyolultabb narratívák és struktúrák, melyek nemcsak a nyelv, a hagyomány, a kulturális ismeretek átadására alkalmasak, hanem – ahogy egyes nemzetközi pszichológiai kutatásoknak köszönhetően jól tudjuk – döntő szerepet játszanak az egyéni identitás megteremtésében és formálásában. Olyan erkölcsi normát tudnak közvetíteni, amely szerintem napjainkban sem nélkülözhető. Nem véletlen, hogy a népművészeti ágak sok száz, vagy ha Bartókra figyelünk, akkor a gyerekdalaink és a siratóink minimum kétezer évesek, és természetes, hogy ezek közösségi identitásteremtő funkciója nem múlt el. A szóbeliség és a fizikai kapcsolatteremtés, amely a népmeséktől a táncig mindet átsző, az ember-ember közötti viszonyokat is képes építeni.
Melyik a kedvenc Csoóri-műved és miért?
Oh, Istenem, de nehéz kérdés a sok-sok számomra kedves verse közül! Külön összerakott egy kötetet a hozzám írtakból, de talán az Anyám szavait mondanám, mert benne van a paraszti gyermekkora, a felnőttélete, az értelmiséggé válása – és az ettől való elszakadása. De a Jók voltunk, jók és engedelmesek című, amelyben a nemzedékét szólítja meg, vagy a Harangok szólnak bennem és az Esztergomi elégia szintén nagy kedvenceim.
Noha Sándor paraszti származású ember volt, abszolút értelmiségivé vált. Számára a világirodalom bármilyen szögből való szemlélése ugyanolyan természetes volt, mint lehajolni vagy felemelkedni a népi kultúrához. Nemcsak a korát haladta meg, hanem a szokványos magyar értelmiségi létet is, bőven. Egészen különleges ember volt.
