Csorba László történész kerülhet a Budapesti Történeti Múzeum élére

Kultpol

A Budapesti Történeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázatra jelentkező két személy közül Csorba László történész kinevezését támogatja a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság – adta hírül értesülései alapján a HVG. A végső döntést szeptember 27-én a fővárosi közgyűlés hozza majd meg.

Egyhangúlag Csorba László történészt tartja alkalmasnak a pályázati bizottság a Budapesti Történeti Múzeum élére. A 71 éves Csorba korábban, 2010 és 2016 között a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt, most pedig az ő vezetése alá kerülhet a Vármúzeum, az Aquincumi Múzeum, a Kiscelli Múzeum és a Budapest Galéria is.

A végső döntést szeptember 27-én a fővárosi közgyűlés hozza majd meg a főpolgármester előterjesztése alapján, ő azonban nem köteles követni a szakmai bizottság ajánlását. A pályázatra egyetlen másik jelentkező volt, Népessy Noémi személyében, aki jelenleg is a múzeum igazgatói posztját tölti be. A főigazgatói kinevezés három évre szól, jövő áprilistól kezdődően.

Mint a HVG írta, Csorba László professor emeritus, az MTA doktora a 19. századi hazai polgárosodás és nemzeti modernizáció, továbbá az olasz-magyar kapcsolatok meghatározó kutatója, tucatnyi könyv szerzője, aki intézményvezetői tapasztalatokkal is rendelkezik. 1998 és 2007 között a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatója, majd igazgatója volt. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének igazgatóhelyettese lett, 2010-től pedig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztját töltötte be.

Nyitóképen Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója a Múzeumkert-ötletpályázat díjátadóján a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében 2016. augusztus 29-én. Fotó: Marjai János / MTI