Csöre estélyiben ? ÁRVÁCSKA

A regény motívumainak felhasználásával ? jelzi a színlap. Mégis sokakat vezet majd félre a szerzői név és a műcím ? Móricz Zsigmond: Árvácska. Az először 1940-ben, a Kelet Népe hasábjain megjelent kisregényből, a falusi nevelőszülőkhöz adott ?állami árva? szenvedéstörténetéből alig valamit ismerhet fel, aki nem olvasta frissen, vagy nem nézte meg mostanában a belőle készült filmet. A Karinthy Színház és a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola együttműködésében, Vidovszky György rendezésében létrejött öntörvényű előadás így határozza meg önmagát: ?A regény naturalista, társadalomkritikus ábrázolásával szemben mi szimbolikussá növesztett motívumok ismétlésével, metaforikus képek használatával a regény világától merőben eltérő környezetbe helyeztük az Árvácska-lét érzékeltetését. Az ábrázolásmód szokatlansága ennek a pszichologizáló, teátrális és játékos szempontokat követő keresésnek a végeredménye?.

Sámlival, hokedlivel, zsámollyal, székekkel, gyalult asztallal elvont-realisztikusan bútorozva játsszák a darabot. Estélyiben. Flitteres fekete ruhacsodákban a lányok, fehér ingjük gallérjában csokornyakkendővel a fiúk (díszlet, jelmez: Gadus Erika). Az eszközök, tárgyak részint az eredeti műhöz igazodnak (rongyos abrosz, vödör, merőkanál), részint nem (keleti kultikus kendők, léggömbök, kismagnó). A megvalósítás szembe is megy Móriczcal, meg sodródna is vele. Inkább az előbbi valósul meg, hiszen a szürrealizálás, az absztrahálás nem az Árvácska írójának kenyere. A vigasztalan égen (szemünk láttára felfújt kis sárga lufi örökében) sárga naplabda gömbölyödik. Elvontságok konkretizálják magukat, konkrétumok igyekeznek szimbólummá szabadulni.

Próbáljunk vázlatosan megörökíteni egy jelenetet mutatóba. A kisleány Csöre aljas megbecstelenítésekor a színésznő (aki épp Árvácskát képviseli, a szerep, a szerepek ugyanis csúsznak, váltódnak a színészek között) gyertyába helyezkedik az asztalon. A lány vörös körömcipője a pántoknál fogva az égnek meredő bokákra fordul, lelóg. Kadarcs Pista megfelelője a meztelen (harisnyás) lábfejekre a saját, több számmal nagyobb fekete lábbelijét húzza: jelképesen elsajátítja a gyermeket. A véráldozat jelzéseként szakaszosan egy hosszú piros pántlikát töm Árvácska szájába, melyet majd egy másik száj von ki, hogy Árvácskából felszakadhasson a jajkiáltás.

  Ez és a hasonló megoldások önmagukban figyelemre méltóak, de tényleges rendszert a repetitív jelleg ellenére sem a dikcióban, sem az akciókban nem képeznek. Hiába hatja át az adaptációt a tejmotívum (tej mint pezsgő kecses poharakban; fejjel lefelé fordított tejesüvegektől tehéntőgynek is nézhető, megfejhető fém csillár; piros festékkel vörösborrá injektált palack tej; a tehén ellése közben zacskós tejből egy korty ? gargarizálásra stb.), ha a megjelenítés nemegyszer kimódolt, esetleg ízléstelen, s nem játszatja, hanem erőszakolja a motívumot. Kardinális, alig megoldott probléma az állatalakoskodás, animalizálás kivitelezése. (Ez is, mint az átdolgozás valamennyi szegmense, a móriczi epikából indul ki valóban. A nyomorúságos öltözékhez is alig jutó Árvácska ?úgy járt, mint a malac vagy a kutya, a maga bőriben?.) Az állatutánzás farsangi, fényes maszkban vagy maszk nélkül történik, egyéni vagy kórusos hangutánzással, tréfás vagy halandzsás artikulációval, lefokozott ? négylábú ? koreográfiával (mozgás: Gyevi-Bíró Eszter). Mégsem sugalmazódik állatfarm-utópia vagy az emberi lealjasodás más, koherens kifejeződése. A (diákos) humor itt kanyarítja ki a maga legnagyobb szeletét.

  Ama ?merőben eltérő környezet? a minimálisan szükséges mértékben sincs behatárolva. Az általános elmosódottságot technikailag pontos, ambíciózus lebonyolítás tölti ki. Az organikus zenei szerveződést nem a külön is feltüntetett cimbalom (Egervári Mátyás játéka) biztosítja, hanem az éneklés, kántálás, zsolozsmázás (a könyv nem fejezetekre, hanem zsoltárokra oszlik, ezt brechti kikiáltásban a jelen változat is tudtul adja, a nyitányban ? ?Á?l?l?a?m?i, áll?lami?? ? hidegvérűen kiaknázza). Lenne keserű, keményen humánus dallama az előadásnak, ha nem akarna a radikális formabontáson belül túl sokat markolni ? s éppen társadalomkritikusan. A közönséggel szemben énekelt népdalok közül legalább kettőnek a szövegét jelelve is tolmácsolják. Lehet, hogy többét is, de sok mozdulatot, nüánszot nem könnyű észrevenni a zsúfolt színen: legalább kétszer annyian játsszák az Árvácskát, mint ahány közreműködőre szükség van. (A női szerepek messze jobbak a férfiak szerepeinél.) A jelelés gesztusértékeire, a gárda összeállításának pedagógiai szempontjaira e kritika nem deríthet fényt, azonban a választott forma a televíziós gálák, vetélkedők, marginális műsorok paródiájaként is működik. Ugyancsak médiumkritika akarhat lenni, hogy egy buzgó riporter időnként indifferens felvételeket készít magnójával, s valami karattyolást le is játszik. A szószék-magas pulpitusról elfontoskodott Árvácska-elemzés az irodalom-interpretációt járatja le, netán a lélektelen tanári elemzésből űz gúnyt.

  Másfél órás estét szétzilál ily sok különféle akarat, nekirugaszkodás. Az abszurdoid Móricz-Jarryn, az orwelli beütésű Árvácska-Übün belül alighanem érdemes lett volna takarékosabbnak lenni a játék szétágaztatásaival. Mégis üdvözlendő, hogy Vidovszky György újat merészelt csapatával. (Álljon itt a játszók hosszú névsora; megérdemlik: Bene-Urai Arnold, Bognár Dániel, Bognár László, Drészer Mónika, Fehér Csilla, Hasenfratz Júlia, Herédi Dorottya, Holló Ágota, Inoka Péter, Kámán Orsolya, Kenderes Csaba, Könczei Anna, Lengyel Eleonóra, Márton Emese Fruzsina, Márton Gábor, Mázló Tímea, Molnár Klaudia, Molnár Tamás, Nyisalovits Zsuzsa, Sipos Viktória, Szabó Andrea, Varga Lilla.) A Vidovszky-féle regényadaptáció-sorozat a közelmúltban egy kisebb színháztörténeti fejezetet írt, s nem csupán az ifjúsági színjátszás terén (hiszen talán nem is vehető külön a színház és ?a fiatalok színháza?. Minden színházi előadás beavató színház). Nem kizárt, hogy e vállalkozás ? benne A Pál utcai fiúkkal, az Iskola a határon és más epikai alkotások színszerűsítésével, kísérleti, színész- és közönség-inspiráló színreviteleivel ? már elérte tetőpontjait. Az új út, akármerre visz is, lehet üdvös, a Móricz-start azonban felemás.

  A szórólap tudatja: ?Az előadáshoz feldolgozó drámafoglalkozás kérhető!? (Új magyar) drámáról nincs szó az Árvácska esetében. Bizonyára olyan iskolai vagy színházi ?szabálytalan irodalomórára? invitálnak, amelyen a rendező és munkatársai, valamint a színészek kötetlen, de célzott párbeszédbe elegyednek fiatal nézőikkel. Jó lenne egy ilyen alkalomra eljutni. Vélhetően többet tár fel szándékból és megvalósulásból, mint a hagyományos teátrumi premier.