Trio Opus One_fotó_ Sepsi Botond.jpg

Több helyszínen várja az érdeklődőket a Cziffra Fesztivál

Ez a nyár sem múlik el Cziffra Fesztivál nélkül: Gyulakeszin, Krakkóban és Szentendrén is találkozhat a közönség a rendezvény eseményeivel.

Július 19-én Fókuszban a fiatalok címmel Balázs János, a Cziffra Fesztivál alapító művészeti vezetőjének mentoráltjai lépnek színpadra a Balatonhoz közeli Csigó Malomban, Gyulakeszin. A Trio Opus One (Maryia Trepashka – hegedű, Donáczi Cseperke – gordonka, Kepes Olivér – zongora) előadásában két legendás, hegedűre, csellóra és zongorára komponált trió szólal meg. A modern francia zene atyjának is nevezett César Franck 1841-ben komponált műve hallható majd először, ezt követően pedig Sosztakovics második triója csendül fel, amelynek megírásába 1943-ban kezdett bele a zeneszerző.

Krakkóban, a Collegium Novumban a Cziffra Fesztivál Tehetség-díjas művésze, Pusker Júlia (hegedű), valamint Grzegorz Skrobiński (zongora) adnak koncertet a Cziffra Fesztivál, valamint Lengyelország egyik legrangosabb tematikus klasszikus zenei fesztiválja, a Polish Music Festival együttműködésének köszönhetően július 21-én Hommage à Cziffra – Új generáció címmel. A két művész a 19–20. század fordulójának hegedűre és zongorára írt kamararepertoárjába enged bepillantást hat zeneszerző alkotásain keresztül. A koncert első felében a lengyel zenéé a főszerep, Wieniawski Scherzo tarantellája és Szymanowski op. 40-es, Paganini ihlette kompozíciója hangzik el, míg az est hátralévő részében Bartóktól egészen Hubay Jenőig ível a program. Megszólal a méltán népszerű 1. rapszódia, melynek verbunkos dallama szilaj mulatságba torkollik, valamint a Román népi táncokból készített átirat is. Kodály híres Adagiója ezúttal hegedűn hallható, az 1905-ös változatban, majd felcsendül a kor ünnepelt hegedűművésze, Vecsey Ferenc virtuóz kompozíciója is. Az estet a magyar hegedűiskola alapjainak letéteményese, Hubay Jenő Carmen-fantáziája zárja.

Gubik Petra Junior Prima díjas színésznő és Balázs János zongoraművész a próza és muzsika, a klasszikus és a könnyűzene együttes erejével varázsolja a színpadra a történelem legviharosabb korszakát, a régi pesti lokálok hangulatát, bensőséges jeleneteket és Cziffra György életének tanulságos fordulatait a Szentendrei Teátrum színpadán augusztus 11-én Találkát adott a sors címmel. Cziffra György megpróbáltatások sorával volt kénytelen szembenézni, hogy kiteljesíthesse bámulatos tehetségét. S bár életének eseményei önmagukban is lehengerlők, ha kicsit figyelmesebben tekintünk e sorsra, világossá válik: valójában kapcsolatai, fontos találkozásai, hozzá közel és távolabb álló embertársai voltak útjának terelői, segítői.

A Cziffra Fesztivál 10. jubileumi évadához közeledve már kaphatók jegyek tíz őszi és téli koncertre is, amelynek előadói között olyan kiemelkedő nevek szerepelnek, mint Nikolai Lugansky, Fazil Say, Keller András, Perényi Miklós, Balázs János, a Concerto Budapest vagy Freund Tamás agykutató, de visszatér a fesztivál meghívására Martha Argerich és Mischa Maisky is.

A Cziffra Fesztivál nyári programjairól itt olvashat bővebben.

Ez is érdekelheti

Oroszi Iván: Ha meghallgatod a lemezt, érezni fogod a hely különleges hangulatát

A Magyar Zene Háza gondozásában Selection címmel jelent meg az a kiadványsorozat, amely az intézmény 2022–2024 között készült koncertfelvételeit gyűjtötte össze színes vinyllemezen, CD-n és kazettán is.

Holtszezon: egy fesztivál, amely februárban érzi elemében magát

A hideg, téli napokra – főként a Balaton környékén – hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint arra az időszakra, amikor a fű se nő. A veszprémi Holtszezon Irodalmi Fesztivál viszont rácáfolt erre. A fesztiválról Grászl Bernadett-tel, a Művészetek Háza igazgatójával és Varga Richárddal, a fesztivál szervezőjével beszélgettünk.

Holtszezon – kortárs irodalom krimivel, punkkal és társművészetekkel

Idén ötödik alkalommal változik Veszprém belvárosa a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál helyszínévé. A február 20-án kezdődő háromnapos rendezvény a kortárs irodalom, a társművészetek és a popkultúra határterületein mozogva kínál sokszínű programot: kötetbemutatókat, kiállításokat, zenei eseményeket, beszélgetéseket és közösségi műhelyeket.

Télűzés, szerelem, farsangi koncert és a tisztaság kultúrtörténete – Programajánló

A reformkori Pest-Buda Jókai szemével, maszk, szerelem és télűzés a Néprajzi Múzeumban, farsangi koncert Gryllus Vilmossal, kortárs irodalmi fesztivál Veszprémben, kiállítás Szekszárdon és a Néprajzi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.