Személyesen – Czigány Ákos fotóművész

Czigány Ákos fotóin ugyan a látható valóságot rögzíti, azonban számára a világból kiragadott elemek csak ürügyként szolgálnak arra, hogy esztétikai és filozófia gondolatait képpé fogalmazza. A szabályos négyszög alakzatok szigorúan megszerkesztett rendjéből mélyebb összefüggésrendszerek tárulnak elénk. A fotók meditálásra hívnak, ösztönöznek miket arra, hogy lássunk mélyebbre, hogy vegyük észre a konkréton túl húzódó egyetemest. Czigány Ákos mesél nekünk a munkáiról.

Ég 8888 az Egek – hommage à Hiroshi Sugimoto sorozatból (2010–) 

A 8888-as sorszámú az Egek sorozatom egyik legfeszesebb kompozíciójú darabja. Szögletesen sugaras, hipnotikus képlet. 2014-ben készült a pesti belvárosban, a hely és az idő jelentősége korlátozott. Ugyanakkor pont a korlátok, a határok tapasztalatáról van szó. Zártság és nyíltság feszültsége már a felvételek készítésekor jelen van, mert az udvarokba jutni nem magától értetődő. A házkapuk többsége ma zárva van, ami kora gyerekkoromban jórészt ismeretlen volt. 

Földek (2005–) 

A mélygarázsok lejárataira egy távoli, de még európai városban figyeltem fel először, 2005-ben. A legősibbnek tűnő emberi lakhely, a barlang mintázatát hívják elő, egyszerre archaikus és kortárs jelenségek. A térélmény és az időtapasztalat találkozása vezetett tovább később az Egek ciklushoz, amely a Földek ellenképe és egyben tükörképe. 

Otthonok (2013–) 

Egy épület a homlokzatán át kommunikál, itt lépünk be, ezen tekintünk ki. Ehhez képest a tűzfal egy rejtett arc, mely többnyire láthatatlan, és csak a hozzánőtt épület elbontásával, a mesterséges szövet felsértésével tárul fel. Az építés és a rombolás közös vetületében a valóság érzékelésének többféle módja kap körvonalat. Lehetne ez a valóság egy emberi lény is. 

Darwin Online (2009–) 

Egy internetes archívum anyagából tablókat állítottam össze Charles Darwin könyveinek üres oldalaiból. Ehhez az apropót személyes emlékek és bölcseleti kérdések adták, csakúgy, mint a véletlen. Bár leolvashatóvá vált, mi tölti ki az üresen maradt lapok felszínét – anyag, technológia, médiatörténet –, továbbra is rejtély, mi tölti fel az időt: a teremtés, az evolúció és így tovább. 

Galéria: A művészet fénye 

A teremőrök többnyire értetlenül szemlélik, amint egy múzeumban nem a kiállítási tárgyakat, hanem a mennyezetet fényképezem. Pedig onnan érkezik sokféle formában a fény, amely láthatóvá tesz minden látnivalót. A múzeum tartalmától el- és feltekintve, úgy reprodukálom ezeket az építészeti szerkezeteket, világítástechnikai berendezéseket, mint felettes műalkotásokat. Ironikus képarchitektúrák ezek, amelyek nemcsak áttételesen felülről, hanem esetleg mélységben is összefüggenek a művészettel. 

Gazdaság 

A kortárs tájban egyre több, sokszor abszurd méretű objektum jelenik meg, melyeket a szemlélet öntudatlanul kitakar, zárójelbe tesz. Holott egyre inkább ezekből a létesítményekből indul ki a táj szerveződése, alakítása, használata. Urbánusabb közegben készült fotográfiáim az ég-föld függőleges tengelyen mozogtak. Itt, vidéki környezetben a horizont mentén fogalmazódnak meg téri határhelyzetek. 

Tárgyak 

Sok fogyasztási cikk, műszaki termék kap jókora hungarocell védőcsomagolást, ami azután rendkívül környezetkárosító hulladékká válik. Üresen a tárgyak negatív térformája alig felismerhető, absztrakt kompozíciókat rajzol ki bennük, míg az anyag szemcsés szerkezete a képpontokon alapuló leképezést, például a fotográfiát modellálja. Fényképeim a funkció és az esztétikum feszültségét világítják át. 

Vacuum – Punctum

Ezeken a felvételeken egy vasbeton épületváz szintjein látunk át lefelé vagy felfelé nézve, a födémeket áttörő gépészeti lyukakon keresztül. A funkcionális térmélység egymásba ágyazódó képi építményeket eredményez. A fény és a struktúra kapcsolata, illetve a függőleges tengely ezután sok más munkámban foglalkoztatott. 

Vakablak (2007–) 

A fotográfián belüli rejtett kép és a látvány korlátozása érdekelt azokban a felvételekben, amelyeket egy erőd belső falán kidomborodó négyszögekről készítettem. Nem vakablakokat látunk, hanem azt a paradoxont, amit a vakablak mint metafora hordoz. 

Replica (2019-2020) 

Az üvegszemek a szemgolyót hivatottak élethűen pótolni, hasonlóan ahhoz, ahogyan a fotográfia a szem általi „természetes” látványt vágyódik reprodukálni. Az üvegszemekről készült fotográfiákban ezek a kettőződések, másolatok, utánzatok vetülnek egymásra. 

Nyitókép: Czigány Ákos: Ég 260-15, 2012. (részlet)

Czigány Ákos fotóművész (1972, Budapest) a magyar kortárs fotográfiai színtér meghatározó alakja. 1995-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 2006-tól az ex Ponto fotóművészeti blog szerzője. 2009-től tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. Budapesten él és alkot, 2014 óta tagja a Várfok Galéria állandó művészkörének. 2010-ben Egek című sorozatáért elnyerte a neves Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díjat, az International Photography Awards 3. és a prágai Leica galéria FRAME011 nemzetközi fotográfiaversenyének 2. díját és különdíját is. Idén Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki. Képeit a letisztultság, a mértani pontosságú kompozíciók geometrikus szépsége jellemzi, ami mögött a Bauhaus és a magyar konstruktivista hagyományok hatása figyelhető meg.