Az új dalok bemutatkozásának terepe immár A Dal ? mondta el a versenyről Rúzsa Magdolna, aki szintén a zsűri tagjaként támogatja a fiatalokat és azt, hogy a legjobb képviselje hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Mára tudatosult az emberekben, hogy a műsor a kiadókat és a zenészeket is támogatja, milliós összegeket spórolhat meg ugyanis a két fél azzal, hogy a válogató segíti egy-egy dal felfutását ? mondta el Csiszár Jenő rádiós műsorvezető. Annak ellenére jelentkeztek idén többen a versenybe, hogy a feltételek szigorodtak: bizonyos zenei előletet, kiadókkal fenntartott korábbi kapcsolatot kellett az induláshoz igazolni. ?Ennek ellenére is 435-rn jelentkeztek a tavalyi 247-tel szemben?? tette hozzá Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja.

Január 25-én, február 1-jén és 8-án szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben. A két középdöntő február 15-én és 16-án lesz, onnan nyolc dal jut a február 22-ei döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában. A zsűriben Rákay Philip mellett két énekesnő, Rúzsa Magdi és Kovács Kati, valamint Csiszár Jenő fog szerepelni. A tavayi nyertes ByAlex a digitlis kommentátorként vesz részt a munkában.

A bejutott dalok:

ELMARADT PILLANATOK

zeneszerző: Romhányi Áron, Gájer Bálint

szövegíró: Orbán Tamás

előadó: GÁJER BÁLINT

 

MORNING LIGHT (REGGELI FÉNY)

zeneszerző: Szakos Krisztián

szövegíró: Batta Zsuzsanna

előadó: Batta Zsuzsanna, azaz MARGE

 

THIS IS MY LIFE (EZ AZ ÉLETEM)

zeneszerző: Rozmann András, Sinka Szilárd, Sövegjártó László

szövegíró: Hegyi Ákos, Sövegjártó László

előadó: MUSICFABRIK: Hegyi Ákos, Giczi Kurt, Makk Szabolcs, Rozmann András, Sövegjártó László

 

BREAK UP

zeneszerző: Burai Krisztián, Bodóczki Ernő Kelemen Csaba

szövegíró: Kelemen Csaba

előadó: Kelemen Csaba, azaz LIL C

 

KARCOLÁS (RISE AGAIN)

zeneszerző: Rakonczai Viktor, Rácz Gergő

szövegíró: Homonnay Zsolt, Johnny K. Palmer

előadó: POLYÁK LILLA (Svájcban tartózkodik)

 

RETIKÜL

zeneszerző: Romhányi Áron

szövegíró: Lombos Márton

előadó: GROUP?N?SWING: Mihályi Réka, Almási Attila, Bakó István, Csík Tibor, Nyikes Krisztián, Lőrincz Ádám

 

HOGY SEGÍTHETNÉK?

zeneszerző, szövegíró és előadó: SZABÓ LESLIE

 


dsc_0323_450x330.png
HIEN

THE WAY I DO (EZT ÉRZEM IGAZÁN)

zeneszerző: Nguyen Thanh Hien

szövegíró: Johnny K. Palmer

előadó: HIEN

 

THE LAST ONE (AZ UTOLSÓ)

zeneszerző: Krajczár Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter, Nyújtó Sándor, Mayer Petra

szövegíró: Ujvári Zoltán Szilveszter

előadó: NEW LEVEL EMPIRE: Krajczár Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter, Nyújtó Sándor, Mayer Petra

 

EGY PERCIG SZTÁR

zeneszerző, szövegíró és előadó: OLÁH IBOLYA

 

MISS ONE SMILE (ÁLLJ MEG VILÁG)

zeneszerző és szövegíró: Vastag Tamás, Johnny Sanchez, Erik Mjörnell, Samuel Gajicki, Primoz Poglajen

előadó: VASTAG TAMÁS

 

MINDEN MOSOLY

zeneszerző: Bruzsa Gábor, Demeter Géza

szövegíró: Demeter Géza

előadó: TAKÁCS NOÉMI BÜLBÜLS

 

CSAK A ZENE

zeneszerző: Hartmann Ádám, Nagy Dávid, Halász Ferenc, Kovács Zoltán, Pálffy Miklós, szövegíró: Halász Ferenc

előadó: DEPRESSZIÓ együttes: Hartmann Ádám, Nagy Dávid, Halász Ferenc, Kovács Zoltán, Pálffy Miklós

 

ÉG VELED (NEXT PLEASE)

zeneszerző: Burai Krisztián, Dér Henrietta, Bodócki Ernő

szövegíró: Burai Krisztián, Szabó Norbert

előadó: DÉR HENI

 

BRAVE NEW WORLD (SZÉP ÚJ VILÁG)

zeneszerző: Gatti di Amalfi,

szövegíró: Jónás Vera, Dobrády Ákos, Kotsy Kriszta, Pál Dénes

előadó: PÁL DÉNES

 


dsc_0362_450x330.png
KIRÁLY LINDA

EVERYTHING (MIND TE VAGY)

zeneszerző: Király Linda, Shannon Sanders

szövegíró: Király Linda, Király Tamás

előadó: KIRÁLY LINDA

 

JÁTSSZ MÉG JAZZGITÁR

zeneszerző és szövegíró: Egri Péter

előadó: MYSTERY GANG

WATERFALL (HÚZ AZ ÁR)

zeneszerző: Toth Johanna, Gabriella Wilson, Phil Greiss, Michael James Down, Emanule Abrahamsson

szövegíró: Toth Johanna, Gabriella Wilson, Phil Greiss, Michael James Down, Emanule Abrahamsson,Pataki Tamás

előadó: Tóth Johanna, azaz JONI

 

RUNNING (HOVA SZALADNÁL?)

zeneszerző: Kállay Saunders, Szakos Krisztián

szövegíró: Kállay Saunders, Tabár István

előadó: KÁLLAY SAUNDERS ANDRÁS

 

WE ALL

zeneszerző: Tóth G. Zoltán

szövegíró: Halász Péter, Tóth G. Zoltán

előadó: Dallos-Nyers Boglárka, azaz BOGI

 

CAMON BABE (MEG AKAROM MONDANI)

zeneszerző: Stefaich Tibor

szövegíró: Dornai József, Stefaich Tibor

előadó: TO BEAT OR NOT TO BEAT : Stefaich Tibor,Dornai József, Rex Alex, Sleisz Zoltán

 

SWEET MEMORIES (EMLÉKEK)

zeneszerző: Mike Previti, Steve Horner

szövegíró: Mike Previti, Steve Horner, Knoll Gabi

előadó: KNOLL GABI

 

IT CAN'T BE OVER (HA VELE VAGYOK)

zeneszerző: Bella Máté, Rácz Gergő

szövegíró: Galambos Attila, Szente Vajk

előadó: FOOL MOON: Mészáros Tamás, Molnár Gábor, Németh Miklós, Rácz Gergő, Wodala Barnabás

 

ÚGY SZÁLLJ/FLY

zeneszerző: Krajczár Péter, Mészáros László

szövegíró: Tabár István

előadó: CSERPES LAURA

 

HELP ME! (MENTS MEG)

zeneszerző: Héjja Krisztián, Horvay Máté, Dolmán Attila

szövegíró: Héjja Krisztián

előadó: EXTENSIVE: Héjja Krisztián "Kiki", Horvay Máté "Matt", Dolmán Attila "Atee"

 

BORN TO FLY  

zeneszerző: Szécsi Sarolta, Czutor Zoltán, Csöndör László "Diaz"

szövegíró: Szécsi Sarolta

előadó: SZÉCSI SACI és SZÉCSI BÖBE

 

MIÉRT NE HIGGYEM

zeneszerző és szövegíró: Czutor Zoltán

előadó: BELMONDO: Czutor Zoltán, Szabó László, Paczári Viktor, Derecskei Zsolt, Borbély Lőrinc

 


dsc_0469_450x330.png
RADICS GIGI

CATCH ME (KAPJ EL)

zeneszerző: Freja Blomberg, Maria Marcus

szövegíró: Charlie Mason

előadó: RADICS GIGI

 

A LEGNAGYOBB HŐS

zeneszerző és szövegíró: Kovács Zoltán

előadó: HONEYBEAST: Tarján Zsófia, Tatár Árpád, Kovács Zoltán, Lázár Tibor, Kővágó Zsolt, Kovács Tamás

 

RUNNING OUT OF TIME (MIÉRT)

zeneszerző: Király Viktor, Diamond Duggal

szövegíró: Király Viktor, Király Tamás

előadó: KIRÁLY VIKTOR