Dalí és a divat: archetípusok a 2000-es évek tükrében

A kiállítás azonban nemcsak azt mutatja meg, miként képzelte el Dalí a 2000-es évek férfidivatját, hanem azt is, mit kezdünk ma ezekkel a víziókkal. Hogyan értelmezhetjük ma őket és milyen formában élnek tovább? A képzeletbeli öltözékek a 2000-es évek kortárs magyar divattervezőinek munkáival lépnek párbeszédbe. A tárlat archetipikus logikára épül: a bemutatott hat eredeti Dalí-mű mindegyike egy karaktert jelenít meg, amelyekhez az MNMKK Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott kortárs magyar tervezői alkotásokat társítottak.

Tíz tervező jelenik meg a térben, az olyan ikonikus alakoktól kezdve, mint Király Tamás, Fazekas Valéria vagy Attalai Zita, egészen az etikai vonatkozású márkákig, mint például a Use unused, a Perceptual Thinking vagy a WYHOYS. A ruhák nem illusztrálják a rajzokat, hanem megmutatják, miként ölthettek testet a korabeli víziók.

A tér közepén kifutóra emlékeztető installáció fogadja a látogatót: négy öltözék függesztett fejfedőkkel. A kifutó egyszerre idézi meg a divatbemutatók világát és a szürrealista színpad terét – mintha Dalí jövőképei már a belépés pillanatában performatív helyzetbe kerülnének.

A kifutóra emelt öltözékek és a hozzájuk kapcsolódó festmény Lady Godiva alakját idézik meg: a 11. századi angolszász nemesasszonyét, aki a legenda szerint meztelenül lovagolt végig Coventry utcáin, hogy férjét a város lakóit sújtó adók csökkentésére bírja. A történetben egyszerre van jelen a sérülékenység és az eltökéltség. A hosszú hajával testét elfedő nő filigrán és légies, ugyanakkor rendíthetetlen és tudatos. A kifutóra helyezett ruhák így a láthatóság vállalásának jelképei.

A fal mentén Remete Kriszta objektszerű ruhái függnek. Ezek a darabok nem pusztán viseletek, hanem térbeli konstrukciók, szinte építészeti elemek. Már az intró kijelöli a tárlat alaphelyzetét: nem ruhákat látunk, hanem szerepeket – mitologikus és kortárs archetípusokat, amelyeknél a ruha rajzolja ki a karaktert. Külön izgalmas, hogy ahogy Dalí, úgy ezek az alkotók is a művészeti ágak határain túl gondolkodnak: az öltözékek olykor objektszerűek, máskor szobrokra vagy építészeti és dizájnelemekre emlékeztetnek.

Lady Godiva morális bátorságától éles fordulattal jutunk el Dalí ironikus és provokatív fiatalságképéhez az Anaemic Nympholeptic Highschool Kids című rajzban. A közösségért fellépő nőalak után itt egy bizonytalan, túlfűtött, önmagát stilizáló kamaszidentitás jelenik meg: vérszegény és vágytól feszített egyszerre, pózaiban teátrális és mesterkélt. A mellé rendelt Artista Stúdió-öltözék ezt az állapotot erősíti fel: a ruha érzékeny, kissé túldramatizált, önmagát folyamatosan újrakoreografáló karaktert fest.

A kiállítás sötétebb tónusú egységében Dalí mimetikus figurája jelenik meg: egy lényszerű, alig meghatározható alak hibrid jellege hangsúlyozódik. A test határai feloldódnak, mintha az identitás nem stabil forma, hanem egy folyton transzformálódó entitás volna.

Ugyanebben a térben kap helyet a kibernetikus vízió is, amelyben – Dalí szavaival – „az emberi test fiókokkal van tele”: a belső tartalmak és titkok láthatóvá váló mechanikája. Ehhez különösen erősen kapcsolódnak Király Tamás extravagáns, futurisztikus, geometrikus elemekből épülő ruhái, amelyek a testet architekturális szerkezetté formálják.

A dandy alakja – a 19. században formálódott figura, aki az öltözködést életformává emelte – kifinomult, ironikus és tudatosan megkomponált megjelenésű. Dalí rajzai ezt a pózt a végletekig stilizálják, a hozzájuk rendelt kortárs ruhák pedig újraértelmezik azt. A rózsaszín, pufiszerű darab szinte eltünteti a test körvonalait. A feltűnőségen, a tömegből való kiemelkedésen van a hangsúly. A Legless Cripple groteszk irányba visz. Király Tamás pillangó formájú, platformos cipője és a dekoratív babakocsi egyszerre bizarr és játékos, mintha a felnőttidentitás mögött ott lappangana a gyermeki fantázia.

A Stylish Footman, a Man of the Year és a Network of Soft Toggles rajzaihoz kalapok társulnak, a reprezentáció kellékeiként. A fejfedő itt társadalmi jelzés. A Shoe for Mercury űrszerű víziójához ismét Király Tamás tükrös mozaikokkal kirakott platformcipője kapcsolódik. A darab szkafanderszerű hatást kelt: a csillogó felület a technológiai jövő és a divat teatralitásának metszéspontja. A The Costume of a Chamberlain a chic elegancia irányába mozdul el, visszafogottabb, mégis határozott karaktert rajzolva fel.

A kiállítás végén a Year 2000 következik: Dalí víziója és a 2000-es évek nézőpontja találkozik itt. Nem egy konkrét jövő beteljesülését látjuk, hanem annak felismerését, hogy a jövő mindig az adott kor képzeletében formálódik. Dalí nem a 2000-es éveket jósolta meg – hanem azt a mechanizmust, ahogyan az identitás a ruhán keresztül újra és újra megteremti önmagát.

Mindig az adott kor érzékenységét, vágyait és szorongásait tükrözi. Ami egy adott pillanatban provokatívnak, túlzónak vagy meghökkentőnek tűnik, az visszatekintve gyakran természetessé válik – a jövő radikalitása idővel megszelídül. És bár sokféle alkotói szemlélet válik láthatóvá e térben, a sokféleségből mégis kirajzolódik egyfajta koherencia: a különböző tervezői darabok és karakterek között feldereng egy közös gondolkodás a testről, az identitásról és a láthatóságról.

Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu