Cseri Hanna és Hegedűs Józsi is fellép a Dalköltőkkel a Várkert Bazárban

Program

Idén ismét lesz Dalköltők koncert, ahol ezúttal új előadókkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A Kortárs dalköltők legnagyobbjai című rendezvénynek március 14-én a Várkert Bazár ad otthont, ahol Balla Gergellyel, Cseri Hannával, Hegedűs Józsival, Kollár-Klemencz Lászlóval és Másik Jánossal találkozhat a közönség.

Cseri Hanna. Fotó: Hartányi Norbert

Kollár-Klemencz László 2022-ben elhatározta, hogy a szépirodalom és a dal találkozását, a dalköltészetet segíti. Célja, hogy a műfaj népszerű legyen, a színvonala emelkedjen, a rangjához méltó helyre kerüljön, és minden szinten a magasművészet részévé váljon. Kezdeményezésére indult el 2024 őszén az ELTE Bölcsészettudományi Karán a dalköltő szak tíz diákkal, ahova azokat várják, akik a szöveget a zenével együtt szeretnék létrehozni.

Olyan mesterek adnak elő, akik a művészeti ág rangját tovább tudják emelni és egyben a hazai zenei élet aktív résztvevőit is, így – többek között – Balla Gergely, a Platon Karataev zenekar frontembere, Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója és Végső Zoltán zeneszerző csatlakozott a programhoz. Kollár-Klemencz László és Balla Gergely közösen tartják a kreatív dalszövegírás kurzust. A dalköltészet pedig sokféle zenei környezetből szárnyra kaphat: a népzenétől kezdve a klasszikus zenén keresztül a könnyűzenéig vagy a balladákig. Van olyan hallgató, aki trubadúr jellegű dalköltészetet szeretne írni, más a jazztől indult.

Ma már országszerte indulnak Dalköltők-klubestek, és elindul egy Dalköltők-koncertsorozat, ahol a kortárs dalköltészet legjelesebb képviselőit hallhatja a nagyközönség. A bemutatkozó est a Várkert Bazárban volt 2024 tavaszán, és most március 14-én ismét visszatér a Dalköltők koncert, ahol Balla Gergellyel, Cseri Hannával, Hegedűs Józsival, Kollár-Klemencz Lászlóval és Másik Jánossal találkozhat a közönség.

„Lesznek új előadók, a fiatalok közül Cseri Hanna és Hegedűs Józsi. Kuriózum egy ilyen est, mivel a fellépők mögött nincs nagyzenekar. Számomra a klasszikus dalköltő alapkép az, hogy egy ember kiáll a színpadra egy szál gitárral, vagy egy zongora mögé ül, és előadja magát a zenén és a saját szövegén keresztül. Amerikában ezrek előtt énekelnek így a dalköltészeti fesztiválokon. Iszonyú nagy energiája van, a Várkert Bazárba is ezt az energiát hozzuk el. Arra kértem mindenkit, hogy önmagán legyen a hangsúly, ne a kíséreten” – nyilatkozta Kollár-Klemencz László a koncert kapcsán.

Dalköltők – Kortárs dalköltők legnagyobbjai – 2025. március 14. 19 óra – Várkert Bazár