Másik János

Sziámi újra megidézi a Joy Division szellemét

Hosszú idő után ismét koncertet ad a Sziámi Isolated. Müller Péter Sziáminak a Joy Division előtt tisztelgő zenekara 2026. március 6-án a Dürer Kertben idézi fel a legendás manchesteri posztpunkegyüttes dalait – közölte a szervező Live Nation.

Zenés esttel emlékeznek Cseh Tamásra Bakonybélben

Az esten a jazz és a világzene mellett felhangzanak majd Cseh Tamás dalai, bakonyi indián énekek és country muzsika is – tájékoztatta az MTI-t az emlékműsort szervező bakonybéli önkormányzat.

A Popfesztiváltól Pinokkióig kalandozhatunk a Vígmajálison

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. A Vígmajális délutáni ingyenes programjai a Ditrói Mór utcában és a Víg Szalonban vetítéssel, játékos gyermekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.

Cseri Hanna és Hegedűs Józsi is fellép a Dalköltőkkel a Várkert Bazárban

Idén ismét lesz Dalköltők koncert, ahol ezúttal új előadókkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A Kortárs dalköltők legnagyobbjai című rendezvénynek március 14-én a Várkert Bazár ad otthont, ahol Balla Gergellyel, Cseri Hannával, Hegedűs Józsival, Kollár-Klemencz Lászlóval és Másik Jánossal találkozhat a közönség.

Koncerttel emlékezik a Petőfi Irodalmi Múzeum Cseh Tamásra

Január 22-én, Cseh Tamás születésének évfordulóján újra színpadra kerül a Bereményi–Cseh–Másik szerzőhármas lemeze, a Levél nővéremnek 2. az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.

Másik Jánossal ünnepel a 25 éves Besh o droM a Fonóban

A sokoldalú előadó és zeneszerző Másik János társaságában ad koncertet a negyed évszázaddal ezelőtt megalakult Besh o droM zenekar december 7-én a Fonó színpadán. Az előzenekar szerepét a Fláre Beás csapata tölti be.

Idén Kiss Ferenc életműve előtt tiszteleg a Héttorony Fesztivál

Nép- és világzenei koncertek, kiállítások, beszélgetések és egyéb rendezvények várják az érdeklődőket a Héttorony Fesztiválon, amely november 8-án kezdődik Makovecz Imre építész tereiben. A november 20-ig tartó programsorozat az októberben elhunyt Kiss Ferenc népzenész, zeneszerző életműve előtt tiszteleg.

Negyven év késéssel jelent meg a Trabant-lemez

Első alkalommal készült önálló lemez a legendás magyar underground zenekar, a Trabant dalaiból. Hétfőn negyven év késéssel, egy brit független kiadó gondozásában kilencszámos válogatás jelent meg a Spotifyon és vinylen.

Tíz interjú a zene ezer színéről

Aki az idén interjúink rövid részleteiből készült válogatásba beletekint, megérzi majd, hogy amikor azt mondjuk: zene, zavarba ejtően színes világra tárul ajtó. Odabent pedig zeneszerzők és előadóművészek, sokféle műfaj és elgondolás, de mindenekelőtt sok-sok szenvedély fogadja a belépőt.

„Nem kifelé játszom” – Másik János a kreativitás kalandjáról

A Bereményi-hét alkalmából Veszprémben adott estjén ereje teljében levő, zenei és színészi eszközeit magabiztosan, de nem rutinból alkalmazó művésznek mutatkozott, aki azonban mer gyenge is lenni, és mintha semmit sem félne magából megmutatni.

Jövő kedden kezdődik a több mint félezer programot kínáló Ördögkatlan Fesztivál

Több mint félezer programot, köztük színházi előadásokat, irodalmi eseményeket, képzőművészeti és családi rendezvényeket, koncerteket kínál augusztus 1. és 5. között a 16. Ördögkatlan Fesztivál.

Hatvankét kórus részvételével rendezik meg a Dalvölgyet júniusban Veszprémben

Hatvankét kórus mintegy 1300 énekese részvételével, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával rendezik meg a Dalvölgy – az éneklő Magyarország ünnepe elnevezésű kórustalálkozót június 1–4. között Veszprémben.

Másik János zeneszerző, énekes, zenész 70 éves

Ma hetvenéves Másik János zeneszerző, billentyűs, gitáros, énekes. A legkülönfélébb zenei műfajokban otthonos zenész játszott jazzt, évekig dolgozott együtt Cseh Tamással, tagja volt több underground zenekarnak, emellett több filmzenét és színpadi zenét is jegyez.

Fesztivál a művésztelepen

Szederrel, ef Zámbó Istvánnal és Másik Jánossal rendezi meg első összművészeti fesztiválját augusztus utolsó hétvégéjén a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A szentendrei MANK Galériában és a Szentendrei Régi Művésztelepen a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretében várják a látogatókat.