A garabonciás és a szél – Megérkezett az Úgyfest tizedik epizódja

Másik János zenész, zeneszerző látogat Krizbóhoz, azaz Krizbai Gergely Barcsay-díjas képzőművészhez a Kultúrapont és a PKÜ Úgyfest-sorozata tizedik részében. Krizbo és vendége nemcsak izgalmas dolgokról beszélgetnek, de az elhangzottak illusztrációjául egy közös festmény is születik a Szentendrei Régi Művésztelepen.

Másik János zeneszerző, énekes, multiinstrumentalista a magyar jazz és underground zene megkerülhetetlen alakja az Interbrass együttesben kezdte zenei karrierjét a hetvenes évek elején, majd Cseh Tamással és Bereményi Gézával elkészítette a legendás Levél nővéremnek című lemezt, amelyet további közös produkciók követtek. A nyolcvanas években a magyar underground meghatározó zenekaraiban – Európa Kiadó, Trabant, Balaton – játszott, illetve 1987-ben megalapította a Trance Balance együttest. Mindezek mellett több tucat filmhez írt zenét, kettőben pedig színészként is bemutatkozott. Jelenleg is rendszeresen koncertezik: szólóban és a Heart Rock Company tagjaként is találkozhat vele a közönség.

Az Úgyfest tizedik részében azt is elmeséli, hogy milyen nyugtalanító képet szokott látni gyerekkorában közvetlenül elalvás előtt, hogy mikor dőlt el, hogy a zenészi és nem a képzőművészi pályát választja, hogy miért szeret film- és színházi zenéket írni, hogy hogyan készült Kovásznai György Habfürdő című animációs filmjének zenéje, hogy miért kedveli jobban a kollektív alkotómunkát, mint az egyéni produkciókat, és hogy hogyan valósulhat meg az egyéni alkotói szabadság együttesben vagy filmes stábbal dolgozva.

Megtudhatjuk továbbá, hogy miért működött annyira jól a kollaborációja Cseh Tamással és Bereményi Gézával, hogy milyen volt közös fellépése Fekete Giorgióval, a Carson Coma frontemberével, hogy milyen nyomokat hagyott a munkássága a hazai underground, illetve alternatív zenében, hogy melyik előadók, együttesek jelentették számára a legmeghatározóbb zenei élményeket, hogy hogyan élte meg zenészként a rendszerváltozást, illetve hogy mennyire hat rá alkotóként egy adott korszak társadalmi berendezkedése.

Mindemellett megláthatjuk, hogy milyen kollaboráció alakul ki a közös kép festése közben a két művész között, és Krizbo azt is elárulja, hogy miért volt számára más ez a beszélgetés a korábbiaknál.

Tarts velünk, kövesd az Úgyfest epizódjait hétről hétre, szerda esténként a Kultúrapont YouTube-csatornáján!

Ez is érdekelheti

Ha unalmas a valóság – Megérkezett az Úgyfest kilencedik epizódja

Baróthy Borbála író, újságíró, tartalomgyártó látogat Krizbóhoz, azaz Krizbai Gergely Barcsay-díjas képzőművészhez a Kultúrapont és a PKÜ Úgyfest-sorozata kilencedik részében. Krizbo és vendége nemcsak izgalmas dolgokról beszélgetnek, de az elhangzottak illusztrációjául egy közös festmény is születik a Szentendrei Régi Művésztelepen.

A zeneszerző helytartója – Megérkezett az Úgyfest nyolcadik epizódja

Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző, operarendező látogat Krizbóhoz, azaz Krizbai Gergely Barcsay-díjas képzőművészhez a Kultúrapont és a PKÜ Úgyfest-sorozata nyolcadik részében. Krizbo és vendége nemcsak izgalmas dolgokról beszélgetnek, de az elhangzottak illusztrációjául egy közös festmény is születik a Szentendrei Régi Művésztelepen.

Passz – Megérkezett az Úgyfest hetedik epizódja

Czikkely Panni grafikus, formatervező, illusztrátor látogat Krizbóhoz, azaz Krizbai Gergely Barcsay-díjas képzőművészhez a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Úgyfest-sorozata hetedik részében. Krizbo és vendége nemcsak izgalmas dolgokról beszélgetnek, de az elhangzottak illusztrációjául egy közös festmény is születik a Szentendrei Régi Művésztelepen.

Mesélő mozdulat – Megérkezett az Úgyfest hatodik epizódja

Szőllősi Krisztina táncművész, koreográfus látogat Krizbóhoz, azaz Krizbai Gergely Barcsay-díjas képzőművészhez a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Úgyfest sorozata hatodik részében. Krizbo és vendége nemcsak izgalmas dolgokról beszélgetnek, de az elhangzottak illusztrációjául egy közös festmény is születik a Szentendrei Régi Művésztelepen.