000_32L72AH_16.jpg

Damien Hirst visszadátumozta az NFT-munkáit

Damien Hirst The Currency című művének 2016-ra datált alkotásairól kiderült, hogy 2018-19-ben készültek.

Damien Hirst ismét fókuszba került, mert kiderült, hogy visszadátumozta a műveit. A Guardian tegnap közzétett jelentéséből kiderül, hogy a legutóbbi NFT-projekthez (nem helyettesíthető token) készült papírra festett olajfestmények közül legalább ezer nem 2016-ban készült, ahogy a művész nyilatkozta, hanem valójában 2018-ban és 2019-ben sorozatban gyártották őket a Hirst által felbérelt művészek.

Összesen tízezer festmény készült a The Currency projekthez, mindegyiket mikroponttal, hitelességet igazoló dombornyomott pecséttel és a hátoldalán ceruzával írt címmel, dátummal és aláírással jelölték. Amikor a projektet 2021-ben elindították, Hirst és Heni (a Hirst cége által működtetett kiadói platform, amely felhatalmazta a művek értékesítésére) többször is azt mondták, hogy a festményeket 2016-ban kézzel készítették.

A projekt a művészet és a valuta határait vizsgálta, minden festmény egy digitális tokenhez volt kötve, a vásárlóknak pedig lehetőségük volt megvásárolni ezeket az NFT-ket, darabonként 2000 dollárért. Majd szabadon dönthettek, hogy megtartják a tokent, vagy megveszik annak fizikai verzióját. Ha valaki az NFT-t verzió mellett döntött, annak a materiális verzióját 2022-ben Hirst a Newport Street Galleryben elégette.  

Az egyik gyűjtő, aki a fizikai művet választotta, állítja, hogy  a vásárláskor nem állítottak ki eredetiségigazolást. Azon a napon, amikor úgy döntött, hogy megtartja a festményt, az NFT-t eltávolították a tárcájából, és az összes levelezés, beleértve a nyugtára mutató linket is, eltűnt.

Hagyományosan a műalkotásoknak tulajdonított dátumokat széles körben úgy értelmezik, hogy azok az elkészülés évére utalnak, de a Science és Heni jogászai szerint Hirstnél „szokásos gyakorlat”, hogy a műveket az ötlet megszületése szerint datálja. Nem vitatták, hogy a művész szerint a 2016-os festmények közül legalább ezret több évvel később festettek. A Guardian forrásai szerint 2018-19-ben valószínűleg több ezer festmény készült. Hirst ügyvédei hasonló választ kaptak márciusban, amikor a Guardian bebizonyította, hogy cége több szobrot az 1990-es évekre datált, annak ellenére, hogy 2017-ben készültek.

A The Currency értékét viszont egyértelműen befolyásolja a dátumuk. A mai napig körülbelül száz darabot adtak el újra aukción – az Artnet adatbázisa szerint mindegyiken a 2016-os dátum szerepel. Az árak 5000 és 28 ezer font között mozogtak.

Forrás: Guardian

Ez is érdekelheti

Tíz legendás művészpár, akik együtt írták át a művészettörténetet

A művészpárok történetében ritkán válik szét tisztán a szerelem, a munka és a versengés. Egy közös műterem, egy hosszú beszélgetés, egy válságos házasság vagy éppen egy szakítás ugyanúgy nyomot hagyhat egy életművön, mint egy iskola vagy művészeti mozgalom. A következő párok nem azért érdekesek, mert híresek voltak együtt, hanem mert a kapcsolatukból művek, fordulatok, új formák és új önértelmezések születtek.

A művészet nem luxus, mert jobbá teheti az életünket

Ebben a felgyorsult világban sokan gondolják úgy, hogy a műtárgy puszta esztétikai élményt ad: jó ránézni, inspirál, kizökkent a hétköznapokból. Ez persze önmagában sem kevés. Az utóbbi években azonban egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy a művészeti élmények nemcsak esztétikai örömöt adnak, hanem a közérzetünkre is hatnak. Összeszedtünk néhány jótékony hatást, amelyet a művészeti alkotások befogadásának tulajdoníthatunk.

A festőművész, aki „visszatalált” a szobrászathoz – Péterfy László 90

Ma – május 2-án – ünnepli kilencvenedik születésnapját Péterfy László Kossuth-díjas festő- és szobrászművész, aki többek között Szent Istvánról, Bethlen Gáborról és Kós Károlyról készített köztéri szobrot, de Makovecz Imre számos épületét – például a paksi Szentlélek katolikus templomot vagy a győri bencés apátság kápolnáját – is az ő alkotásai díszítik.

Mágikus realizmus ma: amikor a valóság már nem elég

A valóság egyre kevésbé tűnik stabilnak, és egyre több benne a bizonytalanság. Nem véletlen, hogy a kortárs művészetben megint egyre több az olyan kompozíció, amely egyszerre ismerős és zavarba ejtően idegen – mintha a hétköznapiban keresné azt, ami már nem magától értetődő.