David Bowie több mint ötven évvel ezelőtti dala, a The Jean Genie szövegének kézirata 57 ezer fontért (25 millió forintért) kelt el a brit Omega Auctions árverésén.

A The Jean Genie című kislemez 1972 novemberében jelent meg David Bowie Aladdin Sane című albumának előfutáraként, és a brit lista 2. helyéig kúszott. A dal kéziratos szövegét a legendás brit énekes 1973-ban adta oda amerikai ismerősének, Neal Petersnek, aki akkor indította be Bowie rajongói klubját New Yorkban.

„Elégedettek vagyunk a leütött összeggel, amelyet ezért a történelmi kéziratért kaptunk” – mondta a keddi aukciót követően Paul Fairweather, a cég árverésvezetője. A tizennyolc soros szöveget Bowie egy A4-es méretű papírra írta, ő maga címezte meg, aláírta és dátummal is ellátta. A kézzel írott szöveget tartalmazó papírhoz az árverési tételben egy levél is tartozott, amely arról szó, miként adta oda Bowie Petersnek a szöveget, valamint néhány kapcsolódó dokumentum másolata a rajongói klubtól.


63e36f6d195a1b74a46a343b.jpg
Forrás: Omega Auctions

Dan Hampson aukciós menedzser elmondta, Peters azután döntött a The Jean Genie-kézirat áruba bocsátásáról, hogy tavaly Bowie Starman című, szintén 1972-es kéziratos szövege 203 500 fontért (89,2 millió forintért) kelt el. Az Omega Auctions 2019-ben a Starman demóját is értékesítette.

David Bowie, minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású dalszerző-elődója 2016-ban hunyt el.

Nyitókép: Collection ChristopheL via AFP