DL05-David-Lynch--Richard-Dumas
Fotó: athenacinema.com

Ahogy a BBC cikkében is olvashatjuk, David Lynch Naming (Elnevezés) című kiállításának az Egyesült Királyságban a Middlesbrough Institute of Modern Art intézménye adott otthont 2014-ben. A tárlat 1968-tól a jelenkorig készült akvarelleket, nyomatokat és fényképeket sorakoztatott fel, melyek által a rendező nem azt akarta kifejezni, hogy ő egy ?híres festő?, hanem inkább azt, hogy egy öregedő rocksztár, aki használja a kezét és a fantáziáját. Hiszen önmaga számára ő a vizuális világ művésze. Ezt a megállapítást egyébként filmjei és festményei egyaránt alátámasztják.

p02f3lqh
Far Close
Fotó: bbc.co.uk

 

Lynch még első filmjének elkészítése előtt, az 1960-as években kezdett el festészettel foglalkozni. A direktorra oly jellemző hátborzongató és szokatlan atmoszféra természetesen a festményeken is visszaköszön, ugyanakkor ? ami filmjeinek rajongóit bizonyára meglepi ? bizonyos fokú (szándékos) naivitást is felfedezhetünk az alkotásain. Ez a különbség különösen szembetűnő az akvarelleken és a nyomatokon, melyek lehetővé tették számára, hogy kísérletezzen a vizualitás által kínált lehetőségekkel. Akvarelljei véletlenszerűen létrehozott alkotásoknak tűnnek ? mint például a Far Close sötét pigmentekkel és firkált feliratokkal ?, ugyanakkor jobban megnézve láthatjuk, hogy a látszólag véletlen kezelés mögött meglehetősen sok szigorúság van. Jobban megvizsgálva feltűnhet például, hogy a Far Close esetén Lynch eljátszott azzal a gondolattal, hogy miképpen lehet egy sima felületű festmény ablak a világra.

p02f39fj
TV BBQ
Fotó: bbc.co.uk

 

E kiállítás ? melyen játékos akvarellek, nyomatok, valamint makulátlan fényképek, városképek is helyet kaptak ? központi témája az elnevezés kérdése volt: Lynch a szavak és a dolgok közötti kapcsolatot próbálja felfedezni műveivel, hiszen ez sohasem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Természetesen a szürrealizmus hatása is érezhető Lynch alkotásain: különösen jó példa erre a Dog (Kutya) című, 2012-ben készített festmény, valamint a TV BBQ című 2009-es munka, mely egy televíziót és egy grillsütőt ábrázol. A szürrealizmust idéző akvarellek és nyomatok mellett Lynch Los Angeles és New Jersey utcáin készült képei is tükrözik sajátos stílusát. E fotókról hiányoznak az emberek, őket azonban szavak, betűk helyettesítik, melyek által megelevenedik a sokszor alattomos humorral megfogalmazott üzenet.

06-LynchD.1314_untitled-Los-Angeles-1900px-1200x795
Névtelen kép (Los Angeles)
Fotó: installationmag.com

 

David Lynch festményeit kétségtelenül meg kell fejteni, de ő hagyja is, hogy a néző találgasson. Bár a művek a Lynch-rajongókat vonzzák igazán, azok számára is izgalmasak lehetnek, akik nem ismerik a rendező munkásságát. Önmagukban is megállják a helyüket és hiteles képet nyújtanak arról, hogy ki is az a David Lynch.

 

Készítette: Tóth Eszter

Az eredeti cikket az alábbi linkre kattintva olvashatják:

http://www.bbc.co.uk/programmes/articles/1DNV8NSzLDsF1BByDrWtwfV/the-twin-careers-of-david-lynch-we-visit-the-directors-art-exhibition-in-middlesbrough